Sífutás kategória bejegyzései

Hihetetlen hármas orosz siker és extázis 50 kilométeren

Ez a nap is eljött, mert el kellett jönnie – néhány óra múlva befejeződnek a XXII. téli olimpiai játékok, s a 2014-es küldöttség elbúcsúzik Szocsitól. A szokásokhoz híven a zárásra hagyták – ezúttal a férfi jégkorongdöntő és a férfi négyes bobosok utolsó futamai mellett – a férfi 50 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos versenyt is, amely a hagyományok végett mindig, minden körülmények között a téli sportok egyik királyának számít. Nos, az oroszok úgy gondolták, valami felejthetetlent kell produkálni a Laura Complex közönségének és hazájuknak – ez sikerült is egy hihetetlen hármas sikerrel, ahol Alexander Legkov (pont a legjobbkor, a legjobb időben és helyen) végre megszerezte a hőn áhított aranyérmet, egyben bebiztosította Oroszország első helyét az olimpiai éremtáblázaton – így a hazaiak himnuszát is hallani fogjuk a záróünnepségen.

Sochi 2014 Day 17 - Cross Country Men's 50 km Mass Start Free

Hihetetlen hármas orosz siker és extázis 50 kilométeren bővebben…

Norvég kiütés rekorddöntéssel: Bjørgen csúcsra ért

A XXII. téli olimpiai játékok utolsó előtti napjához érkezett, egyben lassacskán a Psekhako-gerinctől, Krasznaja Poljanától és a Laura Complextől is búcsúznak a versenyzők, szurkolók. Így tettek ma a női sífutók, akik számára a szokásokhoz híven a 30 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos verseny jelentette a végállomást. A napsütéses viadaltól már csak az eddigi eredmények, mutatott formák alapján is nagy csatát vártunk, ám végül egy már-már unalomba fulladó, felettébb érdekes és különös záróakkordot kaptunk, ahol Marit Bjørgen felért a csúcsra: minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja lett.

Sochi 2014 Day 16 - Cross Country Ladies' 30 km Mass Start Free

Norvég kiütés rekorddöntéssel: Bjørgen csúcsra ért bővebben…

Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek

A két szünnapot követően immár a véghajrát kezdik a sífutók a XXII. téli olimpiai játékokon. A Laura Complex nézőserege ma a második sprintszámot élvezhette: mind a nők, mind pedig a férfiak számára a klasszikus stílusú csapatsprint volt terítéken. A pont megfelelő időjárás, az enyhe napsütés megadta a kellő alaphangot a kiváló versenyekre, az előzetes várakozások alapján felállított lista pedig természetesen ezúttal is borult. Avagy hogyan támadtak fel néhány pillanat erejéig a norvég hölgyek, és lettek meglepetésbajnok a finn páros?

Sochi 2014 Day 13 - Cross Country Ladies' Team Sprint Classic Final

Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek bővebben…

Férfi váltó: svéd arany, orosz érem, francia csoda

A férfi 4×10 kilométeres váltóval folytatódott vasárnap a XXII. téli olimpiai játékok. A hőség által szokásosan borított viadalra rengetegen kilátogattak, hisz az oroszok végre érmet szerettek volna szerezni sífutásban, ugyanis a sífutó versenyszámok nagyjának elteltével még egy versenyzőjük sem végzett a dobogón. Ezúttal összejött a hőn áhított “siker”, mi közben a svédek tovább írják történelmüket, a franciák pedig nagy csodát végrehajtva hagyták el a Laura Complexet.

Sochi 2014 Day 10 - Cross Country Men’s Relay 4x10 km

Férfi váltó: svéd arany, orosz érem, francia csoda bővebben…

Svédország csodát tett: övék a női sífutóváltó aranyérme!

Nincs megállás a sífutóknál: a hétvége eljövetelével a női 4×5 kilométeres váltóval folytatódott a küzdelem a XXII. téli olimpiai játékokon. A Psekhako-gerinc berkeiben fekvő Laura Complex a szokásos napsütéssel és meleggel fogadta a versenyzőket és szurkolókat, s mindenki arra várt, hogy a séma szerint a norvég hölgyek nyakába osztják az aranyérmet. Olimpia lévén ez nagyon nem így lett, és minden idők egyik legjobb versenye végén, köszönhetően egy hihetetlen felzárkózásnak majd hajrának Svédország diadalmaskodott.

Sochi 2014 Day 9 - Cross Country Ladies' Relay 4x5 km

Svédország csodát tett: övék a női sífutóváltó aranyérme! bővebben…

Ismét Cologna: kettőből kettőnél tart a svájci

Egy hét már elrepült a XXII. téli olimpiai játékokból, ezáltal a sífutók versenyszámai is féltávhoz érkeztek. A férfi 15 kilométeres klasszikus stílusú viadalra megérkezett a felhős idő (továbbra is 10 °C-kal), továbbá a váltók összeállításának kérdése is felmerült: lassacskán dönteniük kell a nemzetek vezetőségeinek. Végül a síatlonhoz hasonlóan a bombaformában lévő Dario Cologna diadalmaskodott; a svédek tovább folytatták remek, a norvégok pedig rossz szériájukat.

Sochi 2014 Day 8 - Cross-Country Men's 15km Classic

Ismét Cologna: kettőből kettőnél tart a svájci bővebben…

Kowalczyk törött lábbal nyert 10 kilométeren

A XXII. téli olimpiai játékok sífutói közül a hölgyek ma a legrövidebb hosszútávon, azaz 10 kilométeren versenyeztek, méghozzá egyéni indításban, klasszikus stílusban. A Psekhako-gerincen továbbra is nagyon meleg van, ami már-már a pályaviszonyokat kezdi fenyegetni. A 12 °С-os ragyogó napsütésben nagy csatát vártunk, végül sima lett: a szám specialistája, Justyna Kowalczyk törött lábbal szerezte meg a lengyelek második aranyérmét a hetedik versenynapon.

Sochi 2014 Day 7 - Cross-Country Ladies' 10km Classic

Kowalczyk törött lábbal nyert 10 kilométeren bővebben…

Falla és Hattestad, Szocsi norvég sprinturalkodói

A szünnap után a szabad stílusú sprintekkel folytatta a XXII. téli játékok sífutószekciója. Az eddig rendkívül látogatott  és méltán népszerű olimpia nagyon várt versenyszáma minden várakozásunkat felülmúlta: a futók mindent beleadtak, ami néha komoly következményekkel járt. Végül ezt meg azt követően folytatódott a norvég dominancia, és Maiken Caspersen Falla, valamint Ola Vigen Hattestad nyakába akasztottak aranyérmet. Avagy beszámoló Szocsi eddigi talán legérdekesebb és legizgalmasabb perceiről, ahol olyanok történtek, mint még soha…

Sochi 2014 Day 5 - Cross Country Men's Sprint Free Finals

Falla és Hattestad, Szocsi norvég sprinturalkodói bővebben…

Piros után piros – Colognáé a 30 kilométer

A tegnapi női síatlon után ma a férfiak 30 kilométeres “vegyes” versenyével folytatódtak a XXII. téli olimpiai játékok sífutó számai Szocsiban. Az előzetesen rendkívül izgalmasnak és sokszínűnek beígért viadal beváltotta hozzáfűzött reményeit: a tegnapinál is kiválóbb hangulatban egy olyan úriember nyakába akasztották a nyolcadik aranyérmet, aki sérülése miatt az egész szezont kihagyta, mégis a legnagyobb esélyesnek számított. Avagy Dario Colognának nem csak Whistlerben termett babér…

Sochi 2014 Day 3 - Cross Country Men's Skiathlon 15 km Classic + 15 km Free

Piros után piros – Colognáé a 30 kilométer bővebben…

Szocsi 2014: Bjørgen frenetikus kezdése aranyat ért

Szocsi elkezdte. A férfi slopestyle után az újoncnak számító női síatlon versenyszámban hirdették a XXII. téli olimpiai játékok második bajnokát. Az első napon egyből kiváló idő, remek hangulat és csodálatos, lenyűgöző körülmény fogadta a Psekhako-hegygerincen a sífutókat. A fantasztikus pályán kiváló viadallal indított a mezőny, végül pedig Marit Bjørgen tette meg az első lépést a rekorddöntés felé, minden idők legidősebb női sífutó olimpiai bajnokaként.

Szocsi 2014: Bjørgen frenetikus kezdése aranyat ért bővebben…