Sang-Hwa Lee címet védett a nőknél, a férfiaknál Michel Mulder ért a csúcsra

lee2

 

A férfi 5000 méter után a leggyorsabbaknál is teljes volt a holland uralom.  A győztes végül Michel volt a Mulder-fivérek közül, Jan Smeekens mindössze egy századdal szorult a második helyre. A nőknél Lee megvédte a dél-koreaiak becsületét.

Férfiak 500 méter

Nehéz jelzőket találni a hollandok olimpiai formájára. A férfiak két futamos 500 métere után háromból három arany a mérlegük, és egyre valószínűbb, ahogy nemcsak a magyar parlamentben, hanem az Adler Arenában is a narancs lesz a legédesebb gyümölcs…

A mai versenynapon több hozzáértő is azt taglalta, hogy a címvédő dél-koreai Tae-Bum Mo vajon képes lesz-e duplázni, ezzel megszaktani a holland csapat egyelőre makulátlan mérlegét.
Az első futam után megkaptuk a választ, a 24 éves ázsiai ugyanis nem élete formájában lépett jégre, ami már az első 100 méteren látszott, ráadásul a tavalyi Szocsi vb-n látott utolsó etap sem sikeredett számára, így nem tudta átvenni a vezetést az akkor élen álló Smeekenstől. Apropó Smeekens, a fiatal flamand a célba érve négy tizeddel ugrott az élre, mögé szorult a két Mulder fiú, Michel és Roland valamint a japán Kejcsiro Nagasima is.
Alig két órával később, magyar idő szerint 15.55-kor indult el az első pár a 2. futamban, ahol a Mulder-ikrek közül Ronald a nap legjobb eredményét repesztette, 34.49 másodperccel, de ezzel is csak a dogobóban bizakodhatott.  Ami aztán össze is jött neki, megelőzte Tae Bum Mót és Nagasimát is, testvérénél, Michelnél és Jan Smeekensnél viszont az első futamban összeszedett több mint három tized miatt nem lehetett gyorsabb. A utóbb említett két rivális között végül mindössze egy század döntött, aminél egy megbillenés, vagy egy picit elbaltázott rajt is nagyobb lemaradást eredményez. Természetesen Smeekens vigasztalhatatlan volt, nehezen tudta megemészteni a rendkvül szűkös vereséget.

Narancsba borult a dobogó
Narancsba borult a dobogó

Michel Mulder élete első olimpiai érmét szerezte, és mindjárt a legfényesebben csillogót, ideje, a 69.31 mp., ami ötvenegy ezreddel felülmúlja a vancouveri győztes időt.
Női 500 méter

A férfiaknál ugyan letaszították a trónról a címvédőt, a nőknél viszont beigazolódott a papírforma, Sang-Hwa Lee sallangmentes sikert aratott.

A 24 éves hölgy már Torinóban ott volt a mezőnyben, 16 évesen az 5. lett, azóta viszont uralja a leggyorsabb távot. Tavaly, ezen a helyszínen világbajnok lett, tehát minden amellett szólt, hogy idén sem talál legyőzőre.
Az első futamban Lee az utolsó párban futott, célba érkezéséig az oroszok dörzsölhették a tenyerüket, mivel Olga Fatkulina állt az élen mindössze 1 századdal a kínai Hong Zhang előtt. A jó sprinternek számító német Jenny Wolf mindössze 8. volt, az amerikai Heather Richardson pedig a negyedik pozciót foglalta el a 2. futam előtt.
Amelyben a világrekorder Lee még feljebb kapcsolt, nem ijedt meg attól, hogy Fatkulina 10.35-ös első száz méter után 37.49-et repesztett, inkább válaszolt egy 10.17-es rajtot követő 37.28-al,ami olimpia rekord, ahogy a két futam összesített 74.70-es ideje is.
A dobogó harmadik fokára első holland nőként Margot Boer állhatott fel.

Lee-t még a kamera is alig tudta követni
Lee-t még a kamera is alig tudta követni

Lee ezzel a sportág olyan nagyságát érte utol, mint a kanadai Catriona Le May Doan, aki szintúgy kétszer lett a legjobb, és már csak egy valaki áll előtte a listán, a háromszoros bajnok amerikai Bonnie Blair (őt segítette, hogy a téli és a nyári olimpiai leválása miatt Albertville és Lillehammer között csak két év volt a különbség).