bendzsi98 összes bejegyzése

Hihetetlen hármas orosz siker és extázis 50 kilométeren

Ez a nap is eljött, mert el kellett jönnie – néhány óra múlva befejeződnek a XXII. téli olimpiai játékok, s a 2014-es küldöttség elbúcsúzik Szocsitól. A szokásokhoz híven a zárásra hagyták – ezúttal a férfi jégkorongdöntő és a férfi négyes bobosok utolsó futamai mellett – a férfi 50 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos versenyt is, amely a hagyományok végett mindig, minden körülmények között a téli sportok egyik királyának számít. Nos, az oroszok úgy gondolták, valami felejthetetlent kell produkálni a Laura Complex közönségének és hazájuknak – ez sikerült is egy hihetetlen hármas sikerrel, ahol Alexander Legkov (pont a legjobbkor, a legjobb időben és helyen) végre megszerezte a hőn áhított aranyérmet, egyben bebiztosította Oroszország első helyét az olimpiai éremtáblázaton – így a hazaiak himnuszát is hallani fogjuk a záróünnepségen.

Sochi 2014 Day 17 - Cross Country Men's 50 km Mass Start Free

Hihetetlen hármas orosz siker és extázis 50 kilométeren bővebben…

Norvég kiütés rekorddöntéssel: Bjørgen csúcsra ért

A XXII. téli olimpiai játékok utolsó előtti napjához érkezett, egyben lassacskán a Psekhako-gerinctől, Krasznaja Poljanától és a Laura Complextől is búcsúznak a versenyzők, szurkolók. Így tettek ma a női sífutók, akik számára a szokásokhoz híven a 30 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos verseny jelentette a végállomást. A napsütéses viadaltól már csak az eddigi eredmények, mutatott formák alapján is nagy csatát vártunk, ám végül egy már-már unalomba fulladó, felettébb érdekes és különös záróakkordot kaptunk, ahol Marit Bjørgen felért a csúcsra: minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja lett.

Sochi 2014 Day 16 - Cross Country Ladies' 30 km Mass Start Free

Norvég kiütés rekorddöntéssel: Bjørgen csúcsra ért bővebben…

Már megint Graabak: a csapatversenyt is nyerték a norvégok

Az olimpia vége felé közeledve egyre több sportág búcsúzik el a XXII. téli játékoktól: így tett ma az északi összetett is. A RusSki Gorki Jumping Centerben ennek megfelelően egy hosszú és kiváló csapatversenyre volt kilátás, hisz ha valahol, itt semmit sem lehet biztosra mondani. Szerencsére az időjárás is a versenyzők kegyeibe férkőzött, törlésről és miegymásról szó sem lehetett: mint ahogy arról sem, hogy a norvégok Joergen Graabak “segítségével” nem nyerik meg újabb aranyérmüket, s búcsúznak el szépen Szocsitól.

Sochi 2014 Day 14 - Nordic Combined Team Gundersen LH  4x5 km

Már megint Graabak: a csapatversenyt is nyerték a norvégok bővebben…

Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek

A két szünnapot követően immár a véghajrát kezdik a sífutók a XXII. téli olimpiai játékokon. A Laura Complex nézőserege ma a második sprintszámot élvezhette: mind a nők, mind pedig a férfiak számára a klasszikus stílusú csapatsprint volt terítéken. A pont megfelelő időjárás, az enyhe napsütés megadta a kellő alaphangot a kiváló versenyekre, az előzetes várakozások alapján felállított lista pedig természetesen ezúttal is borult. Avagy hogyan támadtak fel néhány pillanat erejéig a norvég hölgyek, és lettek meglepetésbajnok a finn páros?

Sochi 2014 Day 13 - Cross Country Ladies' Team Sprint Classic Final

Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek bővebben…

Szenzáció északi összetettben: Graabak a nagysánc olimpiai bajnoka

A második, egyben utolsó egyéni versennyel, a nagysáncos Gundersennel folytatódott az északi összetettezők programja a XXII. téli olimpiai játékokon. Az utolsó hét második napjára pedig végre a tél is megérkezett Szocsi környékére: a RusSki Gorki Jumping Centerben sem a szokásos napsütésben kellett ugraniuk, illetve futniuk a versenyzőknek. Szerencsére a biatlonosokkal szemben a körülmények itt nem játszottak főszerepet, így teljes mértékben a versenyre kellett fókuszálni. Ellenben mindez jóformán meg sem látszott, és jócskán felborult a papírforma, melynek végén Joergen Graabak nyakába akasztották az aranyérmet: a fiatal norvég úgy lett olimpiai bajnok, hogy korábban egyetlen egyéni viadal során sem végzett első helyen.

Sochi 2014 Day 12 - Nordic Combined Individual Gundersen LH / 10 km, Cross-Country

Szenzáció északi összetettben: Graabak a nagysánc olimpiai bajnoka bővebben…

Férfi váltó: svéd arany, orosz érem, francia csoda

A férfi 4×10 kilométeres váltóval folytatódott vasárnap a XXII. téli olimpiai játékok. A hőség által szokásosan borított viadalra rengetegen kilátogattak, hisz az oroszok végre érmet szerettek volna szerezni sífutásban, ugyanis a sífutó versenyszámok nagyjának elteltével még egy versenyzőjük sem végzett a dobogón. Ezúttal összejött a hőn áhított “siker”, mi közben a svédek tovább írják történelmüket, a franciák pedig nagy csodát végrehajtva hagyták el a Laura Complexet.

Sochi 2014 Day 10 - Cross Country Men’s Relay 4x10 km

Férfi váltó: svéd arany, orosz érem, francia csoda bővebben…

Svédország csodát tett: övék a női sífutóváltó aranyérme!

Nincs megállás a sífutóknál: a hétvége eljövetelével a női 4×5 kilométeres váltóval folytatódott a küzdelem a XXII. téli olimpiai játékokon. A Psekhako-gerinc berkeiben fekvő Laura Complex a szokásos napsütéssel és meleggel fogadta a versenyzőket és szurkolókat, s mindenki arra várt, hogy a séma szerint a norvég hölgyek nyakába osztják az aranyérmet. Olimpia lévén ez nagyon nem így lett, és minden idők egyik legjobb versenye végén, köszönhetően egy hihetetlen felzárkózásnak majd hajrának Svédország diadalmaskodott.

Sochi 2014 Day 9 - Cross Country Ladies' Relay 4x5 km

Svédország csodát tett: övék a női sífutóváltó aranyérme! bővebben…

Ismét Cologna: kettőből kettőnél tart a svájci

Egy hét már elrepült a XXII. téli olimpiai játékokból, ezáltal a sífutók versenyszámai is féltávhoz érkeztek. A férfi 15 kilométeres klasszikus stílusú viadalra megérkezett a felhős idő (továbbra is 10 °C-kal), továbbá a váltók összeállításának kérdése is felmerült: lassacskán dönteniük kell a nemzetek vezetőségeinek. Végül a síatlonhoz hasonlóan a bombaformában lévő Dario Cologna diadalmaskodott; a svédek tovább folytatták remek, a norvégok pedig rossz szériájukat.

Sochi 2014 Day 8 - Cross-Country Men's 15km Classic

Ismét Cologna: kettőből kettőnél tart a svájci bővebben…

Kowalczyk törött lábbal nyert 10 kilométeren

A XXII. téli olimpiai játékok sífutói közül a hölgyek ma a legrövidebb hosszútávon, azaz 10 kilométeren versenyeztek, méghozzá egyéni indításban, klasszikus stílusban. A Psekhako-gerincen továbbra is nagyon meleg van, ami már-már a pályaviszonyokat kezdi fenyegetni. A 12 °С-os ragyogó napsütésben nagy csatát vártunk, végül sima lett: a szám specialistája, Justyna Kowalczyk törött lábbal szerezte meg a lengyelek második aranyérmét a hetedik versenynapon.

Sochi 2014 Day 7 - Cross-Country Ladies' 10km Classic

Kowalczyk törött lábbal nyert 10 kilométeren bővebben…

Frenzel olimpiai bajnok lett, teljessé tetté kollekcióját

A mai napon az északi összetettezők is megkezdték szereplésüket a XXII. téli olimpiai játékokon Szocsiban. A normál sáncos Gundersen-versenyen a versenyzőknek igen-igen melegben, 12 °C-ban kellett ugraniuk és futniuk a RusSki Gorki Ski Jumping Center nézőserege előtt, akik ezúttal is kiváló hangulatot varázsoltak. Az egyik legősibb és szó szerint legösszetettebbnek számító sportág (amelynek látogatottsága méltatlanul egyre és egyre kisebb) legjobbjai alaposan megküzdöttek az olimpiai bajnoki címért, már csak azért is, mert mindössze három győztest avatnak a még talán a sífutókénál is nehezebb pályán. Pontosabban ezután kettőt, hisz Eric Frenzel mindent vitt, és teljessé tetté kollekcióját: olimpiai bajnoknak mondhatja magát.

Sochi 2014 Day 6 - Nordic Combined Individual Gundersen NH  10 km, Cross-Country

Frenzel olimpiai bajnok lett, teljessé tetté kollekcióját bővebben…