Nem történt őrségváltás a női bobosoknál, Humphries megvédte címét

kanada

A korábbi atléta, az atlétikai olimpiai és világbajnok Lauryn Williams által tolt bobbal a csúcsra érhetett volna az USA  I-es számú csapata, de a kanadai címvédő a 3. és 4. futamban megoldhatatlan feladat elé állította.  Elana Meyersnek meg kellett elégednie az ezüsttel. A németek a nőknél is leszerepeltek.

Köd,eső ide vagy oda, az első nap után még mindent szépnek látott az USA I-es csapata, Elana Meyers és tolóembere, a korábbi 100 méteres világbajnok atléta, Lauryn Williams (a 4×100-as amerikai váltóval olimpia bajnok is), aztán elérkeztünk a mai folytatáshoz, amelyhez 23 százados előnnyel érkeztek az aranyaspiránsok.  Legfőbb követőjük a címvédő kanadai Kaillie Humphries volt, akinek nagy versenyeken rendre helyén van a szíve.  Ma sem volt ez másként, a 28 éves, színizom – már majdnem testépítő fizimiskájú – hölgyemény a harmadik etapban 11 századot hozott Meyersen, és igencsak megérezte a vér szagát. A 4. futamban az élen álló futhatott utoljára, Meyers többször mutatták a hátsóbb régióból indulók futama alatt, és egyáltalán nem tűnt nyugodtnak, nem úgy Humphries.

A sorrend nem sokat változott a zárófutamban, ahhoz túl nagy különbségek alakultak ki, egy valaki azonban egy helyet hátrébb sorolódott, ez a valaki pedig a sportág legtöbbszörös világbajnoka, a négyszeres olimpikon, 2006-os bajnok Sandra Kiriasis (lánykori nevén Prokoff), aki a negyedikről az ötödik helyre került. A 39 éves, a Sztanki katlant vb-címmel felavató német nem is bírta ki sírás nélkül, a német ZDF televízió kommentátorának zokogva tolmácsolta elkeseredettségét. Gondoljunk csak bele: az eddigi két szám alatt Kiriasis ötödik helye a legjobb német helyezés, ami a sportág legtöbb aranyérmét (utoljára 1992-ben Albertville-ből távoztak a legfényesebb medália nélkül) szerző nemzettől több mint elkeserítő.

Visszakanyarodva a lényeges történésekhez, a bronzot végül az USA II-es egysége, Jaime Greubel szerezte meg Aja Evansszel. Ami ezután történt, az biztosan örökre, kitörölhetetlenül beívódik Meyersék emlékezetébe, nem is Humphries futamáról van szó – ami nyilván a legjobb idő volt, egyetlen falhoz éréssel, majdnem tökéletes kormányzás eredményeként -, hanem az a bakisorozat, amit kanyarról kanyarra elkövettek. Mintha Meyers egyik pillanatról a másikra elfelejtette volna szakmáját, szinte egy olyan „curve” nem volt, amit tisztán megoldott volna, totális csődöt mondott. A pálya eljén teljesen eladta az előnyét a 29 éves amerikai, így hiába a hatalmas végsebesség, ebben a futamban is kapott 23 századot, ami összesítésben plusz tizet és az ezüstöt jelentette számára. Nem maradt más az „amiknak”, mint a mérhetetlen bosszúság, és Williams sem írt történelmet, nem ő lett az első sportoló, aki a nyáriról és a téli olimpiáról is tart otthon aranyérmet.

Humphries- ahogy hűséges tolólánykája, Heather Moyes – a női szakág 2002-es történetének első kétszeres olimpiai bajnoka lett, és mivel még csak 28 esztendős, nyugodtan gondolkodhat a triplázáson.

bobnőikettes