Síugrás: Wisła,Zakopane és a hely szelleme

polska_frontEz az összefoglaló – mondhatom nyugodtan – más lesz, mint a többi, ugyanis az elmúlt évekhez hasonlóan idén abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a helyszínen szurkolhattam végig a zakopanei versenyeket, sőt, egyúttal megjártam Wisłat is, így ezúttal valamennyit a kinti élményekből is igyekeztem beleszőni az összefoglalóba, már persze a versenyek összegzése mellett, mert az természetesen nem marad el, még a kisebb (a fentiek fényében remélem megbocsátható) csúszás ellenére sem. Következzék tehát a wisłai és a zakopanei versenyek krónikája, félig-meddig szurkolói szemüvegen keresztül.p

Megmondom őszintén, kicsit bajban voltam azzal kapcsolatban, hogy honnan is kezdjem, hiszen legutóbb a kulmi versenyek végén hagytam abba a szezon történetének megírását, így valahonnan innen is illenék felvenni a fonalat, amikor is – emlékezhetünk, hogy még bizonyos kétségek is felmerültek azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán meg lehet-e majd minden versenyt rendezni ezen a hétvégén, hiszen Közép-Európa szinte minden térségéhez hasonlóan Lengyelország hegységeiben is erősen hóhiány van mostanság, ráadásul az enyhe idő miatt a hóágyúzás is nehézségekbe ütközött, így főleg a wisłai verseny sorsa sokáig a levegőben lógott. (Ami nem is csoda, hiszen ott tényleg szó szerint minden zöld volt a sáncot kivéve). Végül azonban, hála a szervezők erőfeszítéseinek, meg néhány kamionnyi hószállítmánynak a Podhale-régióból (ez Zakopane és környéke) zöld utat kapott ez a helyszín is.

wis_morgen

Így aztán, a csütörtök reggel a síugrókat és nem kevés utazás, na meg kétnapi igen korai felkelés után jómagamat is Wisłaban ért, ahol 9-kor a hivatalos edzésekkel, majd a kvalifikációval kezdetét vette a lengyel hosszú hétvége, ami egyelőre jól is kezdődött a házigazdáknak, ugyanis a selejtezőt Muranka nyerte, megadva az alaphangot az esti versenyhez. A délelőtt különben már csak azért is jó hangulatban telt, mert ekkor még (munkanap lévén) nem volt igazán nagy tömeg a sáncnál, így nem volt nehéz jó helyet találni a kvali követéséhez, na meg, miután ez a verseny nincs is annyira „túlszervezve” mint a zakopanei, ahol persze a nagyobb tömeg miatt is viszonylag sok kerítés választja el a szurkolókat a versenyzőktől, itt viszonylag az ugrókhoz is közel lehetett kerülni (a szlovénok pl. majdhogynem az orrunk előtt csinálták reggel a rávezető gyakorlatokat).

A selejtező után a versenyig persze még bőven volt idő, így jutott idő arra is, hogy ellátogassak Wisła síugró-rajongók körében talán legnevezetesebb helyére – na jó, a sáncon kívül – a Małysz-múzeumba (Galeria Małysza), ahol a lengyel legenda trófeái (közte a négy VK-győzelemért járó kristálygömb), sisakjai, lécei, és egyéb ereklyék vannak kiállítva, aminek megtekintését csak ajánlani tudom mindenkinek, akit ez a sportág, és főleg a legendás lengyel síugró valaha is igazán megfogott, mert – hangozzék bár túlzásnak – de az élmény, amikor az ember az egyik egykori idolja serlegei között jár, amelyekhez szinte kivétel nélkül egy-egy verseny, nagy győzelem emléke is kapcsolódik, tényleg szinte semmihez sem fogható.

galeria_malysza

No, hát ezek után immár ismét visszatérve a sánchoz jöhetett maga a verseny, amire egyébként már az aréna is csordultig megtelt, igaz, ezen a sáncon ez is csak 7000 nézőt jelent hivatalosan, már ha azokat a „szemfüles” rajongókat nem számítjuk, aki a stadionon kívül, néhol a fákról lógva nézték ingyenesen az eseményeket, mit sem törődve a marcona biztonságiakkal, így a remek hangulat már mindenképpen adott volt.

Ami pedig magát a versenyt illeti, eleinte úgy tűnt, hogy lesz mit ünnepelni a publikumnak, hiszen az első sorozatot követően lengyel ugró vezetett, igaz nem az elsőszámú favorit Kamil Stoch, hanem kisebb meglepetésre Jan Ziobro (133 m), aki így a váratlan engelbergi sikere után egy újabb győzelemhez került közelebb. Ugyanakkor nem voltak tőle nagyon lemaradva az üldözők sem, a 2. helyen álló Michael Hayböcköt (137 m telemark nélkül) csak 4 tized, még a kedvezőtlenebb szélben ugró Andreas Wellingert (127 m) csak 1,2 pont választotta el az éllovastól. Mögöttük a további sorrend Schliernzauer (132 m), Stoch (134,5 m – nála szintén hiányzott a telemark) Diethart (134,5 m) volt az első 6 helyen. A leghosszabbat viszont nem az imént említettek közül valaki ugrotta az első körben, hanem az utóbbi versenyeken remek formát mutató Peter Prevc (13.), aki elsőre mindenkit jelentősen túlugorva 140,5 méterig repült, ami ha megállja, új sáncrekord lett volna, azonban a bombaformában ugró szlovén az érkezésnél letette a kezét, ami ennél a távolságnál persze nem is volt csoda, de ettől még jelentős pontveszteséggel járt.

wis_arena

Ebből a felállásból jöhetett a második sorozat, amiben a legjobbnak, immár pontszámban is Prevc (5.) bizonyult, aki a 132,5 méteres kísérletével jócskán tudott előrelépni az első körhöz képest. Igaz, az élen állókhoz viszonyítva már túl nagy volt a hátránya ahhoz, hogy a győzelemért csatázzon, aminek köszönhetően a 6. helyen álló Thomas Diethart (4.) már egy 128,5 méteres ugrással is elébe tudott kerülni. Stoch (2.) pedig még az osztrákot is felülmúlta, amikor a szurkolók hatalmas ovációjával kísérve 132 métert repült, és mivel most már a talajfogásba sem lehetett belekötni, ezzel át is vette a vezetést. Ez pedig időlegesen meg is maradt nála, miután Schliernzauer önmagához képest gyengét ugrott másodjára (125 m 8.), ám ezt követően Andreas Wellinger (1.) már meg tudta előzni Kamilt egy hátszélben végrehajtott 128,5 méteres ugrással.

Ez persze a lelátón kisebb csalódást keltett, de egyelőre volt még hátra reménységük a hazaiaknak, habár egyelőre Hayböck (3.) következett, aki egy 130 méteres kísérlettel éppen Stoch mögé jött be a 3. helyre. Jöhetett tehát Ziobro (6.), aki viszont másodjára már nem tudott olyat ugrani, mint az első sorozatban, és egy 126 méteres kísérlettel végül csak a 6. helyen fejezte be a versenyt.

wis_rs

Részletes eredmények

Így tehát az igazi eufória elmaradt, bár azért a hazaiak mérlege így sem volt rossz a 2. és a 6. hellyel, bár azt talán nem gondolta senki sem a jelenlévők közül, hogy lengyel szempontból ez lesz a hétvége csúcsa. Wellinger persze ettől függetlenül szívből örülhetett, és örült is pályafutása első győzelmének, amivel egyébként az évadot tekintve már a 12. különböző első helyezettnél tartottunk.

wis_pd

Ezek után jött tehát a folytatás Zakopaneban, előbb pénteken a selejtezővel (amit Hayböck nyert meg) majd szombaton a csapatverseny volt soron. Azt már előre tudni lehetett, hogy a versenynapokra minden jegy elkelt, ami meg is látszott a város hangulatán már délelőtt is, ugyanis a kifejezetten tavaszias idő ellenére igazi versenylázban égett Zakopane, valamivel később pedig elképesztő hangulatot teremtve az arénában mintegy 22 ezer fehér-vörösbe öltözött szurkoló várta a kezdést, mégpedig nem kis reményekkel, hiszen a lengyel csapat az utóbbi időben immár stabil dobogóesélyessé nőtte ki magát.

Az első sorozatot követően pedig harcban is voltak még a hazaiak a pódiumért, bár a mezőnyt nem ők, hanem a németek vezették (Wank 123 m, Freitag 126 m, Wellinger 130 m, Freund 125,5 m), mindössze 1,7 ponttal megelőzve a mindig erős osztrákokat (Hayböck 124,5 m, Poppinger 129 m, Diethart 130,5 m, Schlierenzauer 128,5 m), a lengyel csapat (Muranka 118,5 m, Kubacki 131 m, Ziobro 126 m, Stoch 132,5 m) pedig csak utánuk következett 6,8 pont lemaradással a németekhez képest. Mellettük pedig még a magukat erre a hétvégére ugyancsak felszívó szlovénoknak (Tepes 118,5 m, Kranjec 131,5 m,Damjan 134 m, Prevc 132 m) volt esélyük akár még a győzelemre is, hiszen az ő hátrányuk is csak 8,4 pont volt ekkor.

zak_atmosfera

Ez a négyesfogat dönthette el tehát egymás között az elsőség kérdését a második sorozatban, amelyben egyébként a négyesből idővel két páros lett, ugyanis a német (Wank 133 m, Freitag 122 m, Wellinger 129 m) és a szlovén (Tepes 128 m, Kranjec 127,5 m, Damjan 134,5 m) csapat továbbra is tartotta a kiegyensúlyozott formát, így az utolsó csoport előtt is csak fél pont választotta el őket egymástól, ekkor még a németek javára. Eközben a lengyel (Muranka 122,5 m, Kubacki 132,5 m, Ziobro 126,5 m) és az osztrák (Hayböck 133,5 m, Poppinger 114 m, Diethart 121 m) csapatban is becsúszott egy-egy gyengébb teljesítmény így ők mintegy 20 ponttal lemaradva az éllovasoktól a 3. hely sorsát dönthették el egymás között, ugyancsak nyíltsisakos küzdelemben, hiszen ebben a párharcban is csak 2 tized pot volt a lengyelek előnye a finálé előtt.

Az utolsó csoportban az aktuális sorrend fordítottjának megfelelően tehát előbb a Schliernzauer (132,5 m) – Stoch (126 m) csata volt soron, amelyet végül az osztrák nyert meg, köszönhetően talán bizonyos mértékben annak is, hogy jóval kedvezőbb körülmények között repülhetett, megszerezve ezzel a csapatának a 3. helyet, míg a lengyelek – hiába a hazai közönség bíztatása – éppen lecsúsztak a dobogóról.

prevc

Igaz, éppen az „aranycsata” mutatta meg, hogy nem minden azért a szél, hiszen Peter Prevcnek hasonló hendikepje volt Severin Freunddal szemben, mint az imént Stochnak, mégis eljutott 131,5 méterig, amivel felül tudta múlni a szembeszélben ugró Freundot (130,5 m) megszerezve ezzel Szlovénia számára a győzelmet, míg a németek ezúttal be kellett, hogy érjék a 2. hellyel. Ami pedig a további helyezetteket illeti, a norvégok 5. helyezését az egész verseny folyamán nem veszélyeztette semmi, sem előre, sem hátrafelé nem kellett igazán nézegetniük, mint ahogy a cseh, finn és olasz csapatok között is viszonylag simán beállt a sorrend a 6-8. helyeken.

zak_T_rs

Részletes eredmények

Szlovénia tehát ezzel akárcsak tavaly, idén is diadalmaskodni tudott Zakopaneban, és ha bár most már talán nem is lep meg igazán senkit délnyugati szomszédaink újabb sikere, azért azt elmondhatjuk, hogy ezúttal sem volt igazán a levegőben ez a diadal, hiszen Prevcet leszámítva igazán egyikük sem volt kiugró formában ezt megelőzően, ám a jelek szerint ez a verseny, és ez a sánc (amelyen egyébként ők is gyakran edzenek) meghozta számukra az áttörést, így az olimpia közeledtével talán éppen a legjobbkor.

zak_pod_t

Ilyen előjelekkel érkeztünk el a vasárnaphoz, és (elméletileg) a hétvége fő eseményéhez, az egyéni versenyhez, ami az előzmények, és a jól sikerült csapatversenyt követően ugyancsak egy érdekes küzdelemnek ígérkezett volna, ha történetesen az időjárás nem szól közbe. De sajnos közbeszólt, és miután már reggel a sánc felé menet lehetett egy-egy komolyabb széllökést tapasztalni, már sejthető volt, hogy nem lesz itt minden sima.

Nem is lett, hiszen az erős szél miatt a 13 órára kiírt próbasorozatot már törölni kellett, és bizony voltak ekkor kétségek a verseny megrendezhetőségével kapcsolatban is, de végül is úgy tűnt, hogy minden nehézség ellenére az eredetileg kiírt 14 órás időpontban nekivágunk a viadalnak. Az már más kérdés, hogy sokáig nem jutottunk vele (mindössze a 4 nemzeti csoportos lengyel ugrott le a sorozat elején), amikor a szél miatt már félbe kellett szakítani a versenyt, a zsűri pedig azzal a lendülettel meg is hozta a döntést, és 14:40-kor újrarajtoltatták a sorozatot. Így aztán jó fél óra várakozás következett, mire ismételten nekiveselkedhettünk az elemekkel való harcnak, mert hát küzdelem volt ez, nem más, na meg persze jókora szerencsejáték is, hogy kinek éppen milyen szélviszonyok jutottak osztályrészül. Mindennek a tetejébe ráadásul – eleinte még csak szemerkélés formájában – közben még az eső is megérkezett, ami ha igazán esik, akkor a nekifutónyom egyik legnagyobb ellensége tud lenni, aminek lett is még szerepe a későbbiekben.

maks

Jó ugrásokat így leginkább akkor láthattunk, amikor a körülmények éppen kedvezőek voltak, így például a sorozat elején Mikhail Maksimochkin (130,5 m 5.) is egy ilyen lehetőséggel tudott jól élni, és sokáig toronymagasan vezetni a versenyben, amire előzetesen alighanem még ő maga sem számított (habár pénteken a kvaliban volt már egy kiugróan jó ugrása), de említhetnénk Tomaz Naglicot (128 m 8.), vagy Andreas Koflert (131 m 10.) is, akik szintén egy-egy jó szelet kihasználva álltak az orosz mögött a 2-3. pozícióban 30 ugrót követően.

A technikai szünetet követően aztán Hayböcktől (7.) láthattunk egy 122,5 méteres ugrást, ami, miután minimális szembeszélben hajtotta végre, elég volt neki a pillanatnyi 2. helyhez majd Anssi Koivuranta (125,5 m 9.) is tudott egy relatíve jót ugrani, amivel a 4. helyre jött be. Kicsivel később aztán Richard Freitag (3.) egy 129 méteres kísérlettel már a vezetést is át tudta venni, majd Maciej Kottól (126,5 m 10.) láthatott a közönség egy ha nem is kiemelkedő, de legalább elég jó repülést, amivel ő egyébként a legjobb lengyel is lett a mai napon.

kof

Jobbak pedig a legjobb 10 versenyzőnél sem lettek a körülmények, akik közül az elsőként érkező Robert Kranjec (101,5 m 47.) például kifejezetten rövidet ugrott, de Jan Ziobro (119 m 21.) is legfeljebb csak a pontszerzésnek örülhetett az ugrását követően. Mások viszont, mint a két német Marinus Kraus (130 m 4.) vagy Severin Freund (124 m 6.) össze tudtak rakni egy-egy jó ugrást, amivel ott tudtak lenni a legjobbak között.

Ami viszont ekkor következett, azzal a zsűrinek sikerült még némi további olajat önteni a tűzre az eddig is nehézkesen, sok megszakítással jár zajló versenyen. Történt ugyanis, hogy Thomas Diethart és Andreas Wellinger előtt viszonylag hosszabb szünetet kellett tartani a szél miatt, és miután ekkor már rendesen zuhogott az eső, a sáncasztal végén összegyűlt a víz a nekifutó nyomban, ami jelentősen lelassítja az ugrókat, aminek köszönhetően mindkét versenyző meglehetősen rövidet ugrott. Természetesen ezt követően mindkét versenyző edzője, az osztrákok részéről Alexander Pointner, a németektől pedig Werner Schuster tiltakozott a zsűrinél – előbbi a kelleténél jócskán hevesebben, előbb Walter Hoferrel, majd a verseny technikai delegáltjával, Heinz Kuttinnel üvöltözve – akik ezek után egy ellentmondásos döntéssel adtak is Diethartéknak egy második lehetőséget, mégpedig az utolsó ugrót, azaz Kamil Stochot követően. A szabályzat erre persze „vis maior” esetén lehetőséget ad, az már más kérdés, hogy a gyakorlatban már évek óta nem volt példa arra, hogy valakinek adjanak ilyen módon még egy esélyt, így talán nem véltetlen az sem, hogy a lengyel közönség sem volt túlságosan lelkes ilyen „kivételezés” láttán (volt is némi füttykoncert a helyszínen az eset kapcsán).

kamil

Na de addig persze még négyen hátra voltak a „rendes” első sorozatból is, akik közül először Anders Bardal (1.) ugrott, aki 131,5 méterrel meg is szerezte a vezetést, majd az egész hétvégén zseniálisan ugró Peter Prevc (124,5 m 2.) következett, aki annak ellenére is befért a norvég mögé másodiknak, hogy hátszélben volt kénytelen ugrani. Ezzel pedig lényegében ki is alakult a végeredmény, hiszen ezt követően Schliernzauer (12.) ugyancsak hátszélben csak 118,5 méterig jutott, Stochnak (126,5 m 17.) pedig hiába volt szembeszele, hiszen egyrészt nem is volt igazán átütő a ugrása, ráadásul a szokatlanul gyenge talajfogással további értékes pontokat veszített, amivel mára elúszott számára a jó helyezés. Bár ő még mindig jobban járt, mint szegény Diethart (107 m 43.) és Wellinger (86 m 50.), akik hiába jöhettek még egyszer, ha a helyzetük gyakorlatilag egy az egyben ugyanolyan, vagy inkább még rosszabb volt, mint az első alkalommal. Nyerni így egyikük sem nyert vele semmit, visszhangja viszont annál inkább volt és van is még mindig az eseményeknek, és bizony utólag sem az érintett edzők, sem a szurkolók a különböző fórumokon nem kímélték a zsűrit azért, ahogyan az egyébként kétségkívül nehéz helyzetet kezelték.

bardal

Ezzel tehát mintegy 2 óra 40 perc után (ha az eredeti kezdéstől számítjuk) túl voltunk az első sorozaton, ami azt jelentette, hogy most már történjék bármi, eredményt mindképpen lehet hirdetni. A zsűri egyébként – ezek után kissé érthetetlen módon – eredetileg 17 órára még kiírta a második sorozatot, ám miután a körülmények mit sem változtak végül viszakoztak és ahogy várható is volt egy sorozatot követően befejezettnek nyilvánították a versenyt, így a „flúgos futam” végén Bardal (az idén már a 13. különböző győztesként) ünnepelhetett, a dobogó másik két fokára pedig Prevc és Freitag állhattak fel. Az meg ezek után már csak a sors fintora, hogy mire az eredményhirdetésnél tartottunk elállt az eső, sőt valamivel később a szél is lecsillapodott…

zak_rs

Részletes eredmények

Viszont azt azért így a végén még szeretném hozzátenni –már csak azért is, hogy ne negatív végkicsengése legyen a posztnak sem – hogy mindez a helyszínen azért egy kicsit máshogy jön át, mint amikor az ember a tv-n keresztül nézi a versenyt, hiszen önmagában a „hely szellme” és a verseny hangulata (teltház volt vasárnap is, még ha az eredményhirdetést ezúttal már jóval kevesebben várták is meg), azért ilyenkor is sok mindenért kárpótol, így nekem személy szerint még az esővel, a megázással együtt is összességében egy pozitív élmény volt ez a nap is (és összességében is igazságtalan lenne a hétvégét csak a vasárnap alapján megítélni), még ha most nem is a legszebb arcát mutatta felénk a síugrás, így én továbbra is csak bíztatni tudok mindenkit arra, hogy ha teheti, menjen el, nézzen meg egy versenyt élőben is, mert egy életre szóló élmény!

zak_pod_ind

Ami pedig a hétvége összesített mérlegét illeti, elmondhatjuk, hogy a VK éllovas Stoch elsősorban a wisłai teljesítményével egy kicsit ellépett Schlierenzauertől az összetettben, ám az osztrák az 51 pontos hátrányával még mindig bőven látótávolságon belül van. Mint ahogy Peter Prevc is kezd egyre inkább képbe kerülni a világkupát illetően, hiszen az ő lemaradása is mindössze 89 pont, ráadásul a két éllovassal ellentétben a hírek szerint ő elutazik majd Sapporoba is, így könnyen lehet, hogy egy hét múlva ilyenkor már az övé lesz a sárga trikó.

zak_vk

zak_nk

VK összetett

Nemzetek kupája

Hogy aztán ez a taktika hosszú távon, és különösen a közelgő olimpia tükrében beválik-e a szlovénnak vagy sem, azt most még lehetetlen megmondani, mindenesetre most így előzetesen ő tűnik a sapporoi hétvége legnagyobb esélyesének, persze Noriaki Kasai mellett, mert a lengyel fordulókat kihagyó japánok természetesen teljes csapattal indulnak a hazai versenyeken. Na de az már, egy egészen másik történet lesz…

A felhasznált képek forrásai: wisla-malinka.com, sport.onet.pl, fluidi.pl, saját képek