Olaszország címkével jelölt bejegyzések

Lara Gut visszatért az esélyesek közé a szélfútta Tofanán

A korábbi napokhoz képest rosszabb időjárási körülmények közt, végső soron nagyobb gond nélkül lezavarták a cortinai hosszú hétvége záróakkordját is. A szezon ötödik szuperóriás-műlesiklása kiélezett küzdelmet hozott, minek végén a szakági pontversenyt is vezető Lara Gut örülhetett. Mögötte kevéssel elmaradva a szintén a svájci csapat kötelékében készülő Tina Weirather végzett, míg a dobogó legalsó fokára Maria Höfl-Riesch állhatott fel. Az olaszok eleddig nem kápráztatták el a hazai publikumot, Verena Stuffer mai negyedik helyével ez megváltozott, igaz, mindössze hét századon múlt a dobogós helyezés. Tina Maze egy nagyobb hiba után az 5. helyen végzett, ki lehet jelenteni, visszatért a szlovén lány magabiztossága az olimpia előtt szűk két héttel. Szépen szedte áldozatai a technikás pálya, húszan hagyták abba csúszásukat idő előtt, sajnos Miklós Edit is ezt a sort gyarapította.

Lara Gut visszatért az esélyesek közé a szélfútta Tofanán bővebben…

Svindal-gála Bormióban, a norvég már közel 200 ponttal vezeti az összetettet!

A borongós idő és változó intenzitású hóesés miatt rövidített pályán, a tavalyi izgalmakat vissza nem adó versenyt hozott az évzáró bormiói lesiklás. Stelvio ezúttal is hű maradt hírnevéhez: testet-lelket kegyetlenül leterhelte idén is, s csak egy minden téren kiegyensúlyozott menettel engedett valakit trónra. A legújabb királyt Aksel Lund Svindålnak hívják, a norvég közel 4 tizeddel verte az osztrák reményeket valóra váltó Hannes Reicheltet, valamint azt az Erik Guayt, aki egy évekig említésre érdemes csúszást dobott sutba a pálya utolsó szakaszán. Jól, bár nem átütően jól szerepeltek a hazaiak, három TOP15-helyezettjük közül Christof Innerhofer 6. helyezése volt ma a csúcs. Két francia a legjobb tíz között, váratlan sízők révén végső soron szépen muzsikált az osztrák csapat, míg Didier Défago 7. helye révén egy klasszikus lejtő után végképp kijelenthetjük, a svájci lesiklókkal újból a legmagasabb szinten kell számolni. Svindål 195 pontos előnyből várja az újévi kihívásokat.

Svindal-gála Bormióban, a norvég már közel 200 ponttal vezeti az összetettet! bővebben…

Megtört az osztrák átok: Hirscher győzött a Gran Risán!

Fontos részsikert aratott Marcel Hirscher a legendás Gran Risán. A távoli múltban nyúló hagyományokkal rendelkező olasz lejtőn karrierje során először tudott diadalmaskodni, ráadásul mindezt úgy hajtotta végre, hogy a szakág emblematikus figurája, Ted Ligety végigsíelte napot, s végül a harmadik helyen végzett. Az amerikai klasszis mozgásán érződött a zsinórban elkönyvelt három kiesés pszichikus hatása, az osztrákok kétszeres összetett-győztes sízőjének sikeréből azonban nem von le mindez semmit. A dobogó második fokára Alexis Pinturault állhatott fel.

Megtört az osztrák átok: Hirscher győzött a Gran Risán! bővebben…

Nagy küzdelemben Guay győzött a grödeni lesikláson

Érett már Erik Guay győzelme Val Gardenán, a kanadaiak egykori világbajnok lesiklója ugyanis már négy dobogót számlált a Dolomitok paradicsomában. Sokáig úgy tűnt, a viszonylag alacsony rajtszám birtokában Kjetil Jansrud ünnepelhet, ám, Guay 12 századdal beelőzte a norvégot. A dobogó legalsó fokára ugyanekkora különbséggel a francia Johan Clarey állhatott fel. Az összetettet mind magabiztosabb előnnyel vezető Aksel Lund Svindål a korrekt negyedik helyen végzett, egy tizeddel megelőzve Bode Millert.

Nagy küzdelemben Guay győzött a grödeni lesikláson bővebben…

Svindal királyt a Saslongon sem tudták megállítani

Egy érdekes, egyoldalú versenyt követően Aksel Lund Svindalnak hívják a 2013-14-es férfi alpesi sí-világkupa tizedik győztesét. A norvég versenyző ezúttal rekordot elérve Val Gardenát hódította meg – a Saslongon rendezett szuperóriás-műlesikláson a riválisok hibáztak, ő pedig köszönte szépen, és kegyetlenül kihasználta a lehetőséget. A szakág, ugyanakkor az összetett immár toronymagas esélyese (?) mögött egy kanadai, illetve egy francia állhatott fel a pódiumra.

Svindal királyt a Saslongon sem tudták megállítani bővebben…