A férfiaknál is a „juharlevelesek” uralják a buckákat, Bilodeau megvédte a címét

bilodeau2

 

A döntő első két futama alatt még megremegett a lába, a legjobb hat között viszont már nem volt pardon, Kinsburynek nem volt esélye a végső sikerre.

A női mogul után a férfiaknál még nagyobb tarolásra számított Kanada, és nem is kellett csalatkozniuk. Az előzmények valóban azt ígérték, hogy vagy a címvédő Alex Bilodeau vagy honfitársa, a fiatal ellenlábasa Mikael Kingsbury kaphatja a legmagasabb pontot. A két jó barát a világkupa 2013/14-es szezonjában igazságosan osztoztak a hat állomáson.

A kora délutáni kvalifikációnál már a két főhős állt az élen. Ott volt viszont még Aleksandr Smyshlyaev, aki némileg beleköpött a favoritok levesébe, a legjobb húsz között 24.37 pontot szorgoskodott össze. Ekkor Bilodeau pocsékul ment, az első, három csavarral tarkított ugrásának leérkezésénél hátrabillent, majd az ezt követő szakaszon is többször szétcsúszott a lába, így csak nyolcadikként érkezett a finálé legjobb tizenkét versenyzője közé.

bilodeau

A második szakaszt három versenyző is hibával kezdte, köztük a rőt szakállú svéd Per Spett, valamint a fiatal dél-koreai, Jae-Woo Choi. Negyeddikként az amerikai Patrick Deneen már mérvadó teljesménnyel rukkolt ki, majd őt követte Bilodeau, aki még ekkor sem tűnt tökéletesen koncentráltnak, mintha tartalékolt volna.  A második etapot Mikael Kingsbury 24.54-el hozta, mögötte ekkor Marc-Antoine Gagnon fejezte be másodikként ezt a részt.

A legjobb hatba már nem fért be a franciák egyetlen reménye, Benjamin Cavet, ő csak 8. lett.

A végső visszaszámlálás után Patrick Deneen nyitotta a legjobbak sorát, és piszokul gyors volt, de mindhiába, stílusára nem kapta meg a várt pontokat, arcára is fagyott a mosoly. A kazah Dmitrij Reiherd szolidabb menetet hozott össze, ám az első helyre tették. Őt az orosz Smyshlyaev követte, akit jócskán doppingolhatott a többezres hazai szurkolósereg. A Vancouverben még csak 10. orosz végül 24.34-et, mai legmagasabb pontszámát kapta. Aztán jött a címvédő, a nap korábbi részében indiszponáltnak tűnő Alex, aki utánozhatatlan, könnyed siklását két szellős, elképesztően magas akrobatikával spékelte meg, így nem is lehetett kérdés, hogy a nap legmagasabb pontszámát, 26.31-et kapta. Persze hátravolt még Gagnon és Kingsbury, de végül egyikük se tudott Bilodeau magasságába emelkedni.

Két kanadai és egy orosz a dobogón
A montreali fiatalember ezzel történelmet írt, a sportág huszonkét éves olimpiai történetének első kétszeres bajnoka lett.