Szocsi 2014 – Így láttuk mi

oly_frontVasárnap este a záróünnepségen kialudt a láng és immár hivatalosan is magunk mögött hagytuk a XXII. Téli Olimpiai Játékokat Szocsiban, amely velünk együtt alighanem idehaza is sok télisport-rajongónak határozta meg az elmúlt bő két hetét. Blogunkon a 16 versenynap alatt összesen nem kevesebb, mint 85 posztban számoltunk be az eseményekről – remélhetőleg a Ti minél nagyobb megelégedésetekre – ám részben éppen emiatt éreztük úgy, hogy úgy lesz kerek a történet, ha a játékok végeztével írunk még egy nyolcvanhatodikat is, amelyben egyfajta kivonatként összefoglaljuk nektek mindazt (ki-ki a saját sportágával kapcsolatban), amit mi fontosnak láttunk ezen az olimpián.

Alpesi sí (McDave)

Edit+Miklos+Winter+Olympics+Alpine+Skiing+JqnW_o7l6Vfx

Szocsi nem hozott igazán nagy meglepetéseket az alpesi síversenyek tekintetében. Szubtropikus tél, olvadozó pályák, szerencsére halasztani így sem kellett. A favoritok közül valamelyik általában célba talált, a megszokott szakágakban pedig borult a papírforma. A sztárok – egy kivétellel – nem távoztak üres kézzel. S nem utolsósorban sporttörténelmet írt a magyar alpesi síelés! Nézzük szép sorjában!

Olyannyira sikeres olimpiát zárt a sportág Ausztriában, amire Torino óta csak vágyakoztak nyugati szomszédjaink. Kilenc szerzett érmük tiszteletet parancsoló eredmény, mellyel visszakövetelték maguknak az utóbbi években kétségbevont vezető szerepüket. Nem sokadlagos kérdés az érmek milyensége sem, márpedig aranyérmeik kétharmadát a leginkább becsben tartott két szakágakban, lesiklásban és szlalomban szerezték Matthias Mayer és Mario Matt révén. Előbbi győzelme vaskos meglepetés, személyében egy óriás-műlesikló aratott a leggyorsabbik számban, de hát a királykategóriában lassan évtizedek óta képtelen nyerni favorit olimpián. Mario Matt páratlan karrierje végére tehette fel a pontot szombati sikerével, két vb-cím és megannyi VK- győzelem után teljessé tette vitrinjét. (Na, jó, a kristálygömb még hiányzik, s alighanem ezen már nem is fog tudni változtatni.) Az érem másik oldala, hogy óriás-műlesiklóik viszont mindkét téren csődöt mondtak, szépségtapaszként a széthullani látszó Marcel Hirscher egyetlen erős futammal azért begyűjtött egy ezüstöt szlalomban, zilált lelki világán ez mondjuk aligha segített. Sőt, honfitárstól a legfájóbb kikapni Ausztriában.

Az arculcsapással felérő lesiklást követően szépen összeszedték magukat a hölgyek, Anna Fenninger vezéregyéniséghez méltóképp síelt, pár századon múlt a duplázás. Nicole Hosp mindahány számban rajthoz állt, nem vallott szégyent, két érem és egy remek lesiklás bizonyítja, érdemes rá számítani a hosszabb távokon is. Szlalomban összejött a kettős osztrák dobogó, Marlies Schild olimpiák terén maradt ezüstlány, míg a papáját a napokban elvesztő Zettel valószerűtlen bronzéremmel gazdagodott. Hiába a felfelé ívelő idény, Görgl csúfosan leszerepelt Szocsiban.

Lindsey Vonn hiányában sem adta alább az Egyesült Államok. Legújabb sztárjuk, Mikaela Shiffrin megrendíthetetlen következetességgel húzta az elsőséget szlalomban, mint ahogy Ted Ligety se tette kérdés tárgyává az óriás-műlesiklást. Bronzérme dacára csalódottságának adott hangot Bode Miller, az idény végén vélhetően visszavonuló legenda formájában jóval több volt ennél, de képtelen volt hibátlan menetre. Andrew Weibrecht ezüstérme már-már a paranormális kategóriát súrolja, Julia Mancuso Szocsit sem hagyta el üres kézzel.

Svájcnak sincs oka szégyenkezésre, hagyományosan erős szakágaikban hozták az eredményeket, századok döntöttek az érmes, illetve sima TOP-10-pozíciókról. Igaz, lesiklásban Gisin helyett inkább Guttól várták volna az aranyat, no meg Viletta helyett is találhattak volna előzetesen nagyobb favoritot, de ahogy mondani szokás, az érmeket nem kell magyarázni. A német csapatnál azért némileg árnyaltabb a kép. Maria Höfl-Riesch háromszoros olimpiai bajnokként vonulhat vissza, Rebensburg címvédőként elért bronzérme szintén örömre ad okot. Nem úgy a férfiak szereplése, bár Neureuther indiszponáltsága alighanem autóbalesetéből eredeztethető. Az olimpia legnagyobb vesztese szegény Tina Weirather, aki könnyen lehetett volna Szocsi legnagyobb csillaga, ehelyett egy edzésbaleset miatt rajthoz sem tudott állni, s véleményes szereplése a hátralévő VK- fordulókon is.

Alpesi nemzeteknél maradva összességében kudarcként könyvelhetjük el az olasz és francia csapat szereplését. A két-két érem ugyan szépen mutat, mondhatnánk, harminc medáliáért nem olyan könnyű harcba szállni ennyire szoros mezőnyökben. Megint más kérdés, hogy míg a taljánok Christof Innerhofer hirtelen megtalált formája miatt kerülték el a csúfos bukást, óriás-műlesiklóik, szlalomosaik lebőgtek; addig a franciák egyetlen számban, a férfiak óriás-műlesiklásában alkottak maradandót, a többiben fasorban sem voltak. Igaz, ami igaz, a tavalyi schladmingi vb örömeire csak a legelvetemültebbek számíthattak.

Alpesi síelőiket nem okolhatják a norvégok az éremtáblán elbukott elsőség miatt, ők bizony idén is kitettek magukért. No, nem legnagyobb sztárjuk, Aksel Lund Svindal – ilyet se írtunk még róla – egyszerűen leblokkolt a kulcshelyzetekben, vagy betlizett, vagy amikor tulajdonképp elfogadhatóan síelt, a szerencse szegődött el tőle. Érmeit Kjetil Jansrud pótolta, úgy lett a Szuper-G olimpiai bajnoka, hogy előtte csupán egyszer nyert Világkupát a számban. Henrik Kristoffersen esélytelen helyzetből zárkózott dobogóra, esetében ez a siker alighanem csak egy még fényesebb jövő első felvillanása. Maradva Skandináviában: 1984 után újra érem nélkül maradt Svédország, esélyesnek tartott szlalomosaik egytől egyig leblokkoltak.

Idei formáját elnézve ragyogó eredményként könyvelhettük el Ivica Kostelić újabb, szám szerint negyedik ezüstérmét, szinte hihetetlen, hogy egy közepecske szlalommal is verhette volna az outsiderből hőssé emelkedő Vilettát. Tina Maze elfuserált VK- idényt síel, de ahogy ez ilyenkor (mármint akkor, amikor egy sízőről ordít a „jó, jó, de a bánatért se akar kijönni neki a lépés”) lenni szokott, a világversenyre felszívta magát. Kedvenc száma mellett a királykategóriában is elhozta az – egyik – aranyérmet. Ki a fenét érdekel ezek után a Világkupa? Jan Hudec révén Kanada is ünnepelhetett, keretük minőségét elnézve sokkal több éremben reálisan nem kalkulálhattak.

Hüledezhetnénk most azon, hogy olyan tradicionális sínemzetek, mint Finnország, Szlovákia és Csehország érem nélkül maradt, de aki tisztában van kicsit is kereteik minőségével, nem lepődött meg ezen. A csehszlovákokat nem érheti akkora panasz, északi szomszédunknál Adam Žámpa villantotta meg oroszlánkörmeit, Ondřej Bank három TOP-10-helyezése pedig önmagáért beszél.

Zárszóként szóljunk a magyarokról is. Leírhatatlan érzés utólag, amit Miklós Edit lesikló befutójaként éreztem, amikor alpesi sít eddig még nem látott, őrjöngő tanítványok gyűrűjében könnycseppek áztatják az ember szemét. Editet egy hajszál választotta el a pontszerzéstől, de 7. helye így is akkora löketet biztosíthat számára mind mentális, mind erkölcsi és anyagi megbecsülés tekintetében (tetszenek hallani, illetékesek?!), hogy tartósan megvetheti lábát az élmezőnyben. Ahova tehetsége predesztinálná! Ki fogadott volna egyébiránt arra, hogy Edit kombinációban éri el a „legrosszabb” helyezését érdemleges számaiban?

Berecz Anna a biztos célba érést előtérbe helyezendő néha talán túlzottan is óvatosan síelt, kombinációs szereplésére igazán büszke lehet, arra talán már kevésbé, hogy óriásban is alaposan elmaradt Edittől. Farkas Norbert hozzáállása épp ennek inverzét adta, nem apellált a kiesők nagy számára, ő bizony agresszíven támadta a pályát, négy vehemens menetéből hármat sikeresen végig is tudott csúszni. A világbajnokság óta szemmel is követhető mértékben fejlődött, s ha így halad előre a tervezett úton (a tőle nagyrészt függetlenül egyéb összetevőket most hagyjuk…), hamarosan a férfiak közt is rendszeres magyar indulóért szoríthatunk a Világkupában.

1623794_10201537982986817_83380240_n

Síugrás (adammalysza)

Kamil+Stoch+Ski+Jumping+Winter+Olympics+Day+BqpT1dZiNThx

A síugróknál az éremszerző nemzeteket tekintve tulajdonképpen nem születetett meglepetés, hiszen a férfiaknál az a hat nemzet osztozott a medáliákon, akiket erre előzetesen igazán esélyesnek lehetett tartani, kiegészülve a franciákkal, akik a női versenyen szereztek bronzérmet (Coline Mattelnek köszönhetően). A versenyek végeztével a legboldogabbak pedig egyértelműen a lengyelek lehetnek, hiszen egy a számukra egyébként is minden eddiginél sikeresebb olimpián, Kamil Stoch révén a talán legfontosabb két versenyen szereztek két aranyérmet. Stoch ugyanis egyértelműen uralta az egyéni számokat és mindössze a 3. síugró lett Matti Nykänen valamint Simon Ammann után, aki egy olimpián mindkét sáncon nyerni tudott. Mellette egyéniben mindenképpen ki kell emelnünk Peter Prevc teljesítményét is, aki ugyancsak a dobogóra állhatott mindkét sáncon, és Noriaki Kasait is meg kell említenünk, aki a nagysánc egyéniben nyert ezüst és a csapatversenyben szerzett bronzérmével 41 évesen minden idők messze legidősebb olimpiai érmes síugrójává avanzsált. Az egyéni versenyen egyébként közel járt élete első aranyához is a veterán japán, de végül néhány pont hiányzott ehhez, ám mégis talán a versenyek egyik legszebb pillanata volt, hogy amint kiírták a pontokat elsőként, és szívből gratulált a győztes Stochnak, azaz sportszerűségből is jelesre vizsgázott.

Carina+Vogt+Ski+Jumping+Winter+Olympics+Day+qsPGO0clnEYx

Ezzel együtt a sportág éremtáblázatát holtversenyben megnyerő németek két aranyérmét sem szabad elfelejteni, hiszen Carina Vogt váratlan sikere a hölgyek első olimpiai megmérettetésén önmagában is figyelmet érdemelne, hát még úgy, hogy a két nagy esélyes, Daniela Iraschko-Stolz és Sara Takanashi mellett sikerült győznie, akik közül utóbbi ráadásul hiába volt topfavorit az olimpia előtt, végül még az éremről is lecsúszott, ami talán a legnagyobb csalódás volt most a síugróversenyeket tekintve, míg csapatban egy fiatal német együttes (Andreas Wank, Marinus Kraus, Andreas Wellinger, Severin Freund) ért fel a csúcsra, és aratta első igazán nagy sikerét.

A nagy nemzetek közül csapatszinten minimális csalósást talán az osztrákok élhettek meg, akiknek a férfiak egyéni versenyin nagyon nem jött ki a lépés, pedig Schlierenzauer például deklaráltan az egyéni aranyért utazott Szocsiba, és bár a mérlegen valamelyest végül szépítettek a csapatversenyben nyert ezüsttel, igazán elégedettek nem lehetnek a játékokat követően, mint ahogy különösebben a norvégok sem, akiknek ugyan Bardal révén egy bronzérem csak jutott normálsáncon, csapatszinten nem voltak most annyira összeszedettek, mint azt szerették volna.

ger

Összességében egyébként az érmesek névsorába nem igazán lehetett belekötni egyik versenyen sem, amit azért érdemes itt kiemelni, mert szabadtéri sport lévén persze előfordult olyan (és itt elsősorban a nagysánc egyéni versenyét lehet említeni, amikor emiatt több nagynevű ugró is elszállt), hogy nem voltak tökéletesen egyenlőek a feltételek, ami persze benne van ebben a játékban, de ha a végeredményt nézzük, akkor tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy azért aki a végén odaért, az maximálisan meg is érdemelte.

oly_sj_medals

Sífutás (bendzsi98)

A sífutóknál a szokásokhoz híven a legtöbb aranyérmet osztották a szocsi játékok alatt, szám szerint tizenkettőt, ezeken összesen 6 nemzet osztozott a három hét során, míg összesen 9 nemzet nyert egy legalább egy medáliát a 36-ból. A várakozásoknak megfelelően nagy norvég-svéd csata zajlott, végül mindkét nagyhatalom négy bronzéremmel zárt, a különbséget „mindössze” az jelentette, hogy a sötétebb mezesek aranyból, míg a fehérek ezüstből nyertek ötöt. Két aranyéremmel büszkélkedhet „egyszemélyes országként” Svájc, hasonló elvekkel működött közre Lengyelország, miközben a finnek vegyesen sikeres olimpiát tudhatnak maguk mögött – sztáreredményükről pár sorral lejjebb -, az oroszok meg oroszok, hiába a csekélyke alulteljesítés (?), mégis talán rájuk fogunk leginkább emlékezni, ha Szocsi és a sífutás jön szóba.

A hölgyeknél egyértelműen kell kiemelni Marit Bjørgent, aki a hullámzó napok során (a váltó és a klasszikus stílusú egyenkénti) kívül a stabilitást szolgáltatta: háromszor diadalmaskodott, ezzel minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja lett, s végre méltó helyére került a hierarchia tekintetében. Nem sokkal, de elmaradt tőle Charlotte Kalla. A női mezőny talán legkérdésesebb versenyzőjeként ismert svéd (sosem tudjuk, éppen milyen teljesítményt nyújt) két ezüstérem után a játékok legnagyobb feltámadását mutatta be a váltó során: a sírból akaszttatta maga és társai nyakába az értékes darabot. Aztán ott van Justyna Kowalczyk és Therese Johaug, akiktől többet vártunk, de mégis kaptunk valamit: Kowalczyk törött lábbal tette emlékezetessé 10 kilométeres versengését, s bár többször nem villogott, többet nem is nagyon vártunk el fizikai állapotát ismerve, ugyanakkor Johaug Tour de Ski-győztesként kicsit kipukkadt az olimpiára, „csak” egy második és egy harmadik hellyel térhet haza, igaz, a végre egyéniben is pódiumra érő Kristin Steirával ott állhatott a záróünnepség fénypontjában, a stadion közepén. Említést érdemel továbbá a sprintben csúcsra érő Maiken Caspersen Falla és a zseniális olimpiát maga mögött tudó Ingvild Flugstad Østberg, Heidi Weng, az Aino-Kaisa Saarinen-Kerttu Niskanen páros a két ezüstjével, valamint a meglepetésember Vesna Fabjan és a német váltó is. Legemlékezetesebb pillanat? A női sprint vagy a váltó. Legyen a váltó.

A férfiaknál sokkal érdekesebb és különlegesebb versenyszámokat láthattunk meglepetésszempontból is. Már a síatlon során látszódott, Dario Cologna lehet a meghatározó tényező: kiváló formája a 15 kilométer alkalmával csúcsosodott ki, ahol szó szerint tarolt – ellenben a továbbiakban bukás és léctörés miatt már nem állt középpontban. A svédek ellenben végig főszerepet játszottak: az 50 kilométert kivéve mindenhol érmet szereztek, ráadásul igazságos elosztásban; Marcus Hellnert, Johan Olssont és Daniel RIchardssont, mint a váltó tagjait és egyéni dobogósokat külön dicséret illeti, a két sprinterhez, Teodor Petersonhoz és az egyéni sprintben felejthetetlen befutót produkáló Emil Jönssonhoz hasonlóan. Apropó, érdemes kiemelni – a VK-éllovas Martin Johnsrud Sundby mellett egyedüli norvég „dicsőséglistás” – Ola Vigen Hattestadot, aki végre révbe ért, hasonlóan a bombasztikus meglepetéssel előrukkoló Iivo Niskanen-Sami Jauhojärvi párosról, akik amolyan francia váltó típusú csodát bemutatva hallgathatták újra a finn himnuszt téli olimpián. S a végére az oroszok – az oroszok, akiknek sokszor oly kevés hiányzott az éremhez, s akik már-már a szégyent kerülgették, egészen a váltóig, ahol az ezüsttel megtört a jég. Néhány nappal később a sprinterváltó szerzett újra második helyet – Nikita Kriukovnak ellenben nem sikerült megvédenie vancouveri címét egyéniben -, míg a záró napon jött a slusszpoén, a felejthetetlen befejezés: az 50 kilométer hármas hazai diadala Alexander Legkovval, Maxim Vylegzhaninnal és Ilia Chernousovval, amit egyszerűen nem lehetett pontosabban, jobban megtervezni. A záróünnepségen tízezrek zúgták velük együtt a himnuszt. Extázis. Legemlékezetesebb pillanat? Nehéz egyet kiemelni, de az 50 kilométeres tömegrajtos. Nehezen feledhető.

A 310 futó mindegyike hozzátett valamit a történelemhez – ki ne feledné a togói vagy a perui versenyzőt, akik ott voltak, és ez a fontos – , így Simon Ágnes és Szabó Milán is, akik Magyarországot képviselték. S bár adódtak nehéz pillanatok is – elég csak Johannes Dürr doppingesetére gondolni -, a Laura Complex varázslatos nézőközönsége igazi örömünnepet varázsolt a Psekhako-gerincre. Hiányérzetünk a sokszor nehéz pálya ellenére nem lehet – egy ilyen nívójú rendezvényt igenis nyerje a legjobb -, mindenkinek megadatott az esély, igazolódott papírforma és borult az előzetes gondolat – szép volt, jó volt, ennyi volt. A többi még hátravan…medals_cx

Biatlon (contador1996)

Aki figyelemmel követte a biatlonversenyeken történteket, jól láthatja, hogy mennyire más a női, illetve a férfi szakág. Amíg női szakágban – Darya Domracheva győzelmei ellenére – sokkal inkább a sokszínűség a jellemző, mint a férfiaknál. Míg a nőknél nyolc nemzet is érmet szerzett, és nem lehetett előre megmondani, hogy milyen országból érkezik majd a győztes személye, addig a férfiaknál már az Olimpia előtt le lehetett szögezni, hogy itt három legenda, Ole Einar Björndalen, Martin Fourcade és Emil Hegle Svendsen fognak a győzelmekért csatázni. Sokszínűségről a dobogós helyezéseket tekintve itt már nem lehet beszélni, ha csak a férfi szakág dobogósait nézzük, mindössze hat nemzet osztozott az érmeken.

Az Olimpia előtti beharangozóban kiemeltem az 5-5 legnagyobb nevet hölgyeknél és az uraknál, lássuk, mit értek el az elmúlt 17 napban ahhoz képest, amit vártam tőlük (lásd: mellékelt ábra)!

LEGEK

A legizgalmasabb verseny: Két verseny jut eszembe először ebben a kategóriában, az egyik a férfi váltó, annak is az utolsó embereinek taktikai küzdelme, a másik pedig a férfi tömegrajtos, mely versenyszám most sem hazudtolta meg önmagát: az utolsó egyéni versenyszámban a sportág legnagyobb versenyzői közül kettő, Martin Fourcade és Emil Hegle Svendsen óriásit csatáztak, a norvég csak célfotóval nyert! Mekkora verseny volt…

A legnagyobb meglepetés: A hölgyeknél kettő számomra váratlan impulzus ért engem, az egyik, hogy a finn Kaisa Makarainen érem nélkül zárta az Olimpiát, a másik pedig, hogy Darya Domrachevának három versenyszámot is sikerült megnyernie. A férfiaknál ebbe a kategóriába tartozik Svendsen betlije a férfi váltóban.

A legeredményesebb versenyző: Szocsi legnagyobb éremhalmozója a fehérorosz szépség, Darya Domracheva volt, aki három egyéni versenyszámot is megnyert.

Minden idők legnagyobbja: Ole Einar Björndalen minden idők legeredményesebb téli olimpikonja lett Szocsiban. A március végén visszavonuló norvég összesen 13 éremmel (8 arany, 4 ezüst, 1 bronz) rendelkezik téli Olimpiákról, amivel megelőzte honfitársát, a sífutó Björn Dahlie-t.medals_b

Curling (GeoCucc)

Csapatsport lévén a curling csak két aranyérem sorsáról gondoskodott a 98-ból (ami ugyebár végül 99 lett), de éppen ezen jellegéből adódóan szinte a játékok teljes időtartamán át, 12 napig látnivalót nyújtott az összesen 99 lejátszott mérkőzésével. A tíz-tíz férfi és női csapat tizenkét országból érkezett, hiszen nyolc nemzet mindkét tornán képviseltette magát, végül pedig mindkét díjátadón ugyanazt a három zászlót húzták fel: a kanadait, a britet és a svédet.

Kanada a női és a férfi mezőnyben is minden egyes olimpián feljutott a dobogóra 1998 óta, amikor a curling végre megszűnt csupán demonstrációs esemény lenni a világjátékokon. Ennek megfelelően idén is ők voltak a fő esélyesek, amit tettekkel is bizonyítottak, első alkalommal elhozva az aranyat mindkét mezőnyben. A juharlevelesek dominanciája lehengerlő volt. A hölgyeknél Jennifer Jones csapata egyedülálló módon veretlenül jutott el a csúcsra, a mérkőzések féltávján túl pedig szinte senki nem tudta tartani velük a lépést – a döntőben is ezt láthattuk a Margaretha Sigfridsson által irányított svédektől, akik így is kihozták a lehető legtöbbet ebből a tornából. Eve Muirheadék is az aranyért jöttek, de végül a bronzzal a nyakukban sem szomorkodhattak, hiszen a két hét során mutatott játékuk ennél többre nem is jogosította volna fel őket.

Míg a nőknél egyértelműen az aktuális erőviszonyoknak megfelelően alakult ki a dobogó, a férfiaknál a döntőt elnézve már kétségeink merülhettek fel azzal kapcsolatban, hogy a britek lettek volna a mezőny második legjobb csapata. David Murdoch számára a Brad Jacobsék ellen játszott finálé a rémálom szinonimájává silányult, hiszen olyan napot fogtak ki, amikor egyszerűen semmi nem sikerült nekik – persze ebben a rájuk nehezedő nyomás és csapattársainak viszonylagos rutintalansága is közrejátszhatott. A britek így is két érmet szereztek a sportban, amivel hazájuk teljes szocsi éremkészletének felét szolgáltatták. A bronz a svédek, azaz Niklas Edin világbajnok gárdájának nyakában landolt, akik a legnagyobb meglepetésnek számító, rendkívül összeszedett kínaiakat fosztották meg a kézzel fogható eredmény elérésétől.

A curling azon kevés sportok egyike volt, amelyben a házigazda oroszok alaposan alulmúlták a várakozásokat. A kétszeres Európa-bajnok női csapatuk joggal reménykedhetett éremben, ehelyett biztató kezdés után végül csak a kiábrándító 9., utolsóelőtti helyen végeztek Anna Sidorováék. A férfiak felé már nem is voltak ekkora várakozások, ennek megfelelően ők a feltűnéstelen 7. pozícióban zártak.

Összességében egy rendkívül színvonalas eseménysorozatot láthattunk a Jégkocka névre keresztelt sportcsarnokban, amely során több csapat okozott pozitív, mint ahány negatív csalódást. A döntők ugyan messze álltak attól, hogy minden idők legizgalmasabb mérkőzéseiként emlegessük fel őket évek múltán, de ez nem a mezőny gyengeségének, hanem a kanadaiak lehengerlő, merész, taktikus és precíz játékának volt köszönhető, ami miatt nem hibáztathatjuk őket. A többieknek kell minél gyorsabban ellenszert találniuk.

1901342_808975442452350_976207061_n

Vic+Wild+Snowboard+Winter+Olympics+Day+15+G-u7HysWK1axFreestyle sí és snowboard (Neuner79) – Burke-re emlékezés, White hatalmának megdöntése

Számos felejthetetlen élménnyel zárult a Szocsi játékok ugratós, buckás, félcsöves miliője, vagyis a freestyle és a snowboard részleg. Persze nem könnyű kiemelni a legemlékezetesebb momentumokat, de azért teszek egy próbát.

Ha ezen szakágakat górcső alá veszem, és együtt próbálom értékelni, akkor mint a nemzet a legnagyobb nyertes a fehérorosz nemzet, amely Aerials-ban (síakrobatika) elkápráztatta a mezőnyt, és mindkét nem aranyérmét „elkapkodta”. A Fair Play-díj mindenképp az extrém sísport szakágak legeredményesebb nemzete, a Vancouverben még az éremtáblázat élén végző Kanadát illeti meg, de nyugodtan minden résztvevő előtt megemelem a kalapom. Az eset, ami nálam vitte a prímet a szabadstílusú síelők félcső szakágában verhetetlen Sarah Burke megemlékezése volt, ami alatt – nem szégyellem – kicsordultak a könnyeim. Történt ugyanis, hogy a teljes juharleves freestyle és hódeszkás csapat szívet formálva siklott végig a félcső közepén, a 2012 januárjában tragikus körülmények között elhunyt szupersztár előtt tisztelegve, majd a Burke-anyuka jelenlétében elszórta Burke hamvainak egy részét. – Itt volt volt velünk, teljesen éreztem a közelségét – mondta a megható esemény után Kim Lamerre, kanadai slopestyle versenyző.

A kanadaiak amúgy is uralták a Rosa Khutor Parkot, összesen 9 érmet szereztek (4 arany, 4 ezüst, egy bronz) a freestyle sí egyes szakágaiban, ugye sokan emlékeznek a mogulos ikerpárra, Justine és Chloe Dufour Lapionte-ra vagy ugyanezen sport legjobb férfi versenyzőjére, az immáron kétszeres aranyérmes Alex Bilodeau-ra, aki a célban azonnal agyi bénulásos betegségben, emiatt 12 éves kora óta tolókocsiba kényszerülő testvéréhez rohant, hogy együtt örüljön vele. Lehet, hogy szentimentálisnak tartotok, de most is kiráz a hideg a meghatódottságtól. Persze, ha a hódeszkát és a freestyle síszakágakat együtt veszzük, akkor az USA volt a legeredményesebb nemzet összesen 12 éremmel, közte 6 arany medáliával.

Maddie+Bowman+Freestyle+Skiing+Winter+Olympics+Mp0XTZ4ybpZx

Úgy vélem, hogy a Rosa Kutor Park legnagyobb sztárja és egyik legkülönlegesebb alakja mégsem egy amerikai vagy kanadai színekben induló alak volt, hanem az orosz-amerikai Vic Wild (Vik Vájld), aki mindkét parallel szakágban leigázta a mezőnyt, az óriás műlesiklásban felesége, Alena Zavarzina is érmet nyert –ez aztán a családi fieszta. A félcső legüdítőbb személyisége az amerikai győztes Maddie Bowman volt, aki fiatal kora ellenére rendkívüli együttérzésről és tiszteletről tett tanúbizonyságot, amikor Burke nagyságát emlegette győzelme után. A franciák sem lehettek elégedetlenek, hiszen a férfi síkrosszban hárman is a dobogóra állhattak, az aranyat végül Jean Frederic Chapuis vitte el. Ráadásnak ott van még Marie Martinod si-félcsőben elért remek ezüstje. Most jöjjenek a negatív meglepetések. A legnagyobb egyértelműen Shaun White botlása volt, aki tőle szokatlan módon nm bírta el a ránehezdő nyomást, és végül még érmet sem szerzett. Ebben a számban a svájciak fenegyereke, Jurij Podladcsikov üdvözült meg, maga mögé utasítva minden ászt. Persze a tini japánok, főleg Hirano Ayumu a jövő nagy bajnoka lehet, méltó utódja Whitenak. Whithoz hasonlóan pechesek voltak a kínai síakrobaták, akik uralják a sportot, Szocsiban viszont 2 ezüst és 1 bronzra futotta erejükből – véleményem szerint túlvállalták magukat, a tőlük megszokott precizitás hiánya okozta a vesztüket.

Julia+Dujmovits+Snowboard+Winter+Olympics+dolzdJ5d8iGx

Van még egy hódeszkás, akire nyugodtan ráaggatjuk a világ egyik legnagyobb vesztese címet. Az amerikai Lindsay Jacobelisről van szó, aki harmadik olimpiáján harmadszor sem tudott kibújni az árnyékából, hiába a tömérdek vb-cím, hiába a számtalan világkupa elsőség, vélhetően ötkarikás arany nélkül hagyja a sufniban deszkáját. Visszakanyarodva a parallel szakághoz, ott számtalan csodabogár színezte a versenyeket. Ott van mindjárt a cseh Eva Samkova, aki Szocsiban is „használta” a kabalaként szolgáló festett bajuszt, de használt, hiszen leiskolázta a snowboardkrossz mezőnyét. Rendkívül bánhatják a németek ászai, hogy a párhuzamos műlesiklásban Anke Karstens a fináléban nem tudta megtartani első futamban elért 72 százados előnyét az osztrák Julia Dujmovits ellenében. Emiatt azért csak „alamizsna” lett az, hogy Karstens mellett Amelie Kober is felállhatott a dobogóra – két német hódeszkában még sose szerzett érmet. Mindent egybevéve remek napokat élhettünk át, még a félcső vagy a hó állapota sem vett el semmit a versenyek értékéből.

medals_fs

medals_sb

És a közvetítések, amit sajnos nem hagyhatunk szó nélkül…

Bár a téma már sok helyen, sokszor előkerült az elmúlt két hét alatt, mégsem hagyhatjuk szó nélkül a „Közmédia” közvetítésnek csúfolt, minden várakozásunkat alulmúló produkcióját, hiszen a megannyi emlékezetes pillanat mellett, amit a sportolók szereztek nekünk, sajnos alighanem ez lesz az, amire leginkább emlékszünk majd a játékokon látottakból. Mármint, hogy konkrétan nem láttunk volna belőle semmit, ha a NOB és a közvetítések jogait birtokló Sportfive elképzeléseinek megfelelően kizárólag a Királyi Televízióból próbálunk tájékozódni.

Az MTV műsorszerkesztői ugyanis láthatóan nem értették meg, hogy 2014-ben, amikor egy felkészültebb szurkoló a megannyi live-ticker és online stream közül ott néz utána az aktuális, valóban friss információknak, ahol szeretne, egy (jobb esetben csak) fél-egyórás csúsztatással, sokszor ráadásul értelmetlenül megvágva leadott verseny már nem minősül teljes értékű közvetítésnek. Pedig négy csatorna birtokában minden egyéb kötelezettségeik mellett is bőven lett volna lehetőség mindent megmutatni. Holmi saját hivatalos online streammel meg aztán végképp nem riogatnánk az illetékeseket, mert még sci-finek titulálják az írásunkat.

Arról a merényletről meg még nem is szóltunk, amit a munkába/iskolába járókkal szemben sikerült elkövetni azzal, hogy az esti összefoglalókban mindent elöntött a műkorcsolya, így aztán azokon a napokon, amikor ezek a számok mentek, a többi esemény kedvéért gyakorlatilag kár volt bekapcsolva hagyni a tévét. Persze tisztában vagyunk vele, hogy ennek a sportágnak is megvan a maga nézőközönsége, de ha ezt ennyire fontosnak ítélték vajon nem lett volna-e jobb, ha a jégkoronghoz hasonlóan, amit (helyesen) másik csatornán adtak, ezt a sportágat is a többitől külön közvetítik? Mert amit így végeredményben kaptunk, az nem csak az Eurosporton megszokott színvonaltól maradt el fényévekkel, de még a télisport-barátok „alapszintű” kiszolgálására is alkalmatlan volt, hogy azt ne mondjuk, nettó pénzkidobás. Mert ha már egyszer jó pénzért megszerezték a közvetítés jogait, akkor lehetett volna rendesen is csinálni, nem olyan nagy mutatvány az, tessék csak megnézni, hogy mondjuk a környező országok köztévéi hogyan csinálták…

medals

Epilógus (McDave)

Ha megengeditek, személyes hangvételt ütnék meg záró soraimban. A Síparadicsom Blog ötlete idestova hat esztendeje, egy szomorkás téli napon vetődött fel. Ősrégi, dohos Dave985 megmondja névre hallgatott blogom keretében random módon írogattam az aktuális Világkupa-versenyekről, lévén az alpesi síelés régi szerelmem, magától értetődőnek vettem, hogy a Formula–1 pihenő idején átnyergeljek kicsit a havas száguldásra. Cinikus humoráról elhíresült repens cimborámmal közösen úgy döntöttünk, következő szezonban átnyergelünk az Index blogterére, s elindítjuk új vállalkozásunkat. Mely már korántsem volt kettőnké, hiszen a legkedveltebb téli sportágak mindegyikéhez találtunk egy-egy sportszerető, lelkes bloggert.

Az idő múlt, szerkesztőtársak jöttek-mentek, olvasóközösségünk pedig szépen gyarapodott. Kevesen emlékeznek rá, de már végigéjszakáztunk egy olimpián Vancouverben, még ha bizonyos fontos sportágakban NSO- cikkek bemásolására telt csupán. Utána döntöttük el gárdánk harmadik alappillérével, GeoCucc-cal kiegészülve, hogy nem lesz megállás. Eljött 2010 decembere, s csatlakoztunk Magyarország legaktívabb blogközösségéhez, a Népsporthoz. Mi tagadás, ekkortájt váltunk alkalmi hobbibloggerből küldetéstudattal megfertőződött írókká, akik nem átallottak komolyabban is utánanézni a dolgok hátterének, hogy ne tévedjünk el szeretett sportágunk útvesztőiben. Ha már szakmai vonal, itt kell megemlítenünk síugrással foglalkozó szerkesztőinket. Zbigniew és adammalysza kettősében nem csupán lengyelszimpátiájuk a közös. Bátran állíthatom, az ES állandó kommentátora és a magyar síugrásért tenni akarókon kívül nincs olyan ember Magyarországon, aki ekkora tudáshalmazt gyűjtögetett volna össze évek során ebből a csodálatos sportágból.

Aztán utat tört magának a fiatalság (bocs, GeoCucc!), 2011-ben contador96 révén végre minőségi tájékoztatást követelt ki magának a biatlon (azóta BBali is visszatért csapatunkba), majd egy évre rá leváltotta kibicségemet a sífutás írójának szerepében Bendzsi kolléga. S hogy teljes legyen a paletta, a csúszós, szabadstílusú síelős és hódeszkás versenyekről tavalytól Neuner79 kollégánk számol be olvasóinknak. S hálásak vagyunk persze SilverMike barátunknak, amiért tömérdek egyéb feladata mellett is időszakított arra, hogy beszálljon hozzánk a short-track- versenyek tolmácsolásába. S várjuk még a jelentkezőket!

Nem vagyok egy elérzékenyülős típus, de na, megérintett az a fajta szervezettség, megfeszített munka, alázatosság, ami jellemezte kollektívánkat az elmúlt két hétben. Amikor fél évtizede belevágtunk a projektbe, gondolni se mertünk volna arra, hogy a nagy sportportálok mellett egyedüli blogként mi számolunk be jószerivel egyenes adásban az olimpia eseményeiről. Mi szívvel-lélekkel tettük dolgunkat, bizonyára hibáztunk is nem keveset, elnézést érte, de mentségünkre legyen szólva, amatőrként a tőlünk telhető legtöbbet megtettünk a nagy ügy érdekében.

Ugyanezt a szakmai alázatot, minőségben még többet ígérünk nektek az elkövetkező időben is, immáron új telephelyünkön, az Origó gondozásában működő postr- blogtéren! Négy év múlva Pjongcsangban se feledjetek el minket!