előzetes címkével jelölt bejegyzések

Szocsi 2014: A magyar csapat

 

A ma esti ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a XXII. Téli olimpiai játékok küzdelemsorozata. Monstre felvezetésünk záró felvonásában áttekintjük a magyar válogatottat, mely 16 sportolóval képviselteti hazánkat Szocsiban. Öt sportágban szurkolhatunk hazánkfiának, a legtöbbjük rövidpályás gyorskorcsolyában öregbítheti hírnevünket, pontszerzési esélyeink idén is igazán ígéretesek. Alpesi síelésben is kinéz egy szép eredmény, Miklós Edit lesiklásban egész nyugodtan beférkőzhet a legjobb 15 közé. Rajta kívül Berecz Anna mind az öt számban, míg legjobb férfi alpesi sízőnk, Farkas Norbert a két technikai számban áll rajthoz. Sífutásban és biatlon két-két, míg gyorskorcsolyában egy versenyzőért szoríthatunk honfitársi lelkesedéssel. A versenyzők bemutatása, s az esélyek boncolgatása mellett sort kerítünk összeállításunkban a magyarok eddigi téli olimpiai szereplésének vázlatolására is.

Szocsi 2014: A magyar csapat bővebben…

Síugrás: Elkapni a megfelelő pillanatot – Olimpiai előzetes

amm_front

Egyetlen nap választ már csak el minket a XXII. Téli Olimpai Játékok megnyitójától, így a szervezők és a versenyzők lassan az utolsó előkészületeket teszik a nagy megmérettetés előtt. Mi pedig ugyancsak folytatjuk a felkészülést előzetes-sorozatunk újabb fejezetével, melyben a mindenkori téli olimpiák méltán egyik legfőbb attrakciójával, a síugróversenyekkel foglalkozunk. A szakág egészen az első téli játékoktól íródó olimpiai történetéről, egészen a mostani játékok előzményeivel bezárólag korábban Zbigniew már bővebben írt, nézzük most az idei esélyeseket! A férfiaknál talán minden idők egyik legnyíltabb versenye elé nézhetünk, míg a hölgyeknél, akik első ízben mérhetik össze tudásukat az ötkarikás játékokon, rövidebbnek tűnik a favoritok listája. Na de hogy kik szerepelnek rajta? Nézzük csak… Síugrás: Elkapni a megfelelő pillanatot – Olimpiai előzetes bővebben…

Szocsi 2014: Bob, szánkó, szkeleton (Előzetes)

Két nap múlva este fellobban az olimpiai láng Szocsiban, monstre ötkarikás felvezetésünk egy újabb állomásához érkeztünk. Ezúttal az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csúszós sportágak kerülnek terítékre. A bob és a szkeleton mellett írunk a szánkósok versengéséről is, melyből nehezen érthető módon lemarad olimpiai bajnok kenusunk, Pulai Imre. A cikk Neuner79 kolléga írása.

Szocsi 2014: Bob, szánkó, szkeleton (Előzetes) bővebben…

Síugrás: Újra itt van a versenyek királynője – Négysáncverseny előzetes

1226_frontBizony, ismét (majdnem) eltelt egy újabb esztendő az életünkből, ami pedig a síugrást illeti, az óév és az újév fordulójának közeledte rendszerint egyet jelent azzal, hogy elérkezett minden síugróversenyek legnemesebbikének, a Négysáncversenynek az ideje. Ez az a versenysorozat, amiről talán még azok is hallottak, akik egyébként nem követik rendszeresen a versenyeket, és ez az a verseny, aminek megnyerése az egyik, ha nem a legnagyobb dicsőség, amit egy síugró elérhet. A négy tradicionális rendező város: Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck és Bischofshofen neve pedig a szurkolók fejében alighanem az idők végeztéig összeforrott a „Vierschanzentournee”-val (ahogy a sorozatot német nyelvterületen nevezik), nézzük tehát, hogy mire is számíthatunk az előttünk álló, immár 62. alkalommal megrendezett síünnep során. Síugrás: Újra itt van a versenyek királynője – Négysáncverseny előzetes bővebben…