Síugrás: Damjan vezetésével hármas szlovén siker Sapporoban!

slov_frontMinden évben érdekes kérdés, hogy vajon megéri, megérte-e valakinek elutazni Sapporoba, ezen azonban idén a szlovén csapat esetében nemigen lehet vitatkozni, hiszen a tegnapi kettős siker után, ma a dobogó mindhárom fokát elfoglalták Goran Janus tanítványai, mégpedig Jernej Damjan, Peter Prevc, Robert Kranjec sorrendben. Damjannak ezzel pályafutása során először adatott meg a VK-győzelem, míg Prevc újabb 80 ponttal erősítette meg helyét az összetett élén.

Helyi idő szerint vasárnap délelőtt (idehaza éjszaka) újabb verseny volt tehát soron Sapporoban, amelyet végül is annak ellenére sikerült rendben megrendezni, hogy előzetesen nyugtalanító időjárás-előrejelzések láttak napvilágot, éppen a verseny idején rosszabbodó körülményeket (szelet, havazást) jósolva. Ezért aztán a zsűri a „jobb a békesség” elvet szem előtt tartva az előzetesen kiírt magyar idő szerint 2 órás kezdést előrehozta 1 órára, az ekkorra kiírt kvalifikációt pedig törölte, így ma mind a 67 nevezett versenyző elindulhatott az első sorozatban.

Annyiban egyébként valóban igazuk lett az időjósoknak, hogy az első sorozat kezdetésre valóban megérkezett a (szembe)szél és némi havazás is volt, amelyek változó intenzitással bár, de az egész versenyt végigkísérték, így hát valóban nem voltak egyszerű körülmények, ugyanakkor szerencsénkre amíg a verseny tartott, végig a versenyzésre még alkalmas határon belül maradtunk.

mat

Nekivágtunk tehát a versenynek, amelyen azonban szembeszél ide vagy oda eleinte nem láttunk igazán nagy repüléseket, lévén hogy a legjobbakra méretezett 16-os beülő a mezőnynek ebben a szegmensében kicsit kevésnek bizonyult, ugyan az ötödikként ugró Stefan Hula (122,5 m 27.) viszonylag hamar túlugrotta a kalkulációs pontot, ám meglehetősen sokáig, a harmincnegyedikként ugró Sami Heiskanenig (124 m 25.) kellett várnunk ahhoz, hogy követője akadjon, aki egyébként ezzel át is vette tőle a vezetést. Innentől viszont, ahogy jöttek a jobb ugrók, lassan elkezdett tényleg beindulni a verseny, és rögtön Heiskanent követően Danny Queck (15.) már 127 méterig tudott repülni, majd nem sokkal később Markus Eisenbichler (6.) már 130 méteren landolt, Nejc Dezman (131 m 8.) pedig még egy méterrel ennél is messzebb, de a kicsivel gyengébb stíluspontjai és a nagyobb szél miatti levonás miatt így sem tudta átvenni a némettől a vezetést.

Ezt követően Mikhail Maksimochkin (4.) ugrására kaphattuk fel a fejünket, aki a szembeszelet meglovagolva elsőként repült a zsűritávolság fölé, és 136,5 méterrel még úgy is átvette a vezetést, hogy telemarkkal ennél a távolságnál meg sem próbálkozott. Ugyanígy masszív szembeszele volt Jernej Damjannak (3.) is, amelyet kihasználva egészen 138 méterig vitorlázott, de ha azt gondoltuk, hogy ennél már nem lehet nagyobbat ugrani, akkor tévedtünk, ugyanis rögtön ezt követően Andreas Kofler (1.) 140 méternél landolt, amivel egyébként beállította Roar Ljøkelsøy még 2006-ból származó hivatalos sáncrekordját is, és persze Damjant megelőzve vezette is a mezőnyt.

kof

Nem is csoda, ha ezek után a zsűri egyel lejjebbről, a 15-ös beülőből engedte el az első körből még hátralévő 10 versenyzőt, akik közül elsőként Stefan Kraft (16.) jöhetett, aki az előzőeknél jóval enyhébb szélben 124 métert ugrott, amivel a 9. helyre jött be, majd Neumayer (4.) következett, aki viszont az ismét megerősödő szembeszelet kihasználva 133,5 méterre repült, ami ekkor a pillanatnyi 3. helyhez volt elegendő. Ezek után Wolfgang Loitzltől (12.) láthattunk egy 128 méteres kísérletet, majd Jan Matura (1.) következett, aki ugyan csak 131,5 méterig jutott, ám miután ezt csak közepesen erős szélben tette, ráadásul egy viszonylag jó talajfogással megfejelve, az első helyre jött be, azonos pontszámmal az eddig élen álló Koflerrel.

Ezzel szemben Jurij Tepes (112,5 m 31.) kifejezetten gyengén ugrott, amivel tovább sem jutott a második sorozatba, de az utána következő Daiki Ito (128,5 m 10.), Taku Takeuchi (124,5 m 18.) páros sem volt ezúttal igazán veszélyes az élen állókra nézve. Őket Kranjec (126 m 6.) követte a sorban, aki a megenyhülő szél ellenére egy a lehetőségekhez képest értékes ugrást tudott összerakni, amivel bár csak a 6. helyen állt ekkor, de még mindig dobogós reményekkel várhatta a folytatást.

kranj

Ami azt illeti, hasonlóan a járt a szelet illetően a két elsőszámú favoritnak tartott Noriaki Kasai (123,5 m 13.) valamint Peter Prevc is (124 m 9.), ugyanis balszerencséjükre éppen az ő ugrásuk idején gyengült le az eddig sokakat támogató szembeszél, így jobbára mindketten mentették a menthetőt, ami különben úgy-ahogy sikerült is, bár 10 pont körüli hátránnyal azért mindkettejüktől kicsit távol került most a győzelem. Erre ugyanis most a vezető Matura-Kofler párosnak, na meg a tőlük mindössze 2,9 ponttal lemaradva a 3. helyen álló Damjannak lehetett a legnagyobb esélyt adni, de persze azért Prevcéket sem lehetett még teljesen leírni, így abszolút nyitott volt még a győzelem kérdése a második sorozat előtt.

Az első sorozat eredménye

Az előtt a második sorozat előtt, amelynek nagyjából változatlan körülmények közepette, a 15-ös beülőből vágtak neki a versenyzők. Ennek megfelelően a kedvező szélnek köszönhetően már a sorozat elején láttunk egy-egy jó ugrást, többek között Yuta Watasetól (129,5 m 13.), Gregor Deschwandentől (131 m 17.) és Robert Johanssontól (128,5 m 19.), akik ezzel vezették a mezőnyt az első tízes csoportot követően. Watasetól aztán később honfitársa, az első kört a 19. helyen záró Reruhi Shimizu (11.) tudta elorozni az első helyet egy 125,5 méteres kísérlettel, majd őt követően ismét egy japán versenyző, nevezetesen Kasai (6.) személyében köszönthettünk új éllovast, aki másodjára 133 méterig jutva az utána következők számára is magasra helyezte a lécet. Nem is tudta őt megelőzni ezt követően sem Tomaz Naglic (122 m 18.), sem Wolfgang Loitzl (115 m 22.), de még Karl Geiger sem (121,5 m 12.), így aztán Kasai volt az élen akkor is, amikor már csak az első sorozat 10 legjobb ugrója volt fent a toronyban.

kas

Közülük a sort Daiki Ito (10.) nyitotta, aki azonban egy 125 méteres kísérlettel még mindig jelentősen elmaradt az élen álló honfitársától. Nem így Peter Prevc (2.) aki második ugrásával ismét csak jelentősen elugrott a többiektől, ugyanis egészen 137,5 méterig repült, és bár a talajfogása ilyen távolságnál már nem volt tökéletes, így is toronymagasan vette át vele a vezetést, a kérdés csak az volt, hogy meddig jut vele előre. Nos, Nejc Dezmant (129 m 9.) és Markus Eisenbichlert (132,5 m 8.), akikkel szemben nem volt nagy hátránya viszonylag könnyedén meg tudta előzni a szlovén, ellenben Robert Kranjec (3.) ellenében már messze nem volt ilyen egyértelmű a helyzet, ugyanis egy kicsit erősebb szembeszelet kihasználva a honfitárs is remekül ugrott, ráadásul a 137 méteres kísérletét még egy jó talajfogással is meg tudta fejelni, így mindössze 1,1 ponton múlott, hogy csak Prevc mögé, a 2. helyre jött be vele.

prev

Ezt követően Maksimochkin (23.) következett, aki azonban nem tudta most kihasználni az előtte adódó hatalmas esélyt, és mindössze 111,5 méterig jutva alaposan visszacsúszott a rangsorban. Az orosszal holtversenyben egy kör után ugyancsak a 4. helyet elfoglaló Michael Neumayer (4.) ugyanakkor már jobbat ugrott, azonban a 134 méteres kísérletével így is csak a vezető szolvén páros mögé, a 3. helyre tudott besorolni. Nem így Jernej Damjan (134 1.), akinek ugyanez a távolság ha szorosan is (mindössze 6 tized döntött) már az első helyet jelentette, valamint azt is, hogy így nem sokkal a vége előtt hármas szlovén vezetés volt az élen. Persze ekkor még két versenyző hátra volt, azonban mind Andreas Kofler (130 m 5.), mind Jan Matura (127 m 7.) második kísérlete elmaradt attól, ami a dobogós helyezéshez most kellett volna, így aztán Szlovénia ünnepelhetett ezen a korai órán, hiszen versenyzőik elérték azt, ami korábban tényleg csak a legnagyobb nemzeteknek sikerült (az osztrákoknak 16-szor, a japánoknak 3-szor, a finneknek 2-szer, a norvégoknak és a németeknek egyszer-egyszer), nevezetesen a dobogó mindhárom fokát ők foglalhatták el.

damj

A szlovén hármasból pedig az a Jernej Damjan lehetett ezúttal a legboldogabb, akinek ezzel karrerje során először adatott meg a győzelem, és tulajdonképpen nem is érdemtelenül, hiszen az ő formája is abszolút felfelé ívelt az utóbbi hetekben. Persze, lehetne erre azt mondani, hogy ez a hétvége, így ebben a formában csak azért sikerülhetett ennyire jól Goran Janus együttesének, mert hiányzott majdnem a teljes élmezőny, ami persze igaz is, de azért ettől függetlenül is látható és érezhető volt, hogy mennyire kezd formába lendülni a csapat, hogy az olimpia szempontjából kicsit korán, vagy éppen időben-e azt majd még meglátjuk.

Mint ahogy nyilvánvalóan az is egy érdekes kérdése lesz az elkövetkezendő heteknek, hogy hosszú távon majd helyesnek bizonyul-e ez a többiekhez képest különutas stratégia, azonban az már bizonyos, hogy ha már így döntöttek a szlovénok, hogy eljönnek Sapporoba, akkor maximálisan ki is használták a lehetőségeiket, hiszen amellett, hogy a nemzetek kupájában is szépen arattak, a most csúcsformban lévő Peter Prevc kiugratása is jól sikerült a VK összetettben, hiszen a hétvégi összesen 180 pontjával majd 100 pontos előnnyel vezet Kamil Stoch előtt.

rs

vk

nk

Részletes eredmények

VK összetett

Nemzetek kupája

Hivatalos video-összefoglaló

Hogy aztán erre mit lépnek a most távolmaradó ellenfelek, az megint egy másik kérdés, amelyre majd egy hét múlva, a willingeni hétvégén kaphatunk először választ, amely lényegében a főpróba is lesz majd a szocsi olimpia előtt. Meglátjuk, kinek hoz majd még némi extra önbizalmat az ötkarikás játékok előtt.

A felhasznált képek forrásai: sport.onet.pl, fisskijumping.com, zimbio.com