Murdoch sem talált ellenszert, Kanada mindenkit lesöpört a curlingcsarnokban!

cccc

Noha az olimpiai férfitornát három meccsből két vereséggel kezdték, Brad Jacobs kanadai csapata hamar összeszedte magát és a legjobb négy között már mesteri játékot nyújtottak, kérdést sem hagyva az olimpiai bajnoki cím sorsa felől. A döntőben szörnyen játszó briteknek az ezüst, a nyomás alatt hibázó kínaiakat legyőző svédeknek pedig a bronz jutott.

A döntőt felvezető délelőtti bronzmeccs kiélezett csatát hozott Svédország és a torna meglepetéscsapata, Kína között. A találkozó meglehetősen pontszegényen indult, féltávnál még csak 2:1-es svéd vezetést mutatott az eredményjelző, de a hajrára felpörögtek az események Niklas Edin és Liu Rui csapatai között. Úgy tűnt, a kínaiak számára jön ki kedvezőbben a végjáték, de egy amatőr hibának, egy túl későn elengedett kőnek köszönhetően csak egy ponttal tudták hozni a 9. endet, így 4:3-as előnnyel fordultak a tizedikre, ahol már a svédeknél volt a kalapács. Edin utolsó köve előtt az alábbi képen látható helyzetben állt a legjobb sárga svéd és piros kínai kő, azaz senki nem tudhatta pontosan, hogy melyik van pontot érő helyen.

EasyCapture1
A folytatásról a mérőműszer döntött

Mivel Edin ebbe már nem tudott volna úgy biztonsággal belenyúlni, hogy az a svédek számára előnyös legyen, utolsó kövét szándékosan eldobta a többi mellett, és hagyta, hogy a mérés döntsön arról, extra enddel folytatódik vagy kínai bronzzal ér véget a mérkőzés. A csapatok tehetetlenül várták a mérőműszer eredményét, amely idegtépő másodpercek után svéd pontot jelzett, így meg kellett ejteni a hosszabbítást is.

Az extra endben már Kína volt a befejező és nem is voltak különösebb veszélyben, amíg a harmadik dobó egy újabb későn elengedett kövét ki nem kellett venni a játékból. Két ilyen hiba a csapat történetének legfontosabb mérkőzésének záró szakaszában egyértelműen az idegesség, tapasztalatlanság rovására írható, és a mostani után már nem is tudták elkerülni a vereséget. A svédeknek lehetőségük volt egy követ a ház közepére állítani, majd guardokkal minden irányból alaposan levédeni azt, amihez Liu Rui utolsó két dobásával már nem is fért hozzá megfelelően. A svédek ellopták az endet és ezzel együtt a bronzot is a kínaiak orra elől, akiket viszont mostantól mindenkinek szem előtt kell tartania a világversenyeken, hiszen ez a kvartett ennél már csak erősebb lesz.

ffi b

A svéd csapat edzője az az Eva Lund volt a torna során, aki az előző két olimpián országa női csapatával, Anette Norberg mellett játszva szerzett aranyérmet. Noha ő maga már befejezte pályafutását, most abban segédkezett, hogy hazája férfiválogatottja első alkalommal jusson el éremig a játékokon a csak évtizedekkel később hivatalossá tett 1924-es ezüst óta.

ccccccc
A Vancouverben 4. helyen végző Edinék most nem hagyták veszni az érmet

A curlingversenyek záró számát, a délutáni férfi döntőt a kanadai Brad Jacobs és a brit David Murdoch csapatai vívták.

Kanada (piros) – Nagy-Britannia (sárga)

1. end

Egyből belecsaptak a közepébe egy építkező játékkal, miközben a befejezés joga Kanadáé volt. A britek semmit nem csináltak vészesen rosszul, de mire a skipek kerültek sorra, négy kanadai kő állt ígéretes pozícióban a ház közepén, egy mögöttük helyezkedő sárga ellenében. Murdoch azonnal fontos dobásokra kényszerült, ha nem akart máris jelentős hátrányba kerülni. Utolsó, sebészi precizitással kivitelezett ütésével három piros követ is kiszedett, így Jacobs a fennmaradó egyhez egy továbbit társítva két pontot tudott írni. 2:0

2. end

Egy-egy komolyabb hiba határozta meg ezt az endet. A brit second, Scott Andrews egyik köve túlcsúszott a házon, a kanadai third, Ryan Fry pedig egy takeout-kísérlettel a saját csapatának kövét szedte ki. Ez a két rontás kiegyenlítette egymást, s végül a briteknek esélyük nyílt a két pontra, de Jacobs olyan jól elbújtatta utolsó draw-ját a center guard mögé, hogy Murdoch az azt kiütő kövét már nem tudta pontszerző helyen tartani, így elmaradt az egyenlítés. 2:1

3. end

Kanada itt még az első endben látottnál is nyomasztóbb uralmat épített ki a ház közepén elhelyezett négy kövével. A brit third, Greg Drummond első dobásával ráadásul csak a saját két támaszkövüket szedte ki, noha következő próbálkozásával javított is, az ötből három pirosat kiütve. Az end zárásaként Jacobsék sikeresen „osztották háromfelé a házat”, Murdochnak pedig nem sikerült a double takeout, így Kanada újabb három pontjával már korán jelentős lépéselőnyre tett szert. 5:1

ccccc
Murdoch csak nézni tudta, ahogy elszállnak csapata bajnoki reményei

4. end

A britek helyzete rémálommá vált. Muszáj volt megkezdeniük a felzárkózást, és sokáig úgy tűnt, a két pontot zsebben érezhetik, de a végén a csapatból eddig egyedül magabiztosnak tűnő Murdoch is nagyot rontott. Első draw kövét a kanadaiak éppen túl tudták söpörni a házon és figyelmüket a guard mögé bújt másik sárgára fordíthatták, nehéz záró dobást hagyva riválisaiknak. A skót skip csak kicsivel kijjebb tolni tudta Jacobs kövét, ami így egy szintre került a házban lévő sajátjával, míg az érkező most is túlcsúszott. Mérésre volt szükség, amit a britek meg is ismételtettek, de az akkor is kanadai lopást mutatott.  6:1, innen már bárki ellen nehéz lenne a felzárkózás.

5. end

Hatékony kanadai védekezés és helyezkedés után a britek ismét csak az egy pontért dobhattak. Murdoch utolsó köve ezúttal jól kanyarodott, de ezzel sem kerültek sokkal beljebb a félidei szünet előtt a szigetországiak. 6:2

6. end

Murdochnak a végén lehetősége volt egy egyszerűbb double takeoutra a ház tisztázásához, de ez bizonyára azt eredményezte volna, hogy a kanadaiak lenullázzák az endet és továbbviszik a kalapácsot. Ezért a brit skip kockáztatott, és egy hit&roll ütéssel megpróbált bebújni a megmaradt piros kő mögé. Bebújt, de nem maradt jobb pozícióban, így Jacobsnak sima ügy volt behúzni az újabb két pontot.  8:2

7. end

A briteknek már fájóan semmi nem jön össze, hiszen most ismét ablak-ajtó helyzetük volt a két pont megírására az akadálymentes házban, de Murdoch utolsó ütése lecsorgott a kiütött pirosról. Talán már kezet is nyújtottak volna, véget vetve szenvedésüknek, ha a szabály szerint nem kellene ezzel megvárni legalább a 8. end végét. 8:3

cccccc
Kanada mintha másik ligában játszott volna

8. end

A két csapat egy 2 kanadai és 3 brit kőből álló függőleges „kígyót” hozott létre a ház közepén, és Murdochéknak itt először nyílt reális esélyük a lopásra, de Jacobs első kövével képes volt olyan rombolómunkát végezni, hogy a ház közepén pontosan egy kő maradjon: egy saját. Végül kényelmesen megírta az egy pontot, a britek pedig ellenfelük zsenialitását elismerve fel is adták a harcot. A döntő tehát két enddel az eredeti hossza előtt véget ért, és noha nem hozta a várt izgalmakat, Kanada teljesen megérdemelten sétált el az aranyéremmel, dolguk pedig éppen olyan könnyű volt, mint azt a végeredmény is sugallja: 9:3.

ffi g

A brit férfiak először álltak dobogóra azóta, hogy alig két évtizede a curlinget hivatalos olimpiai számmá emelték, az ország eddigi négy Szocsiban szerzett medáljának fele pedig ebből a sportágból érkezett.

Az észak-amerikaiak pedig ezzel és Jennifer Jonesék csütörtöki sikerével mindkét olimpiai aranyat besöpörték a curlingcsarnokban. Mögöttük mindkét mezőnyben felváltva a svédek és a britek végeztek, így ők voltak a szakág legsikeresebb három nemzete.

Az 1998 óta rendezett öt olimpia mindegyikén a dobogón végzett Kanada két csapata, az viszont most történt meg először, hogy a férfiak és a nők nyakába is az arany került. Köztudott, hogy a világversenyeken hagyományosan mindkét mezőnyben ők az elsőszámú ellenfél, de ezen az olimpián olyan dominanciát mutattak a nyers játékerő, a taktikai vállalások terén, amilyen már régóta nem volt látható tőlük. A világnak rendesen ráncba kell szednie magát, ha fel akarja venni ellenük a harcot a március 15-én rajtoló női, és a március 29-én kezdődő férfi világbajnokságon.

cccccccc
A kanadai csapat részben családi vállalkozás: E.J. (balra) és Ryan Harnden (jobbra) testvérek, a skip Jacobs (szemben) pedig az unokatestvérük

A férfi curling olimpiai érmesei:

Arany: Kanada

Skip: Brad Jacobs
Third: Ryan Fry
Second: E. J. Harnden
Lead: Ryan Harnden
Cserejátékos: Caleb Flaxey

Ezüst: Nagy-Britannia

Skip: David Murdoch
Third: Greg Drummond
Second: Scott Andrews
Lead: Michael Goodfellow
Cserejátékos: Tom Brewster

Bronz: Svédország

Skip: Niklas Edin
Third: Sebastian Kraupp
Second: Fredrik Lindberg
Lead: Viktor Kjäll
Cserejátékos: Oskar Eriksson