Stoch címkével jelölt bejegyzések

Síugrás: Stoch a kétszeres bajnok, Kasai a legenda!

pod_frontSzenzációs versenyt láthatott a közönség az aranyéremért a RusSki Gorki síugró központban szombaton este, hiszen a normálsánc után a nagysáncot is megnyerő Kamil Stochot, és a 41 évesen minden idők legidősebb olimpiai érmes síugrójává avanzsáló Noriaki Kasait mindössze 1,3 pont választotta el a végén, és nagy volt a csata a harmadik dobogós pozícióért is, amelyet Peter Prevc tudott megszerezni Severin Freund ellenében, ezzel második érmét szerezve Szocsiban egy alighanem sokáig emlékezetes versenyen. Persze tegyük hozzá, hogy a mai versenynek egy másik, kicsit csúnyább arca is volt, hiszen az éremért zajló izgalmas csata mellett a változékony körülményekről is szólt a mai este, amelynek köszönhetően nem egy nagyobb név már az első kör után búcsúzni kényszerült. Nézzük hát a részleteket! Síugrás: Stoch a kétszeres bajnok, Kasai a legenda! bővebben…

Síugrás: Stoch klasszisként versenyzett, és bearanyozta a lengyelek estéjét

kamil_podKamil Stoch szinte minden tekintetben a mezőny fölé magasodott vasárnap este a síugrók normálscáncon megrendezett versenyén, hiszen 105,5 illetve 103,5 méterrel mindkét sorozatban a leghosszabb ugrást jegyezve fölényesen szerezte meg a győzelmet, így harc igazán csak az ezüstéremért lehetett. Ez utóbbiban Peter Prevc bizonyult a legjobbnak, aki így a végén a 2. helynek örülhetett, míg a bronzérmet a szám tavalyi világbajnoka, a norvég Anders Bardal szerezte meg. Síugrás: Stoch klasszisként versenyzett, és bearanyozta a lengyelek estéjét bővebben…

Síugrás: Stoch vasárnap sem talált legyőzőre Willingenben

kamil_frontKamil Stoch duplázni tudott a willingeni hétvégén, hiszen azok után, hogy szombaton is ő volt a legjobb, ma is megszerezte a győzelmet Severin Freundot valamint Peter Prevcet megelőzve. Mindez pedig azt is jelentette, hogy az összetett élén is változás történt, ugyanis Kamil visszavette Prevctől a sárga trikót, így az ő vezetésével vonul majd az olimpia idejére több, mint háromhetes pihenőre a sorozat. Síugrás: Stoch vasárnap sem talált legyőzőre Willingenben bővebben…

Síugrás Willingen: Álomverseny, Stoch-győzelem!

stoch_frontParádés versenyt hozott a willingeni hétvége első versenynapja, hiszen a kedvező körülményeknek köszönhetően rengeteg nagy ugrást, és egy igen magas színvonalú versenyt láthattunk, amelyen a legjobbnak Kamil Stoch bizonyult, aki ezzel a kihagyott sapporoi hétvégét követően ismét felvette a kesztyűt az összetettben is, és tett is egy nagy lépést a sárga trikó visszahódítása felé. A lengyel világbajnokon kívül ugyanis a hazaiak nagy örömére Severin Freund, valamint a jó formáját Sapporo után ismét igazoló Jernej Damjan állhattak fel a dobogóra, míg a VK-éllovas Peter Prevc csak a 7. helyen végzett. Síugrás Willingen: Álomverseny, Stoch-győzelem! bővebben…

Síugrás Engelberg: Stoch hangolt a legjobban a Négysáncra

1222sto_headA lengyelek nagy napjait éljük mostanság a síugrás világában, hiszen immáron sorozatban a 3. versenyt követően játszották a Mazurek Dąbrowsikiegot az eredményhirdetésénél, ezúttal Kamil Stoch tiszteletére, aki idei második sikerével a vezetését is megerősítette az összetett élén. Stoch mögött a 2. helyet Andreas Wellinger szerezte meg, akit a tegnapi győztes Jan Ziobro követett a 3. helyen, egy újabb kettős dobogóval teljessé téve a fehér-vörösök örömét. Síugrás Engelberg: Stoch hangolt a legjobban a Négysáncra bővebben…

Síugrás: Lengyel diadal a Fekete-erdőben

1215_podEgy páratlanul magas színvonalú versenyre került sor ma a Hochfirstschanzen Titisee-Neustadban, amely végül Kamil Stoch idei első, teljességgel megérdemelt győzelmét hozta, aki mellé a dobogóra Simon Ammann, valamint Noriaki Kasai állhatott fel. A vasárnap délutáni síugró idillt mindössze egyetlen zavaró esemény törte meg, mégpedig Thomas Morgenstern vérfagyasztó bukása, ám úgy tűnik végül is vigyáztak Morgira az őrangyalai, és egy ujjtöréssel, valamint zúzódásokkal megúszta az esést. Síugrás: Lengyel diadal a Fekete-erdőben bővebben…