Sporttörténelem: Magyar 7. hely és két olimpiai bajnok női lesiklásban!

Eljött a mi napunk: a magyar idő szerint reggel 8-kor kezdődő női lesiklásban Miklós Edit beváltotta, sőt felülmúlta a túlzónak tűnő elvárásokat, és 7. helyet szerzett a magyar alpesi sínek! Mindezt 25-ös rajtszámmal, vagyis közel sem a legjobb körülmények között. Az olimpiák történetében először két győztest is hirdettek, az alcsony rajtszámmal síelő Dominique Gisin idejét a szakági legjobbak közül Tina Mazének sikerült beállítania. A svájciak örömét Lara Gut bronzérme tette teljessé, Daniela Merighetti, az elsőként induló Fabienne Suter, valamint Lotte Smiseth Sejersted végzett még Edit előtt – az egyetlen fájó pont, hogy a norvég fiatal épp Edit mögül rajtolva érte ezt el, vagyis két percen át olimpiai pontszerzők voltunk. Berecz Anna biztonsági síeléssel célbaért, 35. helyen zárt.

A női alpesi sízők számára is eljött a nap, amikor a leggyorsabb szakágban, a lesiklásban bizonyíthatnak. Nem túl jó előjelekkel készülhettek: a hírek a túlzott meleg miatt olvadozó hóról szóltak, ami óriási előnyt jelentett volna a mezőny elején rajtolóknak. A másik rossz hír az egyik favorit, Tina Weirather hiánya: az idén berobbant liechtensteini az egyik edzésen bukott, és nem tudta vállalni az indulást. A 42 nevezett versenyzőből tehát csak 41 indult el, szokás szerint nézzünk körül először a rajtlista hátsóbb régióiban! Aki a szuper-kombinációt végigkövette, új nevet már nem talál, ugyanazon sízők próbálták ki magukat újból – kissé talán meglepő módon az inkább technikai síző svéd Sara Hector is ott volt, na és persze az örök Simari Birknerek egyike, Macarena. Ott volt egy magyar is a mezőny végén, egészen pontosan utolsó előttiként, 41-essel indulhatott Berecz Anna. A mezőny végén viszont azért csak egy magyar volt, mert a másikukat ebben a szakágban magasabban jegyzik: Miklós Edit nem volt a legszerencsésebb a rajtszámával, hisz helyet kaphatott volna az elsőként indulók közt is, ám csak 25-össel indulhatott. A verseny favoritjának Weirather távollétében még inkább a kombinációt is nyerő Maria Höfl-Riesch tűnt, 20-as rajtszámot kapott. Előtte indultak a svájci esélyesek (17-essel Kaufmann-Abderhalden, 18-assal Gut), valamint 12-essel a kombinációs lesiklásban remeklő Julia Mancuso, az utána indulók közül a 22-es Anna Fenninger jelenthette a legnagyobb veszélyt.

Az első induló, Fabienne Suter 5°C-os hőségben vágott neki a pályának, különösebb hiba nélküli menettel adta meg az alapidőt (5.). Ebben az évben robbant be az amerikai Jacqueline Wiles, ám amennyire dícséretes tőle, hogy ittt indulhat, annyira jelzi, hogy a tengerentúliak kisebb gondokkal küzdenek – mint ahogy ő is küzdött, nem találta az íveket, féloldalasan vette az ugratókat, majd két és fél másodpercet szedett be (26.). Viktoria Rebensburg következett 3-assal, és jelezte, hogy a németek nincsenek rossz formában: az elején jelentős előnyre tett szert, a pálya közepétől viszont egyre nagyobb hátrányba került, hiába volt nagy a sebessége, 8 tized lett a vége (15.). Marie Marchand-Arvier révén a franciák is bemutatkozhattak, ám rémálomszerűen: a téli olimpia eddigi legnagyobb esését mutatta be, egy ugrató után nem tudta a jobb lábát megfelelően lerakni, pár másodpercnyi tétovázás után elcsúszott és nagy sebességgel, fejjel előre repült a védőhálónak. Jó pár másodpercig feküdt a havon, szerencsére mire a segítők odaértek, már megmozdult, és hamarosan saját lábán hagyta el a pályát. Hosszas várakozás után indulhatott el az osztrákok veteránja, Nicole Hosp. Jobb magyarázat híján fogadjuk is el, hogy ezért kapott már a kezdésnél három tizedet, utána viszont bemelegedett, a pálya közepén már Suter idejét veszélyeztette, a vége aztán nála is közel 7 tized lett – nem volt az igazi az utolsó ugratója (9.). Megnyugtató volt látni, hogy öt síző alatt a pálya érezhetően nem romlott, vagyis a legvadabb félelmek nem igazolódtak.

A szlovének Maruša Ferk révén mutatkoztak be, aki kombinációban nem tűnt az igazinak, és mostanra sem kedvelte meg ezt a lejtőt: 1,3 másodpercet kapott, majd a célban teátrálisan fogta a fejét és legyintett (18.). Laurenne Ross követte, javítva valamelyest az amerikaiak renoméján, a fél lábon vett ugratók és szétcsúszkáló lábak viszont a hatalmas sebesség ellenére sokat rontottak az összképen (17.). A második svájci, Dominique Gisin alaposan szorongatta Suter idejét, sőt, a pálya közepén két tizeddel gyorsabb is volt nála, és bár az utolsó szektorra hátrányra fordult, óriási sebességének köszönhetően sikerült közel négy tizedes előnyre váltania (1.). Az olaszok Daniela Merighetti révén mutatkoztak be a mai versenyen, aki mostanában feltűnően nagy tempót szokott bevállalni – igaz, ritkán viszi végig hiba nélkül. Ezúttal viszont elért a célig, nagyobb hiba nélkül, ám az alján a nyomvonal igen sajátságosra sikerült – itt kapott ki Gisintől (4.). 10-essel egy újabb amerikain volt a sor: Stacey Cook is bizonyította, tévedtem, mikor a kombinációs lesiklásban tartalékolást feltételeztem róluk – ezen a lejtőn egyszerűen ennyire rosszul megy nekik (17.)…

Elena Fanchini a közvetítésben nem látható második szektorában veszített rengeteget, a pálya alján pedig a túlzott sebesség nála is további hátrányt jelentett, másodpercen túlra szorult (12.). Az amerikaiak utolsó reménye, Julia Mancuso remekül sikerült kombinációs lesiklása után most is nagy elánnal vágott neki a pályának, egészen mélyen bedőlt az elején a kanyarokban – aztán viszont kicsit mintha visszavett volna, az alsó szakaszon majd egy másodperces hátrányt szedett be (8.). A svéd Kajsa Kling egyenletesen lassú menettel csak Wilest tudta megelőzni (23.), majd jött a második osztrák, a fiatal Cornelia Hütter. Wiles vagy Kling esete is mutatta, hogy ez a verseny nem a fiataloké, Hütter pedig folytatta a tedenciát: tulajdonképpen csak az imént említettekkel volt versenyben, és végül közéjük is sorolt be (24.). Az első 15-öt az “egyszemélyes spanyol sísport”, azaz Carolina Ruiz Castillo zárta, másodperc körüli hátránnyal az utolsó szektorra fordulva elcsúszott egy jobbosban, így a hálóban zárta a versenyt. Jöhetett az első reklámszünet, ami alatt a pályamunkások mesterszakácsot idéző szorgalommal sózták a havat.

A szakági legjobbak sorát a hátralévő svájciak nyitották. Marianne Kaufmann-Abderhalden komoly hátrányt szedett be két szektor alatt, majd egy jobbosban megcsúszott, az esést mentette ugyan, ám a versenye véget ért. Lara Gut két szektor után kevéssel vezetett, a közepén ezt nagyjából tartotta, majd mindenkinél nagyobb sebességgel fordult az utolsó szakaszra – ez is kevés volt, egy tizeddel elmaradt Sutertől (3.). A svájci hegemóniát a harmadik osztrák, Elisabeth Görgl nem veszélyeztette, már az elején megsimogatott egy kaput, így hét tizedes hátránnyal nyitott. Hiába síelt aztán kifejezetten jól, és hozta fél másodperc alá a hátrányát, a végén pocsék nyomvonalat választva rengeteget veszített (16.).

Maria Höfl-Riesch hamar rácáfolt a favorit jelzőre: elég lassan kezdett, majd messze a pályán kívülre csúszva vett egy balost, a pálya alján pedig ő is sokat kapott (13.). Tina Maze viszont kikérte magának, hogy nem kapta meg a favorit jelzőt: előnnyel nyitott, és nemcsakhogy őrizte, de az utolsó szakaszra fordulva már közel négy tizedre növelte, ám aztán elrontotta kissé a nyomvonalat (1.). Századra azonos idővel ért célba, mint Gisin – ketten álltak az élen. Anna Fenninger ronthatta még el a svájci-szlovén közös ünnepet, jól is kezdett, ám aztán egy jobbosban túl közel ment a kapuhoz, és le kellett állnia. Bizonyára romlott a pálya, de a fél-egy másodperces hátrányokat az utolsó szektorban erre fogni csak magyarázkodás lenne, hisz Gut csak két tizedet kapott, Maze pedig látható hibával kapott négy tizedet. A pályaromlás miatt viszont szinte kizártnak tűnt, hogy bárki is beférjen még az elejére.

Az újabb reklámszünet után a lassan vegetává váló hóban Verena Stuffer vágott neki a versenynek, nem jött rosszul, az alsó szakaszra fordulva talán túl nagyot fékezett, emiatt került másodpercen kívülre (14.). Ragnhild Mowinckel jó kezdés után ugyanott vette szélesre a pályát, ahol Riesch, a pálya alján a Stuffernek is gondot okozó kanyarban pedig szinte leállt (27.). 25-össel jött a mi nagy pillanatunk, vagyis következett Miklós Edit: az elején viszonylag sokat kapott, majd a második szektorban egy balosnál nagyot billent, ám hatalmas sebessége lehetett az oka, hisz a harmadik szektorban megint rávert az elsőre, csak 0,62-t mutatott az óra. Az alsó szektort is tökéletesen síelte, hét századot rátett ugyan a hátrányára, de kit érdekel: bejött a 6. helyre! Minden idők messze legnagyobb sikere a magyar alpesi sísportban (7.)!

Az olimpiai pont volt az az előzetesen egyáltalán nem is várt mézesmadzag, amit így elhúztak előttünk – ám ez sajnos csak egyetlen versenyzőig tartott. Lotte Smiseth Sejersted a második szektorig előnyben volt, a végén fél másodpercen belüli hátránnyal ért be – pont Edit elé (6.). Kedvencünk a fiatal norvég, de most határozottan a pokolba kívántuk… Ilka Štuhec a pálya közepét remekül síelte meg, így a végén alig több mint egy másodpercet kapott (10.). Szerkesztőségünk titkos esélyese, Larissa Yurkiw nem váltotta be a reményeinket – tulajdonképp azt hozta, ami ezzel a rajtszámmal várható, ám az előtte síelők magasra tették a mércét (20.). Klára Křízová magához képest nem jött rosszul, ám nála ez két másodpercen belüli hátrányt jelentett (21.). A top-30-at Nadia Fanchini zárta, ám csak két szektorig kellett aggódnunk (furcsa így írni egy alpesi síversenyen, de meg tudnánk szokni…), jó kezdés után alaposan belassulva ő is két másodperc környékére érkezett (22.).

A 30-on túliakat két hazai sízőnő nyitotta: Sem Marija Bedareva (30.), sem Jelena Jakovisina (28.) nem veszélyeztette a korábban lesiklók idejét. A monacói Alexandra Coletti a második szektorban egy kisebb ugrató után elveszítette egyensúlyát, hosszasan csúszott a hálóig, bele is sérült. Pedig nagyobb eséseket is megúsztak ma, valószínűleg kifordulhatott a lába. Hosszas kényszerszünet következett, el kellett szállítani a versenyzőt, majd rendbe kellett hozni a pályát. Sara Héctor alaposan meg is gémberedhetett, össze is szedett egy másodpercet az első szektorban, valamivel jobb folytatás után a végére mintha elfáradt volna (25.). Chemmy Alcott jó síeléssel tovább tömörítette a 2 másodpercen belüli idővel érkezettek táborát (19.). A lengyel Karolina Chrapek öt másodpercnél is nagyobb hátrányt szedett be (33.), az ausztrál Greta Small pedig bár jobban jött, mint kombinációban, ez csak a top-30-ra volt elég (29.).

Macarena Simari Birknert ismét megcsodálhattuk párducmintás rucijában, pontszerző helyre azonban most nem volt jó (32.). A román Ania Monica Caill hamar kicsúszott egy kanyarban, a chilei Noelle Barahona pedig kombinációs esése után ma nem mert igazi tempót vállalni (34.). Berecz Anna is a biztos célba érésre hajtott, 9,4 tizedes hátránnyal ezt el is érte (35.). A szlovák Kristina Saalová fejezte be a mai versenyt, 4 és fél másodperc körüli hátránnyal (31.), és mikor célba ért, hivatalossá vált Miklós Edit sporttörténelmi 7. helye. Ja, és mellékesen az is, hogy Svájc és Szlovénia is olimpiai bajnoknak vallhatja magát – soha nem volt még holtverseny olimpiai játékokon az első helyen.

Dominque Gisin

Született: 1985. június 4., Engelberg

Versenyszámai: lesiklás, Szuper-G, óriás-műlesiklás, szuper-kombináció

Egyesülete: Engelberg

Olimpia: olimpiai bajnok (lesiklás, Szocsi 2014), ötödik helyezett (szuper-kombináció, Szocsi 2014)

Világbajnokság: négy indulás, mind lesiklásban; ötödik helyezett (Åre 2007), nyolcadik helyezett (Garmisch 2011)

Junior-világbajnokság: negyedik (lesiklás, Bardonecchia 2005)

Világkupa-debütálás: 2005. december 2., Lake Louise

Világkupa-rajt: 127

Vk-futamgyőzelem: 3 (kettő lesiklás, egy szuper-G)

Vk-dobogó: 7

Vk-összetett: 15. (2012/2013)

Vk-szakági: negyedik (lesiklás, 2009), hatodik (szuper-G, 2008)

Európa Kupa: 1 dobogós helyezés (szuper-G)

További eredményei: svájci bajnoki 2. (szuper-G, 2008), hat dobogó FIS-versenyeken.

Tina Maze

Született: 1983. május 2., Slovenj Gradec

Versenyszámai: lesiklás, Szuper-G, óriás-műlesiklás, szlalom, (szuper-) kombináció

Egyesülete: SK Crna na Koroškem

Olimpia: olimpiai bajnok (lesiklás, Szocsi 2014), kétszeres ezüstérmes (Szuper-G és óriás-műlesiklás, Vancouver 2010), negyedik (szuper-kombináció, Szocsi 2014), ötödik (szuper-kombináció, Vancouver 2010) és kilencedik (szlalom, Vancouver 2010) helyezett

Világbajnokság: kétszeres világbajnok (óriás-műlesiklás, Garmisch-P. 2011; szuper-G, Schladming 2013), négyszeres ezüstérmes (szuper-kombináció és óriás-m., Schladming 2013; szuper-kombináció, Garmisch-P. 2011; óriás-m., Val d’Isère 2009), továbbá öt ötödik, egy hatodik, egy hetedik és egy tizedik helyezés

Junior-világbajnokság: hatodik (óriás-m.; Verbier 2001), hetedik (Szuper-G; Québec 2000)

Világkupa-debütálás: 1999 január 2., Maribor

Világkupa-rajt: 360

Vk-futamgyőzelem: 23

Vk-dobogó: 66

Vk-összetett: győztes (2012/2013), második helyezett (2011/2012), harmadik helyezett (2010/2011)

Vk-szakági: győztes óriás-műlesiklásban és szuper-G-ben + a nem-hivatalos kombinációban (2012/2013); második helyezett lesiklásban és szlalomban (2012/2013), valamint kétszer kombinációban (2010/2011 és 2011/2012), kétszer harmadik helyezett óriásban (2008/2009 és 2009/2010)

Európa Kupa: az összetett hetedik helyezettje, az óriás másodikja (1999/2000), 6 dobogós helyezés, 2 győzelem

További eredményei: hétszeres szlovén bajnok (ötször „óriásban”, egyszer Szuper-G-ben, egyszer szlalomban); 13 győzelem különböző FIS- versenyeken.

Lara Gut nem biztos, hogy felhőtlenül örül olimpiai bronzérmének, hiszen csak egyetlen tizeddel maradt le az aranyéremről. Bánkódni viszont igazából nincs oka, hisz 24 évesen, élete első teljesített olimpiai versenyén (kombinációban kiesett) rögtön a dobogón zárt. Világbajnokságról már van három ezüstje, előbb-utóbb (akár már itt, Szocsiban) be fogja gyűjteni a még hiányzó éremtípust.

140212

Bizonyára érthető, hogy ezúttal egy-két sort a verseny 7. helyezettjének is szentelünk. A Csíkszeredán született, Mogyoródon élő 26 éves Miklós Edit már szuper-kombinációban a legjobb magyar alpesi sís olimpiai eredményt produkálta 16. helyével, most pedig legmerészebb álmainkat is felülmúlta 7. helyével. Az egyetlen elégedetlen a jelek szerint ő maga, hisz sajnálkozott, hogy lecsúszott az olimpiai pontról… Őrizze meg sokáig a maximalizmusát, ám most ünnepeljen – bizonyította, hogy igenis életképes a sokak (köztük a most bizonyára majd mellét döngető magyar sportpolitika) által lesajnált alpesi sí!