Jamie Anderson győzött minden idők legbrutálisabb slopestyle-versenyén

A férfiak hasonló stílusú versenyszáma után egy nappal a hölgyek is összecsaptak a hódeszkások Szocsiban debütáló versenyszámában, s ahogy tegnap, úgy ma is amerikai győzelem született. slopestyle-ban. Azzal a nem kis különbséggel, hogy ezúttal kétség sem férhet az olimpiára favoritként érkező Jamie Anderson sikeréhez. Bevállalt extrém trükkjeit szemre tökéletesen oldotta meg. Az ezüstérem a nap meglepetésemberének, a finn Enni Rukajärvinek jutott. Harmadikként Jenny Jones végzett, aki így sporttörténelmet írt, hiszen brit sportoló korábban még sosem szerzett érmet havon. A versenyről még sokat fognak beszélni a snowboard szerelmesei, ennyire színvonalas, brutális trükkökkel teli versenyt ugyanis nem igen tapasztalhattunk a nők körében.

Mielőtt rátérnénk magára a versenyre, szólnunk kell hódeszkás kiválóságunkról. Mint ismert, Gyarmati Panka csupán négy ponttal maradt le az olimpiai kvótáról, majd hiába reménykedtünk, hogy valamelyik snowboard-nagyhatalom esetleg visszalépteti némely versenyzőjét, junior-világbajnokunk nem indulhatott el a szocsi olimpián. A szakági világkupában egyébiránt az előkelő 14. helyet foglalja el, magyarán bőven helye lett volna a mezőnyben. Reméljük, négy év múltán újult erővel viszontláthatjuk Pjongcsangban!

A tegnap már emlegetett pálya a lányok körében is szedte áldozatait, egyszeri esések, súlyos bukások, visszalépések jelezték a tanulási folyamat zökkenőit. Utóbbiak közé került sajnos két éremesélyes hódeszkás is, az új-zélandi Christy Prior agyrázkódást szenvedett, míg a norvég Kjersti Buaas a kihagyott olimpiai megnyitó után is próbálkozott az edzéssel, de a mai selejtező előtti bemelegítésen elviselhetetlen fájdalmakat érzett hátában, így nem volt más lehetőség, visszalépett a viadaltól.

A selejtezőben elbukott két nagyágyú, a titkos esélyesek közt emlegetett brit Aimee Fuller mindkétszer rontott, az alig 17 esztendős amerikai Ty Walker kiesése viszont csak azok számára okozott meglepetést, akik nem tudtak súlyos bokasérüléséről, minek köszönhetően a megnyitón is mankóval kellett gyalogolnia. Rajtuk kívül az igazán esélyesek – egy, vagy két lépcsőben, most mindegy – kvalifikálták magukat a TOP12-es döntőbe.

Utólag már okosan megállapíthatjuk, az első körben visszafojtották kreativitásukat, robbanékonyságukat, meg még ki tudja mit, a lányok, láttunk ugyan néhány egészen impozáns gyakorlatot, a sztárok legtöbbje a második körre tartogatta puskaporát, vagy legalábbis tesztelték, mire képesek ezen a napon, aztán némelyiknek már elsőre bejött a nagy mutatvány, másnak még nem. Kivétel persze akadt, norvégok megmaradt reménye, az X-Games idei győztese, Silje Nörendal például rá nem jellemző módon túlcidrizte a versenyt, elsőre két ugrásánál is kezével kellett stabilizálnia magát, másodjára pedig szépen fenékre huppant.

A britek reménysége már az első körben is jelezte, egyben van fejben, magabiztosan teljesítette a grabeket, még ha a 73 ponttal még nem is lehetett elégedett. Az első kör legjobb gyakorlatát a csehek kiválósága, Sárka Pančochová mutatta be, közte egy tökéletes highside 720-szal. Csak azt fájlalhatta, hogy a harmadik korlátnál egyszerűen átugrotta az elemeket, ahelyett, hogy valami flikflakkal 90 pont fölé növelje teljesítményét. 86 pontjával így is éllovasként várhatta a folytatást. Torah Bright, aki egyedüliként három számban is versenyre kell hódeszkában, törte meg a csendet, a verseny első 900-asa az ő nevéhez fűződött, ráadásul a switch- formációban ugrotta, a hófogás nem sikerült tökéletesre. Jamie Anderson patentmunkát végzett, mint azt tőle megszokhattuk, utolsó ugrásánál leért ugyan a keze, a pontozóktól kapott 80 pontnál azért talán többet érdemelt volna.

Ha történetesen bosszankodni támadt volna kedve, az ezután következő jelenetsor láttán bizonyára ő is felvidult volna. Történt ugyanis, hogy az osztrákok klasszisa, Anna Gasser nagy izgalmában lecsúszott a rajtvonalról, edzője segítségére sietett, akkora rössel, hogy kis híján letarolta tanítványát. Gasser próbálkozott hódeszkával, edzői háttérmunkával, majd négykézláb, csak nem sikerült feljutni a meredeken, míg végül fellobbant az isteni szikra, megkerülte szépen a rámpát. A burleszkjelenet után egészen jól teljesített, a második ugrató utáni leérkezés babrált ki vele, az utolsót már nem is vállalta.

Nörendal terített betlije után robbant nagyot a közvetítő állás, mármint a briteké. Aki őket hallgatta, tudja, mekkora örömujjongás tört ki, amint Jenny Jones elsőrangú korlátos trükkjei és kisebb forgásszámmal ugyan, de legalább rendíthetetlen precizitással előadott ugrásai (egy cab 540, egy backside 360 és egy frontside 720-as) révén egy pont előnnyel átvette a vezetést a versenyen. A sziporka persze nem ért véget, Sina Candrian is alaposan odatette magát Svájcból, megugrotta a finálé első 1080-asát (finom kézletétellel), a bírák hosszasan tanakodtak, talán a grabek elmaradása miatt, s végül negyed ponttal a brit mögé helyezték. Ennyin múlt a bronzérem.

Az éllovasból hirtelen harmadik helyre szorult Pančochová is próbált újítani, értsétek mindezt úgy, hogy társaival egyetemben olyan trükköket vállalt be, amit korábban versenyen még sosem mutatott be. Hatalmasat bukott a cseh leányzó, talán egy pillanatra eszméletét is elvesztette, a törött sisak mindenesetre sokatmondó volt. A publikum megtapsolta a célba saját deszkáján érkező sportolót, tudták ő pontosan, mit úszott meg valójában.

Enni Rukajärvi folytatta a káprázatot, nyomott egy switch 720-ast, s hiába a nem egészen eszményi földre érkezés, a bírák 5 pontos előnnyel az élre helyezték a finn deszkást. Spencer O’Brianról az első kör taglalása közben nem szóltunk. Nem volt miért, hiszen két ugrást is elrontott, másodjára pedig el sem vállalta az utolsó ugrást, tökutolsó helyen fejezte be a finálét a regnáló világbajnok. Torah Bright érmes reményei elszálltak, vállalkozó kedvét nem követte pontosság, de ő legalább két számban még javíthat.

Egyszeri földi halandó nem talált hibát Jamie Anderson gyakorlatában, a jelek szerint az ítészek se sokat, legalábbis a 95,25-ös, aranyérmet érő pontszám erre enged következtetni minket. Egy kézzel összekulcsolt 720-as, egy switch backside 540-es és egy frontside 720-as, az első körből tanulva mindannyiszor tökéletes befejezéssel. Verhetetlen teljesítmény volt! No, azért Anna Gasser megpróbálkozott a lehetetlennel is, mi mással, mint a tőle már régóta várt duplakorkkal, amit nő még nem mutatott be versenyen. Végül beletört az osztrák bicskája, vagyis a dobogósok sorrendje már nem változott.

Győzött tehát a papírformának megfelelően, a látottak fényében teljesen megérdemelten Jamie Anderson, az X-Games négyszeres szakági bajnoka, 2006 óta minden nyolc viadalon érmet szerzett. Enni Rukajärvi kapcsán is csínján bánjunk a meglepetés szó használatával, elvégre egy világbajnokról és X-Games-győztesről beszélünk. A harmadik boldog ember ma Jenny Jones volt, aki 34 évesen is odavágott a fiatalságnak, sporttörténelmet írt, megszerezte Nagy-Britannia első olimpiai érmét havas versenyszámban.

nőislopstyle

Szakértő segítségéért most is köszönettel tartozom Pintér Lászlónak, az Eurosport szakkommentátorának!

A freestyle versenyek sora holnap a férfiak moguldöntőjével folytatódik!