Osztrák arannyal kezdődött az alpesi síelők versengése

Ma reggel kiosztották Szocsiban az első érmeket alpesi síben is. Némi meglepetésre – bár furcsa ezt írni egy osztrák győzelemnél – Matthias Mayer kezébe került az aranyérem. Szó se róla, jól síelt az osztrák, de győzelméhez kellett az alacsony rajtszám és az is, hogy szinte az egész élmezőny gyenge napot fogjon ki. Az ezüstérmes Christof Innerhofer hatalmas előnyt adott el a célig, a harmadik helyet pedig a szintén a mezőny elején induló Kjetil Jansrud húzta be. Svindal csak 4., Bode Miller rengeteg hibával 8. helyen zárt.

A Föld kerek. Nem, nem kell megijedni, nem földrajzóra kezdődik, a fenti mondat csak annak nyilvánvaló magyarázata, miért oly egészségtelenül korai magyar földön az első alpesi sí versenyszám, a férfi lesiklás kezdési időpontja a szocsi olimpián. Az orosz város környékén 11 órának számító kezdés nálunk 8 órát jelent (igaz, negyedórával eltolták az erős szél miatt), ami vasárnap bizony sokak kedvét elvehette Svindaléktól. No de épp azért vagyunk, hogy az elalvók is képbe kerülhessenek a versenyről!

Az edzések komoly áldozatokat szedtek: Brice Roger keresztszalag-szakadást szenvedett (helyette Fayed kapott esélyt), a szlovén Rok Perko pedig egy orrtörés mellett szó szerint ott hagyta a fogát – nem is egyet. A szlovén saját lábán le tudott ugyan érni az esés után, ám úgy döntött, kihagyja a versenyt. Fel is erősödtek a kritikus hangok a pálya veszélyességéről (éppúgy, mint legutóbb Vancouverben), például Bode Miller igen alaposan kifakadt. Hogy ez mennyire volt objektív, és mennyire az általános amerikai hozzáállást tükrözte ehhez az olimpiához, igen nehéz eldönteni (a mai verseny alapján inkább utóbbiról van szó). 2045 méteres magasságról indultak lefelé a sízők, és több mint 1000 méteres szintkülönbséggel, 970 méterig ereszkedtek le, 46 kapu nehezítette a dolgukat.

50 síző nevezhetett a mai viadalra, köztük sajnos nem láthattunk magyart – pedig nem sok hiányzott Farkas Norbertnek a szint eléréséhez. “Sítörpék” közül nem is volt túl sok, a talán legegzotikusabbnak tűnő chilei induló (a nem túl spanyolos nevű Henrik von Appen) a déli félteke telének versenyeiből húzhatott előnyt. Ott volt persze a mezőny végefelé a “kötelező Simari Birkner”, Cristian Javier képviselte (volna) az argentin sícsaládot. Áttérve azokra, akik – nem megbántva Simari Birkneréket – valóban eséllyel indultak: az örök esélyes osztrákok a Franz-Mayer-Kröll-Streitberger kvartett mellett döntöttek, ám ezúttal bizony a sérült Hannes Reichelt hiányában kisebb meglepetés lett volna bármelyikük győzelme. A fő esélyesnek Aksel Lund Svindal számított, a norvég ász 18-assal indulhatott. Az edzéseken remeklő Bode Miller nem sokkal előtte, 15-össel vághatott neki a pályának, az utána indulók közül leginkább a 21-es Erik Guay-től tarthatott. Nos, miután papíron lezongoráztuk a versenyt, nézzük, hogyan is vágott képen bennünket a valóság!

A mindig kiszámíthatatlan (ugyanis néha már-már beszámíthatatlan) amerikaiak első képviselője, Steven Nyman nyithatta a végül helyi idő szerint 11:15-kor rajtoló versenyt. Nyman nem is okozott csalódást azoknak, akik látványos mentéseket vártak tőle, volt, hogy fél lábon vett egy balost, máskor pár centi híján fenékre ült, az idejének ez persze nem tett jót (27.). A kanadai Jan Hudec jóval magabiztosabb síeléssel követte, igaz, kisebb sebességet vállalt be – kétharmad másodpercnyi előnyt tudott összegyűjteni (21.). A svájciak pocsék formában lévő (egykori?) klasszisa, Carlo Janka leginkább a rajttal szenvedett meg, utána Nymannél is nagyobb sebességgel, és ami fontosabb, precízebben teljesítette a pályát, közel 1,8 másodperces előnnyel feladta a leckét a hátralévőknek (6.). A spanyol Ferrán Terra szerényebb képességű síelőként annak is örülhetett, hogy ennyire jó rajtszámot kapott, a nagy igyekezetnek és a Janka-szintű sebességnek viszont az lett a vége, hogy nem tudott jó íveken haladni, és magához képest is gyenge eredményt ért el (34.). A hazaiak büszkesége, Alekszandr Glebov sem sokkal jobb síző a spanyolnál, ám jobban ismerheti a lejtőt, és ez meglátszott a menetén, meg is előzte Nymant (23.).

6-ossal újabb kanadait, Benjamin Thomsent köszönhettünk, óriási sebességgel, ám rosszul célzott ugratókkal sikerült beférnie Hudec elé (19.). Második kanadai után az USA második sízője jöhetett, Travis Ganong hatalmas ugratóinak köszönhetően közel nyolc tizedes hátrányt fordított hét századnyi előnyre a célban (5.). Kjetil Jansrud mindenkinél gyorsabban kezdett, és bár a pálya alján nem tudott úgy ugrani, mint Ganong, három tizedet megőrzött előnyéből (3.). Az örök esélyes osztrákok Max Franz révén mutatták meg magukat, jól kezdett, ám a második szektorban alaposan elmért egy kisebb ugratót, innen nem volt visszaút (9.). 10-essel jöhetett az első olasz, Werner Heel, nem valami jól: a sebeséggel nem volt gond, ám nem tudta elég szűken venni a kanyarokat (12.).

Az osztrákok éltek a második eséllyel, Matthias Mayer végig fej-fej mellett haladt Jansruddal, és szerencséje is volt a századokkal, 0,10-zel vette át a vezetést (1.). Aligha hitte volna ekkor bárki, hogy az olimpiai bajnokot látja… Az első franciáig kellett várni az első kiesésre, Johan Clarey-t egy jobbosnál megütötte a kapu, így lecsúszott a pályáról, nem férhetett be a következő kapuba. A hosszú sérülés után visszatérőben lévő Beat Feuz valódi visszatérése nem ma jött el, bátortalan menettel keserítette a svájciakat (13.). Az olaszok második képviselője, Peter Fill már nehezebb pillanatokat szerzett Mayernek, a negyedik szektorig tartotta vele a lépést, ám ott begyűjtött fél másodperces hátrányán már nem tudott változtatni (7.). A két edzést is megnyerő Bode Miller már pár méter után hátrabillent, de megmentette, a harmadik szektorban a botjával szétütött egy kaput, utána nagyot kalimpált egy ugratónál – ennyi hibával nem lehetett komoly eredményt elérni (8.).

Az első reklámszünetet újabb svájci menet követte, Patrick Küng előadásában. Bizonytalan volt a kezdése, métereket tett meg fél lábon, később pedig iskolapéldáját mutatta annak, milyen íveket nem ajánlott venni ezen a pályán – a svájciak fő reménysége óriásit betlizett (15.). A szakági legjobbak sorát Dominik Paris folytatta, a harmadik szektorban egy csúful elmért ugrató jelentette érmes álmai végét (11.). A nagy esélyes, Aksel Lund Svindal két százados hátránnyal nyitott, majd 9 századra növelte, azaz Mayer kezdhetett reménykedni. A tempója is kicsivel lassabbnak tűnt – csodák pedig nincsenek, ha valaki lassan és rossz nyomvonalon jön, nem nyerhet. A pálya alján visszahozott valamennyit közel négy tizedes hátrányából, de teljesítményéről mindent elmond, hogy még honfitársa, Jansrud is megelőzte (4.).

Adrien Thèaux is csak egy szektoron át bízhatott a győzelemben, csak keresgélte az íveket, a top-10-re sem volt esélye (18.). Christof Innerhofer brutális tempóban kezdett, közel hat tizedet (!) gyűjtött be az első időmérő pontig, azonban az utolsóig ezt sikerült el is adnia, a célban pedig megint az osztrák mellé állt az óra: 0,06 másodperc hátrányt mutatott Innerhofernek (2.). Erik Guay nem veszélyeztette az élbolyt (10.), ezzel az osztrákok tulajdonképp meg is nyerték a versenyt. Egyetlen síző maradt ugyanis a legjobbak közül: Klaus Kröll – egy osztrák. Éppúgy leszerepelt, sőt, jobban, mint az élmenők nagy része, de ezt most aligha bánták Ausztriában (22.)…

A mezőny több mint fele persze még hátravolt, és rögtön az utolsó osztrák, Georg Streitberger következett. Előnnyel nyitott, utána viszont jött egy kisebb bizonytalanság, majd egyre nagyobbra nőtt a hátrány (17.). A horvátok egyetlen épkézláb formában lévő síelője, Natko Zrnčić-Dim menetéről remek érzékkel elkapcsolt a közmédia (vagyis egy sízővel a hivatalos reklámszünet után, kontárságból jeles!), csodát persze nem várhattunk a kombinációs menőtől, a mezőny végével viaskodott (29.). Marco Sullivan is inkább csak hozzá képest jött elfogadhatóan, igaz, óvatossá tehette, hogy esett az egyik edzésen (30.). David Poisson is gyenge időt produkált, alighanem a pálya is alaposan belassult (16.).

A címvédő Didier Dèfago volt az utolsó, aki még reálisan bízhatott a győzelemben, közel negyedmásodperces előnnyel is nyitott. A második szektorig tartotta előnyét, ám aztán egyszerűen nem vállalt elég nagy sebességet – valójában csak két szektorig tartott a svájci veterán versenye, alighanem kissé fel is adta (14.). Manuel Osborne-Paradis is a mezőny végével viaskodott (25.), majd Ondřej Bank küzdött egy jót a pályával – a cseh alighanem a kombinációra készült (20.). A top-30-at a franciák beugrója, Guillermo Fayed zárta, szélesre vett ívekkel növelte egyre nagyobbra a hátrányát (26.).

Egyértelműnek látszott, hogy a pálya állapota egyre romlik – ha nem is drámai mértékben -, így magas rajtszámmal ezúttal senkinek nem lehetett esélye. A rend kedvéért röviden mégis nézzük végig, ki hogyan harcolt a körülményekkel! A spanyol Paul de la Cuesta jöhetett 31-essel, három másodpercen belüli hátrányával ő akár elégedett is lehetett (28.). Az utolsó, egészen halovány eséllyel bíró síző, a fiatal norvég Aleksander Åmodt Kilde érezhetően nagy elánnal vágott neki a versenynek, ám ugyanott, ahol Clarey, ő is búcsúzott – átrohant egy kapun. A szlovén Klemen Kosi magához képest egész jó időt ért el (24.), az andorrai Kevin Esteve Rigail viszont már közel 5 másodpercet gyűjtött be (32.). Kisebb posztszovjet-etap következett: a feljövőben lévő kazah sísport első reménysége (hárman is indulhattak!), Igor Zakurdajev már túl is lépte az öt másodperces “álomhatárt” (33.), a fehérorosz Jurij Danyilocskin rutinos Világkupa-sízőnél ennél azért jobbnak bizonyult (31.). Andorra másik képviselője, Marc Oliveras egy addigi tökutolsó menet erejéig megszakította a keleti blokk egységét (40.), majd jött a lett Roberts Rode, és helyenként komolyat küzdve a talpon maradásért 10 másodperc feletti hátránnyal elorozta az utolsó helyet (47.).

Monaco is képviseltette magát a versenyen, Arnaud Alessandria nevét alighanem kevesen hallották korábban, nagyobb gond nélkül célba ért (39.). A kazahok második embere, Dmitrij Koskin csak a lettet előzte meg (43.), a dánok rutinos, ám semmiképp sem gyors gyorssízője, Christian Fårup viszont a pálya alján egész szépet jött (37.). A cikk elején említett chilei von Appen is bizonyította, hogy nem von Hohenlohe-szintű hobbisíző, persze ez is közel 7 másodperces hátrányt jelentett (41.). A szlovákok a fiatal Martin Bendikkel képviseltették magukat, a 10 másodperces határ volt a fő ellenfele, ezzel sikerrel küzdött (45.). Nagy lelki törést okozva számunkra örök kedvencünk, Simari Birkner végül nem vállalta az indulást, a bolgár kombinációs síző, Nyikolaj Csongarov viszont ebből a csoportból azért felfelé lógott ki (38.). A cseh Martín Vráblik is többet tud annál, mint amit rajtszáma mutatott, 6 másodpercen belüli hátránya ezen a pályán nem tűnt rossznak (35.). A bosnyák Igor Laikert szerényebb eredményén sem lepődhettünk meg, majd sorra került a harmadik kazah, Martin Huber is (42.). A versenyt aztán a szépen teljesítő bolgár Georgij Georgijev (36.) után a román Ioan Valeriu Achiriloaie zárta (46.).

(Szigorúan zárójelben: az első alpesi síverseny tökéletesen bizonyította, miért nem szabad csak a köztévének közvetítenie. A pocsék ütemben bevágott reklámról már cikk közben is megemlékeztem. Aligha volt tervezett, csupán szerencse, hogy a negyedórás csúszás miatt hajszál híján odaértek a kezdésre, 30-as után pedig könyörtelenül elkapcsoltak – miközben 10 óráig tartott az adásidő, az utolsó síző pedig 9:59-re ért le…)

140209

Matthias Mayer

Született: 1990. szeptember 6., Sankt Veit

Versenyszámai: szuper-G, lesiklás, óriás-műlesiklás, kombináció

Világbajnokság: 3 indulás (Schladming 2013), legjobb hely: 5. (szuper-G)

Junior-világbajnokság: ezüstérmes (szuper-G, Formigal 2008)

Világkupa-debütálás: 2009, Sestrière

Világkupa-rajt: 62

Vk-futamgyőzelem: 0

Vk-dobogó: 2 (szuper-G, 2 db 2. hely, 2013 Kitzbühel és Lake Louise)

Vk-összetett: 17. (2013)

Vk-szakági: a szuper-G Világkupa harmadik helyezettje (2012/2013)

Európa Kupa: 2 győzelem, 6 dobogó (mind szuper-G)

További eredményei: osztrák bajnoki bronzérmes (lesiklás, 2012)

Christof Innerhofer az egyetlen olyan ember az olimpiai dobogón, akin nem lepődünk meg túlzottan. Igaz, messze van 2011-es csúcsformájától, amikor a garmischi VB-n mindenféle színű éremből begyűjtött egyet (lesiklásból épp “csak” bronzot), sőt, 6 Világkupa-győzelmét sem mostanság érte el, de viszonylag gyengébb szezon után is tudhattuk, a nagy versenyre összezedheti magát. Kjetil Jansrud is kifejezetten hullámvölgyben volt az utóbbi időben, ráadásul ő pályafutása legszebb szakaszaiban óriás-műlesiklásban dominált (Vancouverben olimpiai ezüstérmes is lett), nem pedig a gyors számokban – most mégis ebben a számban gyűjtötte be élete második olimpiai dobogóját.