Törpeállam hátát nézik a síóriások – a liechtensteini Tina Weirather óriásban is nyerni tudott

A tegnapi lesiklás után ma óriás-műlesiklás várt a legjobb női alpesi sízőkre a Francia-Alpokban, Val d’Isère-ben. Az utóbbi hetekben bravúrosan szereplő liechtensteini Tina Weirather magas rajtszámmal húzta be a győzelmet – a gyorssízőként feltűnt lány lassacskán az összetettben is a legfőbb esélyesek egyikévé válik. Lara Gut második hellyel tartja vele a lépést, Pietilä-Holmner állt még dobogóra. Újabb sérülés: Veronique Hronek idénye is véget ért.

A házigazdák nagy bánatára fő esélyesük, a súlyos sérülést szenvedett Tessa Worley nélkül indult a mai verseny, mellette a már szinte menetrendszerűen lebetegedő Viktoria Rebensburg távolléte emelhető ki. Miklós Edit nem próbálkozott ebben a szakágban, legközelebb Altenmarktban láthatjuk. Így is 67 síző nevezett a mai versenyre, melyen az első futamot kanadai, a másodikat osztrák szakember tűzhette. Utóbbi volt talán kicsit trükkösebb, de Val d’Isère nem valami meredek lejtő, most sem okozott nagy problémát a hölgyek többségének.

Az első futamot Lara Gut kezdhette, a remek formában lévő svájci lány igen magasra is tette a mércét, talán csak a pálya alján esett ki kissé a ritmusból (3.). A svéd Jessica Lindell-Vikarby követte, és rögtön bizonyította is, hogy alul verhető Gut – egy tizedet kapott csak, nagy reményekkel várhatta a második futamot (4.). Az amerikaiak ügyeletes tinibálványa, Mikaela Shiffrin nagy berobbanása után idén mintha nem lenne annyira kirobbanó – mostani első futamában is mintha kissé kihagyott volna időnként fejben (12.). Tina Maze se olyan, mint előző idényben, a szlovén címvédőnél viszont legalább a sebesség már a régi: sokat vert volna Gutra, ám a középső részen keresztbe álltak a lécei, a bukótérből kellett újraindulnia – így is második futamos lett (22.).

Az osztrákok közül Kathrin Zettel indulhatott elsőként, hozta a kötelezőt, a pálya alján két tizedre faragta hátrányát (5.). Maria Höfl-Riesch már az első szektorban megbillent, utána egész jól tartotta a lépést Guttal (11.). A német után két újabb osztrák jött, közülük Anna Fenninger “zetteli” menetet produkált (6.), Eva-Maria Brem viszont igencsak elszállt (19.).

A svédek szőke ciklonja, Frida Hansdotter idézte elő a verseny első hóviharát, szerencséjére nagy sebességgel történő esésénél nem tarolt le egyetlen kaput sem. Nadia Fanchini rendezett síeléssel tovább sűrítette a pillanatnyi élbolyt (9.), és felvetődött a kérdés: vajon mindenki ennyire jó, vagy épp senki nem tudott eddig igazán jól végigmenni, ezért vezethet alsó szakasza ellenére Gut?

A franciák elsőszámú reménysége, Anemone Marmottan közelebbi kapcsolatba került az egyik kapuval, ezzel tulajdonképp el is ment a versenye, a továbbjutása így sem lehetett kérdés (14.). Federica Brignone követte, aki dinamikus, tőle régen látott menetet produkált, bár középen nagyot kellett mentenie (7.). A gyorssízőből egyre inkább “óriásossá” váló Dominique Gisin nagyobb hiba nélkül, ritmusosan síelt (10.), az őt követő Julia Mancuso viszont a középső szakaszban csak bóklászott (24.).

Váratlanul ért véget Gut uralma: Maria Pietilä-Holmner a meredekre iszonyatosan felpörgött, és két tizedes előnnyel ért célba (2.). A svéd példáján felpörgő Marie-Michele Gagnon jó kezdés után szedett be fél másodperc hátrányt (7.), majd a tegnap remeklő Elisabeth Görgl érthetetlenül gyenge menete következett (32.). Tina Weirathernek sikerült az a ritka bravúr, hogy 18-assal behúzta a futamgyőzelmet, a remek formában lévő liechtensteini az utolsó szektorban már kissé ki is engedhetett, így is majd héttizedes előnnyel várhatta a második futamot.

A folytatásban igazán jó menetet már nem láthattunk. Persze, a norvégok számára bizonyosan hatalmas eredmény a két Løseth produkciója: Nina Løseth 29-essel lett 13., Mona Løseth 43-assal a 21. helyen lépett tovább. Hozta a kötelező továbblépést Michaela Kirchgasser (15.), Denise Karbon (17.), Marion Bertrand (18.) és Marie-Pier Prefontaine (23.). Tuljadonképp előbbi kategóriába sorolhatnánk Tanja Poutiainen (25.) és Manuela Mölgg (30.) teljesítményét is, ám a két, szebb napokat látott sízőnél bizony elkeserítő mostani teljesítményüket látni…

30 feletti rajtszámmal lépett tovább Mona Løseth mellett a házigazdák nagy örömére Adeline Baud (16.), osztrák részről Ramona Siebenhofer (19.) és Carmen Thalmann (26.), két svéd, Sara Hector (27.) és Kajsa Kling (28.), valamint az amerikai Megan McJames (29.). Az idény felfedezettje, Kajsa Kling esetén a “csak” továbbjutás persze már-már csalódásnak tűnt… Az igazi csalódás viszont Stefanie Köhle (36.) és Taina Barioz (32.) búcsúja lehetett. Eséssel zárt Anne-Sophie Barthet (a háló fogta meg) és Veronique Hronek is, utóbbi ráadásul meg is sérült – nem csatolt le a léce, így a német lány számára is elúsztak a szocsi remények.

A második futamot Manuela Mölgg kezdhette – ez Mölggéknél általában jót szokott jelenteni, ám ezúttal jött egy csúfos hókupac – és a kiesés. Az első célbaérő így McJames lett, biztonsági menettel (26.). Kajsa Kling viszont az elmúlt hetek után már nem a biztonsági menetekre hajt, a délután magasan legjobb idejével bizonyította, hogy erősen időszerűtlen 40-es rajtszámokkal illetni (10.)… Honfitársa, Hector látványosan lassabb volt nála, persze így is értékes pontokat szerzett (21.). Thalmann is a kötelezőt hozta (17.), a finn rajongók pedig egyre mélabúsabban gondolhatnak vissza a régi szép időkre – Poutiainen sajnos már nem képes felvenni a versenyt a legjobbakkal (22.).

Csendben csordogált a verseny: Mancuso azt tűzhette ki célul, hogy alulmúlja első futamát is, ezt pedig csak kieséssel érhette el, majd Préfontaine inkább csak a biztonságra ügyelt. Maze meneténél aggódhatott először Kling, a szlovén egyetlen megtorpanása viszont hét százados hátrányt jelentett a célban (11.). Mona Løsethnek talán még a rutin hiányzott (15.), Brem viszont ilyesmire aligha hivatkozhat – két rossz futamot mutatott be (18.). Fiatal honfitársa, Siebenhofer le-lecsúszkált, majd időben visszakapcsolt, a célbaérés fontosabb volt (24.).

Bertrand nem volt elég óvatos, ki is esett, majd Karbon erőtlen menete (19.) után a másik francia, Baud is búcsúzott – a lába közé vett egy kaput. Az osztrák pályán igencsak szenvedtek a sógorok, Kirchgasser is kiábrándítóan síelt (23.). A franciák viszont még jobban szenvedtek, utolsó reményük, Marmottan célba ért ugyan, ám csak bukdácsolt (25.). Nina Løseth is hátraesett (16.), majd hosszú-hosszú idő után végetért Kling uralkodása: Shiffrin is sokat kapott tőle, ám a több mint egy másodperces előnyt azért nem herdálta el az amerikai (8.). Riesch megszokott idei arcát mutatta, azaz nagyobb tempó nélkül igyekezett minél több pontot biztosan behúzni – az csak jövőre derül ki, mennyit is érhet ez (5.). Dominique Gisin sokat veszített az alsó szakaszon, itt vesztette el esélyét egy még jobb eredményre (9.). Nadia Fanchini esélye már korábban elszállt, alig fért be a kapukba, végül azért célba ért (14.). Brignone bátor kezdés után a végére mintha elfáradt volna, alig csúszott le a végső dobogóról (4.). Gagnon nem érezte a ritmust, a pálya alján rengeteget kapott (12.), Fenninger pedig szidhatja a századokat – Brignonéhez képest hét százados hátránya három helyet jelentett (7.). Zettel ízlését se találta el a pályát tűző Herr Bürgler (13.), ráadásul Lindell-Vikarby egyetlen századdal tolta hátrébb a legjobb osztrákot, Fenningert (6.).

Lara Gut gyönyörű stílusban, remek középső szakasszal, közel négy tizedes előnnyel vette át a vezetést, ez végül ezüstöt ért. Pietilä-Holmnert még kiszurkolta, a svéd csak a középső szakaszon volt jobb nála, végül mögé sorolt be (3.). Tina Weirather viszont érinthetetlen volt ma, végig magabiztosan síelve, több mint hét tizedes előnnyel nyerte a versenyt – immár óriás-műlesiklásban is képes volt Világkupa-versenyt nyerni.

A verseny részletes statisztikáját a linkre kattintva érhetitek el!

A 24 éves Tina Weirather Liechtenstein második legnépesebb településének, Schaannak a hírnevét öregbíti, hisz az SC Schaan sportolója. Valójában persze nem a törpeállamon belül készül, hanem a svájci csapattal – és így egyik legfőbb kihívójával, Guttal együtt. Fiatal kora ellenére már 88 Vk-versenyen van túl, a mostani a 3. győzelme volt. Tavasszal Garmisch-ban, egy hete St. Moritzban szuper-G-ben nyert, ám most először egy technikai szakágban is győzni tudott. Jelzésértékű: ilyesmi kell egy összetett kristálygömbhöz… Weirather mindenesetre közel 30 pontos előnnyel vezeti az összetettet. Statisztikai érdekesség a végére: 2002 novembere után nyert újra liechtensteini sportoló óriás-műlesiklásban, akkor Birgit Heeb győzött Park Cityben az osztrák Meissnitzer előtt.

Lara Gut – bármily hihetetlen – még Weirathernél is fiatalabb, csak 22 éves, mégis már régóta beszélünk róla. Igaz, volt nehezebb időszaka, sokan már-már temették, viszont erre az idényre látványosan feltámadt. Rosszul sikerült tegnapi lesiklása után ma alaposan odatette magát, 121. versenyén 14. dobogós helyét szerezte.

Maria Pietilä-Holmner inkább szlalomosként vált ismertté, ám mostanában alaposan rágyúrt az óriásra. Több top-10-es hely után most először állhatott dobogóra ebben a szakágban, összességében 151. versenyén ötödik pódiumának örülhetett.