2014. január havi bejegyzések

Síugrás: Prevc megtörte a jeget, versenyt nyert Bad Mitterndorfban

0113_pre_frontPeter Prevc bizonyult a legjobbnak a bad mitterndorfi sírepülő hétvége második versenyapján, ezzel pedig a szlovén ugró nem csak pályafutása első futamgyőzelmét, hanem az idén mindössze kétversenyes sírepülő összesítést is megnyerte. A dobogó másik két fokára Gregor Schlierenzauer, valamint a szombati nap hőse, Noriaki Kasai állhattak fel, míg az első kör után még az élen álló Simon Ammannak végül csak egy 4. hely jutott. Síugrás: Prevc megtörte a jeget, versenyt nyert Bad Mitterndorfban bővebben…

Két évtized múltán: Marie-Michéle Gagnon kombinált a legjobban

Csaknem 20 év elteltével győzött ismét kanadai szuper-kombinációban, Marie-Michéle Gagnon dinamikus délelőtti siklásával alapozta meg karrierje első VK- sikerét, így délután már nem kellett egyéb tőle, minthogy egy rá idén jellemző összeszedett szlalommal közvetlen riválisait felülmúlja, majd bizakodjon az élbolyban indulók hibáiban. Mindkettő összejött, a szám olimpiai és világbajnoki címvédője, Maria Höfl-Riesch a harmadik, míg az első futamot követően még meggyőző előnnyel vezető Nicole Hosp csupán a negyedik helyen végzett. Elsőként állt dobogóra idén Michaela Kirchgasser, ezzel biztosította helyét a szocsi csapatban. Miklós Edit nagyszerű Szuper-G után pocsék szlalomot mutatott be, a pontszerzés elmaradt.

Két évtized múltán: Marie-Michéle Gagnon kombinált a legjobban bővebben…

Hirscher mindent vitt az adelbodeni szlalomon

Vasárnap a műlesiklással folytatódott a férfi alpesi sízők programja Adelboden mellett a Chuenisbärgli lejtőjén. Az osztrák Marcel Hirscher úgy is megnyerte a versenyt, hogy egyik futamban sem teljesített igazán kiemelkedően. A második helyen André Myhrer, a harmadikon Henrik Kristoffersen végzett. Az első futam után nagy előnnyel vezető Mattias Hargin végül még a dobogóra se fért fel, Neureuther kiesett. Hirscher a szakági és az összetett versengésben is az élre került. 

Hirscher mindent vitt az adelbodeni szlalomon bővebben…

Síugrás Bad Mitterndorf: Sporttörténelmet írt az „Utolsó Szamuráj”!

kas_frontHiába ért véget a Négysáncverseny, a síugrók erre a hétvégére is tartogattak nekünk egy kisebb szenzációt, ugyanis a 41 évesen is még mindig az élmezőnyben lévő Noriaki Kasai ma Bad Mitterndorfban csaknem tíz év után ismét felállhatott a dobogó tetejére, amivel magasan ő lett minden idők legidősebb VK-futamgyőztese. A 2. helyen Peter Prevc végzett, és hogy a hazaiak is képviseltetve legyenek, a dobogó legalsó fokára Gregor Schliernzauer állhatott fel, aki ezzel talán megkezdte a kilábalást az utóbbi hetek hullámvölgyéből. Síugrás Bad Mitterndorf: Sporttörténelmet írt az „Utolsó Szamuráj”! bővebben…

Lizz visszatért! Két szűk esztendő után újra osztrák lesiklógyőzelem

Ünnepel Ausztria! Két ínséges esztendőt követően végre osztrák lesikló emelhette magasba a győzelemért járó trófeát. Mi több, rögtön dupláztak a hazaiak, amire 2007 óta nem volt példa. Hab a tortán, hogy éppen Elisabeth Görgl aratta le a babért, hosszadalmas hullámvölggyel a háta mögött sikerült visszacsúsznia a győztesek ívére, hogy egy enyhe képzavarral éljünk. A kétszeres világbajnoknő 28-as rajtszámmal okozott szép meglepetést rajongóinak, s alighanem csak egy honfitárs kesergett titkon miatta, ez pedig Anna Fenninger, aki így elesett élete első lesikló sikerétől. Öröm az ürömben – vagy valami ilyesmi –, hogy az összetettben így is átvette a vezetést. A dobogó harmadik fokára Maria Höfl-Riesch állhatott fel. Miklós Edit egy szektorig jól tartotta magát, aztán viszont nagy hibát követett el, így lecsúszott a pontszerzésről, s a 40. helyen végzett.

Lizz visszatért! Két szűk esztendő után újra osztrák lesiklógyőzelem bővebben…

Neureuther óriási győzelme Adenbodenben

Legendás helyszínre érkeztek a férfi alpesi sízők: a Berni-Alpokban, Adelboden mellett a Chuenisbärgli lejtőjén mérik össze magukat. Az óriás-műlesiklásra került sor elsőként, és némi meglepetésre a győzelmeit eddig csak szlalomban jegyző Felix Neureuther győzelmével zárult a mai nap. A másodikként záró Thomas Fanara hatalmas előnyt dobott el a második futamban, Marcel Hirscher rengeteg hibát vétve is felfért a dobogóra. Ligety újból kiesett.

Neureuther óriási győzelme Adenbodenben bővebben…

Road to Sochi 2014 – Hetedik hétvége

Nagyon komoly mennyiségű téli sport lesz ezen a hétvégén is,  méghozzá az eddigi legsűrűbb víkend. Az alpesi sí-világkupában az urak a legendás Adelboden meredek lejtőjén, a hölgyek – Miklós Edittel a mezőnyben – pedig Altenmarktban küzdenek a világkupa-fontokért. A síugróknál Tauplitz lesz a helyszín, Nové Mestoban mérik össze erejüket a sífutó-világkupa sprinterei, a biatlon-világkupában is legendás helyszín, Ruhpolding következik!djdjdj

Road to Sochi 2014 – Hetedik hétvége bővebben…

Vissza a VK-életbe…

Pár nap alatt már eltelt, így megemészthettük a 8. Tour de Ski eseményeit, az Alpe Cermis varázsát, s a lényeg, hogy ezúttal is remek, látszólag évről-évre fejlődő versenyt konstatálhattunk. Ezúttal két új győztest is avattak, hótól kezdve eséseken, sprinteken és taktikázáson át mindent láthattunk. Idézzük fel most ezeket a pillanatokat, lássuk a véghajrá történéseit, s egyben készüljünk a világkupa-állomásokra (köztük a hétvégi Nove Mestó-i viadalra), az olimpiai felkészülésre.

Vissza a VK-életbe… bővebben…

Klasszisok hétvégéje Oberhofban

A 2014-es esztendő első, a 2013/14-es világkupa-szezon negyedik fordulóját rendezték a hétvégén a német téli sport-paradicsomban, Oberhofban. A remek hangulatban lezajlott versenyek a jelen biatlonjának legnagyobb klasszisainak remeklését hozta. A nőknél Darya Domracheva, Kaisa Makarainen és Tora Berger, a férfiaknál Emil Hegle Svendsen, Martin Fourcade és Ole Einar Björndalen sziporkázott.

legendak

Klasszisok hétvégéje Oberhofban bővebben…

Neureuther győzelemmel nyitotta az évet Bormióban

Szokatlan időpontban, hétfő délután és este került sor a férfi alpesi sízők idei első versenyére, a bormiói műlesiklásra. A győzelemért Felix Neureuther és Marcel Hirscher vívott nagy csatát, végül a németé lett a diadal. Remek második futammal a hazaiak örömére Mafred Mölgg is dobogóra állhatott, Juasza Naoki pedig a villanyfényes második futamon elképesztő síeléssel a 4. helyig száguldott előre.

Neureuther győzelemmel nyitotta az évet Bormióban bővebben…