A biatlonosok megmutatták Ukrajna egységét

Egységben az erő! Ez a mondás akár az ukrán női biatlonváltóra is vonatkozhat, ugyanis egy keletről jött ikerpár (Vita és Valj Semerenko), egy  kijevi (Juliya Dzhyma) és egy lengyel születésű (Olena Pidrushna) versenyző alkotta csapat ilyen helyzetben is be tudta váltani a hozzá fűzött reményeket és megnyerte a női váltót Oroszország és Norvégia előtt.

winnerrel

A biatlonversenyek utolsó előtti száma a női váltó volt. Egy váltót 4 versenyző alkot, minden versenyzőnek 6-6 kilométert kell futnia, közben egy fekvő és egy álló sorozatot lőnie. Fontos, hogy itt van három tartaléklőszer, tehát egy sorozaton belül csak a negyedik hibáért jár büntetőkör. Hogy mely csapatok kvalifikálhatták magukat az Olimpiára? Ehhez csupán annyi kellett, hogy a világkupában legyen Top10-es eredményük a váltóversenyekről. Ez 17 csapatnak sikerült teljesítenie, így ennyi csapat volt ott a rajtban. A körülményekről: 2.2 fokos hőmérséklet, felhős égbolt, 0.7 m/s-os szélsebesség, 88%-os páratartalom.

Az első váltótagok közül Selina Gasparin (Svájc) kezdett a leggyorsabban, nagyobb hátrányba csak az egyik kanyarban bukó német Franziska Preuss került. Az első – fekvő – sebességsorozat után a Yana Romanova vezette orosz váltó vette át a vezetést, őt követte másodpercen belül Vita Semerenko (Ukrajna). A harmadik helyen volt egy kis szakadás, azonban 3-14. helyig 18 másodpercen belül voltak egymáshoz képest. A második körben Susan Dunklee (USA) és Dorothea Wierer (Olaszország) közelebb tudtak zárkózni az ukrán-orosz duóhoz. A második – álló – sorozatban a top4 minden tagjának tartaléklőszerre volt szüksége, mivel Dunklee lassú volt a lőtéren, ezért hárman küzdöttek az utolsó körben, hogy elsőként váltsanak, végül az olasz Wierer váltotta először Nicole Gontiert. Az utolsó körben Marie Laure Brunet (Franciaország) bukott és feladta a versenyt.

A második váltótagok első körében Gontier tovább növelte előnyét Olga Zaitsevához és Juliya Dzhymához képest, és kb. 10 másodperces előnnyel kezdhette el a fekvő sorozatot. Konkrétan eddig tartott az olasz varázs, Gontiernak még büntetőkörre is be kellett mennie ellentétben Dzhymával és Zaitsevával, akik nem akartak elszakadni egymástól. A második körben feljövőben voltak a csehek és a norvégok Gabriela Soukalová, valamint Tiril Eckhoff révén. Az álló sorozatban Dzhyma nem hibázott, Zaitseva azonban rászorult egy póttöltényre, Soukalová és Eckhoff is hibázott kettőt illetve egyet. Az utolsó körben Zaitseva nagyon elfáradt, a váltásig a cseh és a norvég is lehagyta, 26 másodperces hátrányba esett vissza a legjobb orosz versenyző. Az állás a váltásnál: Ukrajna-Csehország (+12mp)-Norvégia (25mp).

palka

A harmadik váltótagok fekvő sorozata után Valj Semerenko előnye 40 másodpercre hízott Ekaterina Shumilovával, 44 másodpercre Ann-Kristin Flatlanddel szemben. Az állóban aztán Semerenkonak egy kicsit megremegett a keze, hármat hibázott, így csupán egy hibára volt a büntetőkörtől, de megúszták az ukránok, azonban fogyóban volt az előnyük, nagy meglepetésre a kanadai Megan Heinicke visszajött percen belülre (40mp). Az utolsó váltásig Flatland megelőzte Shumilovát, így a norvégok váltottak másodikként 28 szekundummal északkeleti szomszédaink után. Hogy mi lett a csehekkel? Nos, Jitka Landová nem Soukalová-szint, így visszacsúsztak a hatodik helyre Kanada és az USA mögé.

Az ukránok negyedik váltótagja Olena Pidrushna volt, számomra meglepő egyébként, hogy legnagyobb ászukat harmadiknak tették és nem befutóembernek, szemben például 1ukrajnaa norvégokkal (Tora Berger) vagy a Top10-ért küzdő fehéroroszokkal (Darya Domracheva). Az első lövészetig nem változtak a különbségek, a lövészet után Olga Vilukhina (Oroszország) jött vissza megint 20 másodpercen belülre, Berger 22-re jött. Negyedik helyen továbbra is Kanada jött Zina Kocher tartani tudta előnyét a cseh Veronika Vitkovával szemben. Az utolsó lövészet után Darya Domracheva a tizedikről feljött a hatodikra sőt, a célig még az olaszokat is megelőzte, így a fehéroroszok lettek az ötödikek. A negyedik helyen Csehország csapata ért célba, ugyanis Zina Kocher nagyon ellőtte magát az állóban, két büntetőkörre is be kellett mennie, végül a nyolcadik helyre csúsztak vissza a juharlevelesek.

Tora Berger megőrizte Norvégiának a bronzérmes pozíciót, már nem tudott fogást találni Vilukhinán, így Oroszország lett az ezüstérmes. Az aranyérmet a végig kiválóan teljesítő, a korábban a szezonban már kiválóságát bizonyító Ukrajna szerezte meg, ami jelen helyzetben az ukrán népnek hatalmas erőt adhat. A győztes váltó tagjai: Vita Semerenko, Juliya Dzhyma, Valj Semerenko, Olena Pidushna.

reswrel

Az utolsó biatlonverseny a Laura Biathlon & Ski Complexben a férfi váltó lesz szombaton 15:30-tól.