Trónfosztás! Ötödik olimpiáján ért csúcsra Alla Cuper

Az olimpián idén debütáló slopestyle és a már-már régmúltra visszatekintő mogul után egy újabb szakággal jelentkezik a szocsi ötkarikás játékok programján az szabadstílusú síelés, ma kora este síakrobatikában mérettették meg magukat a hölgyek. Az olimpia tán leglátványosabb számában elmaradt a várt címvédés, Vancouver bajnokának, Lydia Lassilának meg kellett elégednie ezúttal a bronzéremmel. Az aranyérem a fehérorosz Alla Cuper nyakába vándorolt, aki így ötödik olimpiáján ért fel a csúcsra.

Gyorstalpaló szabályismertetéssel kezdenénk, hátha valaki közelebbi kapcsolatba szeretne kerülni eme csodálatos, helyszínről nézve még látványosabb versenyszámmal. Pontozásos sportágról lévén szó nagy szerep hárul arra a hét ítészre, akik közül öten a légmunkát figyelik, ketten a talajfogást pontozzák. Előbbi öt pontszámból a két szélsőség kiesett, majd a summázott értéket szépen beszorozzák az ugrás nehézségi fokával, így alakul ki a végső pontszám. A pontozás felét a testtartás teszi ki, 30%-kal esik latba a talajfogás, a maradékot a légmunka teszi ki. Lényeges dolog, hogy az ugrásokat még a döntőt megelőzően be kell jelenteniük a versenyzőknek, ilyetén a taktikának is kiemelt szerep jut egy-egy versenynek. Az ugrások egyébiránt szaltók és függőleges tengely körüli csavarok kombinációiként jelennek meg, ki-ki meddig vetemedik.

A lebonyolítási rendszer újabban szinte évről évre változott, Szocsiban az egyenes kieséses rendszert követték. A selejtezőből a legjobb hat ugrás tulajdonosa automatikusan a döntőbe került, a többiek egy elődöntő árán juthatnak a legjobb tucatba. Ezek után négyesével csökken a mezőny, a végén négyen vetélkednek a szuperdöntőben. Javításra tehát nincs igazán lehetőség.

Az esélyesek közt elsőként kell megemlítenünk a kínai kontingenst. Jelesül a háromszoros világbajnok Li Ninát, aki két olimpiai ezüstérem, s nem mellékesen egy térdműtét miatt kihagyott komplett szezon után most már a legfényesebb medáliát vette célkeresztjében. Aztán a tavalyi világbajnok és szakági Világkupa-győztes, a szocsi tesztversenyt megnyerő Csu Mengtao is előtérbe kerülne, mint a kínai csapat legfiatalabb tagja, s mint aki a mezőny legbrutálisabb gyakorlatát (LdFF) is képes hiba nélkül végrehajtani. S persze nem illik elfeledkezni a 2011-es világbajnok Seng Csuangról sem.

Nagy vetélytársak az amerikaiak, mint például a sokat tapasztalt veterán Emily Cook, aki 2002-es irtózatos sérüléséből káprázatos akaraterővel visszaküzdte magát a világelitbe, a hét világbajnoki indulással járó rutin mellette szólt. A másik véglet az alig 20 esztendős Ashley Caldwell, a bombatehetség, aki azonban két, szinte napra pontosan egy éven belül elszenvedett térdszalag-sérülés miatt jelenleg nem képes talentumának megfelelő ugrásokat bemutatni éles versenyen. Mármint eddig.

Ki tudja, miért, szerteágazó hagyományai vannak a síakrobatikának Fehéroroszországban. Szocsiban a veterán, ötödik olimpiájára készülő Alla Cuper és az új idők harcosa, Assoli Slivec tört éremre, tegyük hozzá, nem akkora eséllyel, mint a címvédő Lydia Lassila. Másfél éves szülési szabadságról remek formában tért vissza az ausztrál, akinek nevéhez fűződik a triplák meghonosítása a női mezőnyben.

Térjünk rá végre magára a versenyre! A selejtezőben nem történtek eget rengető meglepetések, akinek döntőben volt a helye, be is került; a legnagyobb pontszámot Caldwell neve mellé írták, nem is kis különbséggel, ő került egyedül 100 pont fölé. Érdekességként jó megjegyezni, hogy a majdani dobogósok mindegyikének elődöntőn át vezetett az út a fináléba, Alla Cuper történetesen 3 század ponttal tudott csak továbbjutni!

A döntőben is egymást érték a rontott ugrások, kihullott a már említett Caldwell, de nem folytathatta Slivec sem, a másik fehérorosz viszont varázscsettintésre igencsak belelendült, alulról súrolta gyakorlata a 100 pontos értéket. A második körben három rontott kísérletet jegyezhettünk fel, búcsúzott az amerikaiak utolsó reménye, Cook, csakúgy, mint az ausztrálok képviseletében Laura Peel, vagy a kazah Aldabergenova. Csu Mengtao a teljes döntő legerősebb gyakorlatát bemutatva átlépte az álomhatárt (tripla fordulat dupla csavarral), Lassila továbbjutása is megkérdőjelezhetetlen volt, a maradék két helyért a két állva maradt kínai és Cuper harcolt meg, utóbbi mellett Li Nina folytathatta.

A szuperdöntő tehát a veteránok csatáját hozta, ahol lényegében az tudott nyerni, aki a legkevesebbet hibázta, a növekvő feszültség nem engedett már tiszta ugrásokat. Li Nina négycsavaros duplaszaltóval igyekezett átlépni határait, konkrétan 19-re lapot húzva az aranyérmet tűzte ki célul. Hatalmasat bukott, úgy kellett szegényt letámogatni a pályáról. Lydia Lassila folyamatosan javuló formát mutatott a döntőben, harmadjára tökéletes légmunkával jelentkezett , kár, hogy a kelleténél magasabban volt az érkezés előtt, aminek esés lett a vége. Nem mellékesen egy olyan négycsavaros triplával kísérletezett, amit csak a férfi mezőnyben ugranak. Könnycseppek törtek ki az ausztrál szemeiből, tudta ő, elbukta a címvédést. Csu Mengtao idegei sem bírták a döntő pillanatokban, egy back/lay-double full-fullt mutatott be, ami gyakorlatilag egy tripla szaltó volt, melynek első részét nyújtott testtel, a másodikat dupla, a harmadikat pedig egyszeri csavarral hajtotta végre. Belerontott, nyolcvan pontot alig meghaladó eredménye egyben azt jelentette, hogy a szuperdöntőben elsőként ugró Alla Cuper örülhetett a végén. Egy szépen kivitelezett triplaszaltóval 98 pontot szerzett a bíráktól, tehát mondhatni nagy fölénnyel győzött karrierje ötödik olimpiáján.

nőiaerial

A férfiak hasonló versenyszámát február 17-én rendezik.

A poszt elkészülésében szakmai észrevételeivel sokat segített nekünk Pintér László, az Eurosport kommentátora. Köszönet érte.