Lengyel bajnok 1500 méteren, Nagy Konrád 26. lett

brodka

Zbigniew Brodkáé lett az arany, aki mindössze három ezreddel előzte meg a holland Koen Verweijt. A rövid pályáról hosszúra váltó Nagy az utolsó pár száz méteren visszaesett, így 35 századdal maradt el a hőn áhított első húsztól.

A férfiak 1500 méteres hosszú távú gyorskorcsolya versenyén magyar indulónak is szurkolhattunk. A 21 éves Nagy Konrád a rövidpályás szakágból rándult át a nagyobb tiszteletnek örvendő, és az olimpiákon jóval régebben szereplő hosszú távra.  Nagy a 8. párban mutatkozott be Szocsiban, a német Robert Lehmannal egy futamban. A mi fiunk végig a rivális előtt volt, és a vége előtt egy körrel még remekül mozgott, ám az a célegyenes előtti kanyarba már úgy érkezett, hogy mindkét kezével hajtotta magát, ami egyértelműen a fáradtság jele volt, és végül 1:48.12-es időt ért el, ami összesítésben a 26. helyre volt elég. Ami azt jelenti, hogy a minimális célját elérte, de a nagy álom, az első húszba való bekerülés elérhetetlen volt. Azonban az idő mindenképpen a debreceni fiú mellett szól, jó időben váltott, és még sokra viheti.
szocsi-nagy

– Elégedett vagyok az eredménnyel – nyilatkozta Nagy Konrád a „királyi” televíziónak. – Jó döntést hoztam, amikor áttértem a hosszabb távokra, és szeretnék itt maradni.

Térjünk át a verseny érmekért zajló részére, ami hatalmas izgalmakat és nagy-nagy meglepetést hozott. Elsőként az 1000 méteres bajnok Stefan Groothuis produkált mérvadó időt, ám végül – a győztestől mindössze 1 másodperces lemaradással – „csak” a 12. lett.  A 32 éves holland csak hat párral később volt kénytelen átadni az első helyet, méghozzá a címvédő Mark Tuitertnek – ugye nem kell mondanom, hogy ő is flamand. A 33 éves Tuitert királysága is csak  pünkösdinek bizonyult, tőle a kanadai, ezren második Denny Morrison vette át a stafétát. Aztán a 17. párban érkezett a világcsúcstartó amerikai Shani Davis, aki szeretett volna javítani az ezres csúfság után, ám epizódszerepre kényszerült, s legfeljebb annak örülhetett, hogy az ő „párja”, a lengyel Zbigniew Brodka szerezte meg az aranyérmet. A 29 éves Brodkának leginkább az utolsó, a 20. pár során jelentek meg a homlokán az izzadtságcseppek, addig viszonylag nyugodt lehetett.  Az utolsó kettős egyik alakja viszont a fiatal Koen Verweij volt, aki jobb részidőket produkált nála, ám a hajrája nem volt olyan átütő, mint a lengyelnek, de így is bejött az első helyre, de csak holtversenyben. Ebben a sportban azonban nincs holtverseny, ielőkerülnek az ezredek, amik Brodkának kedveztek: az aranyról végül három fránya ezred döntött csak.

Brodka a lengyel gyorskorcsolya sport első olimpiai bajnoka. A hollandok Verweij ezüstjének köszönhetően 100. érmüket szerezték a téli olimpiák történetében.

férfi1000gyorskori