olimpia címkével jelölt bejegyzések

Az alpesi sí zárásaként Ante Kostelić Mattot adott Szocsinak

A férfi műlesiklással folytatódott, és egyben be is fejeződött az alpesi sí programja ma Szocsiban. Végeredményben azt mondhatjuk, a papírforma érvényesült a kettős osztrák győzelemmel, de kevesen gondolták volna, hogy Mario Matté lesz az arany, Marcel Hirscheré pedig csak az ezüst. Matt már az első futamot is megnyerte, Hirscher pedig elrontotta, de a második futamban Ante Kostelić szokás szerint elképesztő pályát alkotott – csak a legjobbak mehettek végig hiba nélkül. A dobogóra végül a fiatal norvg, Henrik Kristoffersen állhatott fel, szintén egy nagyon elrontott első menet után. Holtversenyben lett negyedik a dél-tiroli Stefano Gross és a német Fritz Dopfer, olimpiai pontot szerzett a szlovák Adam Žampa, kiesett Myhrer, Neureuther vagy épp Grange.

Az alpesi sí zárásaként Ante Kostelić Mattot adott Szocsinak bővebben…

Amerikai módi: Shiffrinnek is elég volt egy futam az aranyhoz

A női műlesiklással folytatódott az alpesi sí programja ma Szocsiban, és megszületett az újabb amerikai arany. Mikaela Shiffrin győzelme igencsak hasonlít Ted Ligety óriásban aratott sikeréhez: már az első futam után alig behozható előnyre tett szert, másodjára egy biztonsági menettel is bajnok tudott lenni. A dobogóra két osztrák, Marlies Schild és Kathrin Zettel fért fel, Höfl-Riesch egy hatalmas hiba miatt mögéjük szorult. Berecz Anna a 88 indulóból a 35. helyet szerezte meg.

Amerikai módi: Shiffrinnek is elég volt egy futam az aranyhoz bővebben…

Ligety fölénye a régi óriás-műlesiklásban

A hölgyek után ma az urakon volt a sor alpesi síben, egészen pontosan óriás-műlesiklásban. A végeredményt nézve akár azt is mondhatnánk, nem történt meglepetés: a számot hosszú ideje uraló amerikai Ted Ligety nagyon simán nyert. Az amerikai azonban úgy nyerte meg gyakorlatilag már az első futam után a versenyt, hogy mostanában nem volt nagy formában, ráadásul a lehető legmagasabb, 7-es rajtszámmal indult. Amennyire nem volt verseny az aranyért, annyira nagy volt az ezüstért: végül két francia, Steve Missillier és Alexis Pinturault fért fel a dobogóra. Hirscher lett a 4., a második nem várt esélyét is elrontó cseh Ondřej Bank az ötödik, Matthias Mayer a hatodik. Farkas Norbert az első futam után az 55. helyen állt, végül az 50. helyen fejezte be a versenyt.

Ligety fölénye a régi óriás-műlesiklásban bővebben…

Pocsék szezon? Ugyan már: Tina Maze kétszeres olimpiai bajnok!

Tina Maze immáron kétszeres olimpiai bajnok! Ki hitte volna, hogy egy ennyire nyögvenyelős, borzasztó szezon derekán két számban is győzni fog Szocsiban a szlovén? Lesiklás után óriás-műlesiklásban sem talált legyőzőre délnyugati szomszédjaink büszkesége, a kellemetlen körülmények közt lebonyolított versenyen nem több mint 7 századdal múlta felül a duplázás reményében, szintúgy nagyszerűen síelő Anna Fenningert. A harmadik örömittas szereplő a dobogón Viktoria Rebensburg, aki ugyan nem tudta megvédeni címét, téli megpróbáltatásait figyelembe véve ő is túlteljesítette elvárásait. A nagyágyúk közül többek betliztek, a magyarokra ellenben nem lehetett panasz. Miklós Edit a 34. helyen futott be, több eléje várt sízőt megelőzött, míg Berecz Anna egy 48. hellyel hozta a kötelezőt.

Pocsék szezon? Ugyan már: Tina Maze kétszeres olimpiai bajnok! bővebben…

Kína felborította a papírformát – Kialakultak az elődöntők párosításai

1897997_754630401221521_1938400030_n

Véget értek a csoportkörök a curlingesek női és férfi mezőnyében, így az élen végzett négy-négy csapat már készülhet a torna végjátékára. Kanada, Svédország és Nagy-Britannia mindkét nemben továbbjutott, de természetesen ezúttal is születtek meglepetések és láttunk szélsőséges formaingadozásokat is. Kína felborította a papírformát – Kialakultak az elődöntők párosításai bővebben…

Síugrás: Megérdemelt német arany a csapatversenyben

ger_frontNagy csatában dőlt el az utolsó síugró aranyérem sorsa ezen az olimpián, hiszen nyolc ugrást követően mindössze 2,7 pont döntött az első helyről a 12 év után ismét csapatban olimpiai bajnoki címet szerző németek és az osztrákok között, így az utóbbiak az ezüstéremmel a zsebükben távozhatnak Szocsiból, míg a dobogó 3. fokára a Japán csapat állhatott fel. Síugrás: Megérdemelt német arany a csapatversenyben bővebben…

Norvég győzelem, mégsem Svindal: Kjetil Jansrud nyerte a szuper-G-t

Ma délelőtt a férfi szuper-óriásműlesiklással folytatódott az alpesi sí programja a szocsi olimpián. Ahogy azt már-már megszokhattuk, a favoritok ismét nagyot betliztek, a remekül karbantartott pályán végül a norvég Kjetil Jansrud nyert, az amerikai Andrew Weibrecht magas rajtszámmal érkezett ezüstérmes pozícióba, a bronzérmen pedig két ember is osztozik: Bode Miller, valamint a kanadai Jan Hudec azonos idővel állhat fel a dobogóra. Az osztrákoknak érem helyett maradt az olimpiai pont, Otmar Striedinger 5., Max Franz 6., Aksel Lund Svindal csak a 7. helyet szerezte meg.

Norvég győzelem, mégsem Svindal: Kjetil Jansrud nyerte a szuper-G-t bővebben…

Síugrás: Stoch a kétszeres bajnok, Kasai a legenda!

pod_frontSzenzációs versenyt láthatott a közönség az aranyéremért a RusSki Gorki síugró központban szombaton este, hiszen a normálsánc után a nagysáncot is megnyerő Kamil Stochot, és a 41 évesen minden idők legidősebb olimpiai érmes síugrójává avanzsáló Noriaki Kasait mindössze 1,3 pont választotta el a végén, és nagy volt a csata a harmadik dobogós pozícióért is, amelyet Peter Prevc tudott megszerezni Severin Freund ellenében, ezzel második érmét szerezve Szocsiban egy alighanem sokáig emlékezetes versenyen. Persze tegyük hozzá, hogy a mai versenynek egy másik, kicsit csúnyább arca is volt, hiszen az éremért zajló izgalmas csata mellett a változékony körülményekről is szólt a mai este, amelynek köszönhetően nem egy nagyobb név már az első kör után búcsúzni kényszerült. Nézzük hát a részleteket! Síugrás: Stoch a kétszeres bajnok, Kasai a legenda! bővebben…

Florian Winkler pályája osztrák győzelmet ért női szuper-G-ben, Miklós Edit 15.

Az alpesi sízők olimpiai programja ma a hölgyek szuper-óriásműlesikló versenyével folytatódott. A nagy meleg ellenére a pálya állapota nem vált döntővé, a pálya tűzése a szakágban ritka módon annál inkább: az osztrák Florian Winkler olyan alsó szakaszt tűzött, melyen a mezőny majd fele kiesett, elfogadható nyomvonalon és tempóval csak két versenyzője, Anna Fenninger és Nicole Hosp tudott rajta átjönni. Fenninger így olimpiai bajnok lett, Hosp csak bronzérmes, Maria Höfl-Riesch ugyanis hatalmas hibával is befért elé. Olimpiai pontot szerzett Lara Gut, Tina Maze és Fränzi Aufdenblatten. Miklós Edit újra történelmet írt, gyengébbik számában 35-össel bejött a 15. helyre. Berecz Anna is top-30-as, a 28. helyen zárt.

Florian Winkler pályája osztrák győzelmet ért női szuper-G-ben, Miklós Edit 15. bővebben…

Viletta győzelme sült ki a szláv Bank-robbantásból szuper-kombinációban

A férfi szuper-kombinációval folytatódott ma az alpesi sízők számára a téli olimpia Szocsiban. A favoritok, azaz Pinturault és Ligety csúnyán elbuktak, a lesiklás után esélyesnek számító cseh Ondřej Bank elizgulta a szlalomot, Ivica Kostelić apja szlalompályáján dobta el magától élete alighanem utolsó olimpiai győzelmi esélyét – a végén pedig a svájci Sandro Viletta lett az olimpiai bajnok. Ivica ezüstérmet gyászolhat – ha valakinél, nála ez nem lehet ünnep -, a bronzérem az olasz Christof Innerhoferé. Olimpiai pontot szerzett még a lesiklás után vezető Kjetil Jansrud, a szlovák Adam Žampa, valamint Bode Miller.

Viletta győzelme sült ki a szláv Bank-robbantásból szuper-kombinációban bővebben…