Korszakalkotó ívek, gyorsulási dominancia, a végén mégis osztrák örömünnep!

Sokáig kérdéses volt a kitzbüheli hétvége sorsa, de szerencsére az időjárás megkönyörült a patinás viadal szervezőin, így ha az eredeti nyomvonaltól némiképp eltérő pályán is, de meg tudták rendezni a szezon tán legjobban várt viadalát, a Hahnenkammrennent. A földkerekség legveszélyesebbnek tartott pályáján hatalmas küzdelem bontakozott ki három ember közt, minek végén nem a minden bizonnyal korszakalkotó nyomvonalat kifundáló Bode Miller, de még csak nem is a frenetikus alsó részt síelő Aksel Lund Svindål, hanem az előbbi kettő erényeit sikeresen ötvöző Hannes Reichelt ünnepelhetett. 2006 óta vártak hazai lesikló sikerre az osztrákok!

Mint majdhogynem minden idei posztunkat, ezt is a szokottnál enyhébb időjárás miatti obligát morgolódással kell kezdenünk. Mint arról beszámoltunk hírfolyamunkban, sokáig, az utolsó előtti pillanatig erősen kérdőjeles volt a januári klasszikusok tetőpontjának számító kitzbüheli hétvége idei megrendezése. S ha a bőven fagypont fölé kúszó hőmérséklet nem lett volna elég probléma forrása, a hét második felére kiadós hózáport jósoltak a meteorológusok. S valóban, pénteken a leglassabb számon kívül egyebet nem lehetett megrendezni.

Az elmúlt napok áldozatos munkájának hála versenyképessé nyilváníttatott a Streif, lényegében minden akadály elhárult a versenyrendezés előtt. Na, jó, a nem megfelelő hóviszonyok miatt a pálya utolsó részét átalakították, megkerülték az életveszélyesnek minősítetett traverzét, az ún. Hausbergkantét, s egy alkalmi alpesi átjáróval elegánsan átvezették a lesiklókat a szlalomosoknak fenntartott lejtőre. A kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt.

A versenyek kimenetele szempontjából döntő fontosságú keresztsíző rész hiánya persze átírta a forgatókönyveket, sokkal hangsúlyosabbá lett a Steilhang be- és kimenete, nem különben az átvezető szakaszok dinamikája.

Az első fecske rögtön egy világbajnoki bronzérmes volt, David Poisson (20.) teljesítménye nem tűnt túl következetesnek, a fenti ráfordítót mélyről vette, de az alpesi átjárón is bele-belehibázott. Váratlanul mégis egészen sokáig élen maradt a francia, de ez sokkal inkább köszönhető a többiek gyengélkedésének, a verseny végére azért helyére került a tar gall. Silvano Varettoni (46.) két másodpercet kapott tőle, mintha kicsit berezelt volna az előtte tornyosuló kihívástól, szó mi szó, a szezon egyik felfedezettje kevésnek találtatott a Streifhoz. Négy osztrák csúszás következett egy huzamban, de sok köszönet nem volt bennük. Romed Baumann (25.) igencsak terebélyesen kanyarodott a Ganslernhangra, majd megilletődöttségében az ugratót is elbaltázta. Georg Streitberger (42.) temérdek időt vesztegetett el a közvetítésből kimaradó szakaszon, Florian Scheiber (22.) szorongatta meg leginkább Poissont, bizonytalan kezdését okolhatja, amiért végül mögötte maradt. Joachim Puchner a Steilhangra kanyarodva elvesztette jobb lécét, ez a durva szintegyenetlenség még sokak dolgát megnehezítette a későbbiekben.

Steven Nyman (25.) aránylag normális arcát mutatta, a sebességtartásról szóló szakaszon például fél másodpercet osztott ki a franciának. Némi meglepetésre Peter Fill (37.) nagyon gyenge napot fogott ki, talán tavalyi bukása miatt fogta vissza magát, miután szépen rátrappolt a már említett bukkanóra. Johan Clarey (13.) végre átvette középszerű honfitársától a vezetést, ingatag kezdéséből kiindulva azonban nem várhatott kiemelkedő eredményt.

Lélegzetelállító edzéssiklása után a verseny favoritjává lépett elő Bode Miller (3.), s noha egy leheletnyivel talán mélyebbről vette a Steilhangot, a kivezetés eszményire sikerült, a folytatásban pedig valóságos katarzist láthattunk, a végén 9 tizedes különbséget jelzett az időmérő rendszer. A célban azonban csak a fejét fogta Miller, a visszajátszásokból ki is derült ennek az oka: az ötödik szektorba bele kellett fékeznie, kimondhatjuk, ott vesztette el a versenyt, hiszen kis túlzással mindenki jobban ment azon a pár méteren nála. Werner Heel lekopírozta Puchner mutatványát, szerencsére ő is megúszta esés nélkül. Max Franz (7.), majd Kjetil Jansrud (9.) menete már óva intette Bode rajongóit az elbizakodottságtól, hiszen hiába választotta el őket klassziskülönbség az amerikai siklásától a pálya izmosabb részein, ha azon a bizonyos ártalmatlan részen közel fél másodpercet osztottak ki neki. Előzésről persze szó nem lehetett, annyi azonban bizonyossá lett, hogy egy kiegyensúlyozottan erős menettel verhető az amerikai menete.

Beat Feuz teljesen eltérő, mondhatni nyámnyila megközelítésben vette a Steilhangot, a másodperces különbség önmagáért beszélt, az Alte Schneise balosában aztán megfordult, csúnyán álltak lábai esés közben, de szerencsére azonnal fel tudott állni. A kombinációt azért elővigyázatosságból kihagyja. A kiemelt csoport első két lesiklója még nem veszélyeztette Millert, de ezen nem volt okunk csodálkozni, mivel sem a sérülésből visszatérő Dominik Parist (31.), sem a tengerentúli dobogója óta önmagát csak kereső Klaus Kröllt (17.) nem számítottuk a favoritok közé. Mindketten elszabták a Steilhangot, de míg a címvédő olasz azután sem tudott magára találni (a pályamódosítás nem igazán kedvezett stílusának), Kröll a pálya utolsó harmadában szektorról szektorra csökkentette amúgy jelentős hátrányát.

Nem hiába mutatták Miller arcát, amint Aksel Lund Svindål (2.) rajtjánál, abban a két percben sok minden eldőlt. Arra azért kevesen számítottak, hogy egy figyelmetlen Mausfalle, s egy teljesen félreértelmezett Steilhang, s nem mellékesen másodpercnyi hátrányból lehet a norvégnak keresnivalója. Márpedig lett, az ominózus ötödik szektorban egész konkrétan 8 tizedet faragott hátrányán, a célegyenes elején mért 125 km/h-s sebességéből pedig fogadni lehetett volna, átveszi a vezetést. 13 század döntött kettejük közt, Bode arca egy tanulmány volt.

Az élmezőny kitett magáért, Adrien Théaux (4.) sem akart elmaradni a többiektől. Fent összegyűjtött 4 tizedes hátrányát – bármennyire erőlködött is – nem bírta tartani az átkötő részeken, egy hellyel csúszott le csupán a dobogóról. Christof Innerhofer (5.) is felszívta magát, de alapvetően csak a franciával harcolt a pillanatnyi dobogóért, nos, ez az utolsó ugratót megelőző megbillenésnél ment el. Patrick Küng (14.) nem volt ma harapós kedvében, kellőképp mélyen vette a Steilhang kijáratát ahhoz, hogy kis híján a hálóban kössék ki, a másfél másodperces elmaradás ehhez mérten akár hízelgőnek is tűnhetett. A több tízezer néző legnagyobb örömére a tetőpont csak eztán következett. Hannes Reichelt (1.) tulajdonképpen nem tett eleget, minthogy elfogadhatóan, talán Miller után a legjobb síelte meg a felső szakaszt, majd bírta erővel a gyorsulási versenyt Svindållal. A norvég legjobb szakasza után mért 4 tizedes előny után sejteni lehetett, hogy jön a hangrobbanás. 21 század döntött kettejük közt.

A dobogós helyek nem forogtak veszélyben, minőségi siklásokban azért ezután sem volt hiány. Brice Roger (24.) nem lépte át teljesítőképességének határait, Manuel Osborne-Paradis (16.) egy szektorig vezetett ugyan, de az alpesi átjáróhoz már bőven másodpercen túli hátránnyal érkezett. Didier Défago (10.) tisztességesen helytállt, úgy tűnt, a legjobb svájci különdíját kiérdemli. Marko Sullivan (19.) mintha személyiséget cserélt volna, Wengen után másodjára láttunk tőle összeszedett lesiklást. Rok Perko (45.) újabb pocsék menettel riogatta Szlovéniát, örömteli fejlemény, hogy legalább Andrej Šporn (30.) pontszerzőként zárt legkedvesebb lejtőjén. Guillermo Fayed (18.) lábában maradt a kiugró eredmény, „milleri” ötödik szektorában másodpercet kapott Reichelttől. Lényegében Travis Ganong (7.) valósította meg a francia menetében rejlő lehetőséget, alig-alig csúszott másodpercen kívülre. Megismételte bormiói hetedik helyét, ez volt idei negyedik TOP10-helyezése.

Harmincon túl sem állt meg a játék, a pálya állaga kifogástalan, minden adott volt a jó eredmény eléréséhez. Kanadai részről Jeffrey Frisch (28.), valamint Sandro Viletta (21.) még csak kicsit, Carlo Janka (6.) viszont már nagyon is élt a lehetőséggel. Az utolsóelőtti szektorig még a képzeletbeli dobogón állt, a záró szakaszt viszont nagyon elszúrta. Mégis elégedetten nyilatkozott, élete legjobb kitzbüheli lesiklásával hangolt az olimpiára. A folytatásban pontot szerzett még Matteo Marsaglia (36-ossal a 29.), az osztrák Otmar Striedinger (39-essel a 26.), legmagasabb rajtszámmal pedig a lassan elfeledett svéd lesiklás képviseletében Hans Olsson (54-essel a 23.). Külön kell kiemelnünk a kanadai Benjamin Thomsen (50-es rajtszámmal) 12., valamint Stephan Keppler (47-essel) 15. helyét. Ha utóbbit ezek után nem válogatja be a szakvezetés Szocsira…

Végezetül szögezzünk le egy örömteli fejlemény: komolyabb sérülés nélkül ért véget a kitzbüheli lesiklás.

A verseny részletes statisztikáját a linkre kattintás után érhetitek el!

Három második hely után végre a csúcsra ért idén Hannes Reichelt, az altenmarkti illetőségű sportoló a tavalyi bormiói sikere után másodjára győzött a királykategóriában, megszakítva ezzel a házigazdák 2006 óta tartó nyeretlenségi sorozatát. Nem is olyan rossz ez egy egykori óriás-műlesiklótól. Ha nem betlizik holnap, a hétvége nagy nyertesévé léphet elő Aksel Lund Svindål, a norvég óriás előnye ismét átlépte a 100 pontot összetettben, a szakági pontversenyben viszont méltó vetélytársra talált Reichelt személyében. Ez a mai egyébiránt az 56. dobogója a Világkupában. Bode Millernél ugyanez a szám 77-re emelkedett. Remek formában az amerikai, sok mindenre esélyes az olimpián, ettől még persze nem lehet mosolyával madarat fogatni ma este…

Holnap ha minden jól megy, sporttörténelmi verseny következik: először rendeznek szuper-kombinációt Kitzbühelben…